Emberi háló a Sziget fái között

Színpad

(MTI) - Mint a társulat művészeti vezetője, Miki Espuma (valódi nevén Miquel Badosa) elmondta, a La Fura dels Baus éppen 30 éve alakult egy kis katalán faluban, Moiában, különleges társadalmi és politikai kontextusban. Franco tábornok 1975-ben halt meg, és a halálát követő öt évet valóságos kulturális robbanás követte, ezerszám jöttek létre a zenei, színházi csoportok, melyek működése a diktatúra alatt lehetetlen lett volna. Ekkoriban több mint száz katalán utcaszínházi társulat alakult - emlékezett a zeneszerző.
 
"A mi iskolánk is az utca volt, ott szereztük az első tapasztalatainkat; ez a tanulóidőszak négy évig tartott. 1983-ig rengeteg ember megfordult a csoportban, volt idő, hogy 30-an, máskor csak ketten voltunk, végül kilencen maradtunk, akik profik akartunk lenni" - emlékezett.
 
 
Miki Espuma elárulta a társulat furcsa nevének eredetét is: a fura katalánul vadászgörényt jelent, de Katalóniában a nagyon eleven, nagyon kíváncsi gyerekeket is így hívják, míg a dels Baus egy patak Moiában.
 
A művészeti vezető elmondása szerint a hivatásos társulattá válással egy időben a La Fura elkezdte használni az utcát nemcsak mint az előadások helyszínét, de mint eszközét is, a házakat, az erkélyeket, a lépcsőket, a különböző építészeti elemeket is bevonva a produkciókba.
 
A nyolcvanas évekre kialakult a katalán látványszínházra azóta is jellemző hangszín, a "lenguaje furero", azaz a "La Fura-nyelv". Ennek jellemző eszköze, hogy a teátrumok számára nem szokványos helyszíneken hozzák létre előadásaikat: "folyton a térkihasználás újabb lehetőségeit kutatjuk, akár gyárakban, régi börtönökben vagy katonai hangárokban, repülőtereken" - jegyezte meg.
 
1983-tól a csapat már egy-egy nagyobb projektre koncentrálva külföldön is fellépett, és azóta beutazta a világot: megfordult Európán kívül többek között Japánban, Amerikában és Ausztráliában is.
 
"A La Fura persze folyamatosan fejlődik, minden évtizedben megújítja a stílusát, újabb és újabb műfajokkal kísérletezik" - hangsúlyozta Miki Espuma, hozzátéve: színpadra állítottak már klasszikus drámákat, számos operát, bemutattak tömegrendezvényekre tervezett makroshow-kat, és forgattak saját filmet is. A társulat mára egy nagy "produkciós családdá" vált - fűzte hozzá a művészeti vezető: "míg én Budapesten vagyok, a Barcelonában maradt munkatársaim például egy futballstadion megnyitójára szánt előadáson dolgoznak, egy másik kollégám a Carmina Buranához készít éppen egy előadást" - árulta el.
 

Mint azonban hangsúlyozta: a La Fura-nyelv összeköti a társulat minden produkcióját. "Nem hagyományos értelemben vett színházat szeretnénk, a színházra mint ünnepre gondolunk, amelynek a közönség is része, a nézők is aktívan megélik az előadást. Az a célunk, hogy a nézőink velünk álmodjanak, hiszen a színház mindig egy álom. Ha úgy tetszik hazugság, de az egyetlen szép hazugság az életben" - fogalmazott.

 
 
A társulat sikerét érzékelteteti, hogy Santiago de Chile-i fellépésüket 300 ezer néző kísérte figyelemmel, míg 2008. május 2-án a becslések szerint egymilliós közönség előtt szerepeltek Madrid főterén. Az abszolút rekord azonban az 1992-es barcelonai olimpia megnyitójához kötődik, mikor a La Fura fellépését több milliárd ember követte világszerte a televíziók képernyője előtt - sorolta a csapat művészeti vezetője.
 
Miki Espuma budapesti produkciójukról is szót ejtett: elmondása szerint az előadás kifejezetten a Sziget fesztiválra készült, ezért abban szerepet kapnak például az Óbudai-sziget fái is. Részben erre utal a cím is: a The Beat in the Dark utalhat a helyszínt körülvevő erdőre, de az emberi szívre is - tette hozzá.
 
A La Fura helyi művészeket is rendszeresen bevon előadásaiba, így Budapesten Bíró Eszter is fellép a katalán társulattal. "Az énekesnővel egy hónapon keresztül küldözgettük egymásnak a kottákat, dalokat az interneten keresztül" - szólt a közös munkáról Miki Espuma, majd megjegyezte: a produkció zenéjéhez felhasználta Bartók duettjeit, Liszt Magyar rapszódiáját, illetve Brahms Magyar táncok című sorozatának első darabját is.
 
 
Nem Bíró Eszter lesz azonban az egyetlen magyar szereplő: a La Fura által biztosított technikai személyzeten túl 60 magyar és 8 katalán művész is részt vesz a produkcióban. "Mikor megérkeztem, kerestem 16 fiatal magyar színészt, aki egy héten keresztül velünk dolgozott. Az utolsó képben 54 ember szerepel, ennek a szereplői néhány napja csatlakoztak hozzánk" - idézte fel a művészeti vezető.
 
A The Beat in the Darkban szerepet kap egy óriáskerék, egy nyolcméteres, háromemeletes torony és a La Fura egyik védjegye, az óriási, húszméteres "emberi háló" is. A produkció legnagyobb segédeszköze egy 72 tonnás daru, melyet hatalmas súlya miatt úgy kellett beemelni az Óbudai-szigetre.
 
A katalán társulat produkcióját a fesztivál minden napján 23 órától tekintheti meg a közönség a Nagy Utcaszínház elnevezésű programhelyszínen.