Őze Áron színigazgató tiszteletteljes és Szakonyi Károly író nosztalgikus szavai nyomán nyílt meg a nagyon szerénynek is nagyon szerény emlékkiállítás. A Magyar Színház foyer-jának felső traktusában tekinthető meg, szemüveggel, igen rövid idő alatt. Mindössze tizenöt szerepkép látható a paravánokon, nem is fotók, hanem fotók fénymásolatai, meglehetősen kis méretben. A képek futó pillantást vetnek egy nagyszerű színészi pálya különböző állomásaira, vagy legalábbis kiragadott pillanataira.
Csillogó szemű Rómeó Fényes Alice Júliája mellett, kockás inges, rövidnadrágos Happy Lomen Az ügynök halálában, Tímár József és Kálmán György társaságában. Aztán már a korpulensebb figurák következnek, mint a Döglött aknák kórházi betege vagy a IV. Henrik Falstaffja (azt a kétestés kalandot már én is láttam a 30 évvel ezelőtti Székely-Zsámbéki-féle Nemzetiben!) és a kerek szemmel csodálkozó Orgon a Tartuffe-ből.
Két katonai egyenruha közé ékelődnek a fotók, mindkettő A nagymama című előadásban szolgált Kállai jelmezéül. Láthatunk még két plakátot és egy kis tárlót néhány tárggyal, gyerekkori portréval, Szinetár Miklós által dedikált ajándékkönyvvel és egy csinos szárnyas kecskével. Utóbbi az 1977-es teheráni filmfesztivál legjobb férfialakítás díja, Kállai kapta Iricz labdarúgó-játékvezető megformálásáért Szász Péter Szépek és bolondok című filmjében.
Eljöttek a születésnapi ünnepségre a gyomaendrődiek is, akik alig húszéves városuk neves szülöttjét és néhai díszpolgárát tisztelik Kállai Ferencben, s igyekeznek ápolni az emlékét. Például úgy is, hogy az ízes és életteli beszédet mondó Várfi András polgármester producerként vett részt annak a portréfilmnek a létrejöttében, amelynek bemutatója az emlékkiállítás megnyitója után zajlott a színházteremben.
A filmet jegyző Sághy Gyula munkája is van olyan zavarbaejtő, mint a kiállítás. Technikai minőségén túl az alkotás a tekintetben is kelt némi kételyt a nézőben, hogy vajon szerencsés volt-e az idős, beteg színészt rosszabb napjain is vallomásra, beszélgetésre bírni. Arról sem győz meg az elég ad hocnak tűnő szerkesztés, hogy éppen azoknak kellett beszélniük Kállairól - a könyvtárostól kezdve a színháztörténészen át az íróig -, akik a filmben megszólalnak. Szinte biztos, hogy számos volt partnert és alkotótársat - Béres Ilonától Székely Gáboron át Törőcsik Mariig - érdemesebb lett volna kikérdezni és meghallgatni.
A film, a kiállítás, az összejövetel és maga a születésnap arra mindenesetre kiváló alkalom, hogy ki-ki megvizsgálja magában, filmek és színházi előadások nézőjeként mit őriz szívében és emlékeiben erről a nagy színészről, Kállai Ferencről, akiből nem lesz még egy, de hasonló sem, soha, soha.
