Emléktáblát avattak Bárdos Artúrnak a Katona József Színházban

Színpad

(MTI) - "Bárdos Artúr egészen rendkívüli színházi ember volt" - hangsúlyozta az egykori Belvárosi Színház helyén működő Katona József Színház igazgatója a megemlékezésen, amelyen Bárdos Artúr Amerikában élő két fia is jelen volt.
    Zsámbéki Gábor hozzátette: ha van az elmúlt évszázadnak olyan alakja, aki a színházi területnek minden részét a gyakorlatban is kipróbálta, az Bárdos Artúr, hiszen újságíróként szerkesztett színházi újságot, rendezőként több helyen - nemcsak Magyarországon, hanem például Berlinben, Max Reinhardt mellett - is dolgozott, 1916-ban megalapította a Belvárosi Színházat, amelyet később még három időszakban vezetett.
    Igyekezett egy elmaradott színházi kultúrában a legfrissebb eredményeket megismertetni - fogalmazott Zsámbéki Gábor, kiemelve:   Bárdos Artúr "fő feladatának érezte, hogy olyan magyar színházművészet jöjjön létre, amely lépést tart a kor legjelentősebb törekvéseivel."
    Mint megjegyezte, bármilyen jól ismerte is Bárdos Artúr a gyakorlatot, többször elveszítette a Belvárosi Színházat, vagy gazdasági okok miatt, vagy mert a kor ízlésével nem találkozott az, amiben ő hitt.
    Zsámbéki Gábor felidézte, hogy 1936-ban a Szent Johanna című darab Bulla Elmával kirobbanó anyagi és erkölcsi sikert hozott Bárdos Artúr számára. Ő fedezte föl a budapesti színházak számára Mezei Máriát, Páger Antalt, Turay Idát, Simon Zsuzsát és Muráti Lilit - hangsúlyozta a Katona József Színház igazgatója.
    1948-ban, amikor az államosítást követően úgy látta, Magyarországon nem folyathatja, amit addig megvalósított, Bárdos Artúr az Egyesült Államokba költözött, a fiaihoz. Előadásokat rendezett az emigráns magyar közösségeknek, elméleti előadásaival nagy sikert aratott. Visszakanyarodott a költészethez: 1967-ben kiadta Alkonyat című verseskötetét.
    Bárdos Artúr 1974-ben, Buffalóban hunyt el 92 éves korában, hamvait - kívánságának megfelelően - 1975-ben hozták haza Magyarországra.
    "Nekünk nagyon sok közünk van hozzá, mert a színházat, amelyben mi dolgozunk, ő alapította, munkásságának fő terepe ez a színház volt, kiemelkedő előadásokkal" - hangsúlyozta Zsámbéki Gábor.
    "Minden pillanatban fogunk rá emlékezni" - jelentette ki az igazgató, megjegyezve: sokasodó gondjaik azt jelzik, hogy ugyanazok a problémák ismétlődnek meg ma, mint amelyekkel annak idején Bárdos Artúrnak kellett megküzdenie.