Énekes-színész képzés

Színpad

Vass Ágnes: Iskolánk főleg érettségizetteket és felnőtteket képző zeneművészeti szakközépiskola, ahol ? az országban egyedülálló módon ? az énekes növendékek színészmesterséget és beszédtechnikát is tanulnak. Tanáruk Varga Éva Jászai- Déryné- és Domján Edit-díjas színművésznő, a Pesti Magyar Színház Akadémiájának tanára. 20-25 olyan fiatal művész van jelenleg az élvonalban, akik az ő kezei alól indultak, minden évben van a Színművészeti Egyetemre bejutó növendéke, és nagyon sokan keresik meg, hogy készítse fel őket a felvételire.
Ez adta az ötletet: indítsunk felvételi előkészítőt az iskola keretein belül. Az előkészítő tanfolyam szeptemberben indul, várjuk mindazokat, akik tervbe vettek egy 2007. évi Színművészeti Egyetemre történő felvételit. Mi garanciát is vállalunk: azoknak, akik nem jutnak túl a színész-felvételi első fordulóján, a tanfolyami díjból visszatérítést adunk.

- Mit tegyen, aki most még nem felvételizne?

Vass Ágnes: Azoknak, akik megalapozott tudást és színész II végzettséget szeretnének szerezni, valamint van lehetőségük iskolába járni, szintén van ajánlatunk: 2006. őszétől három éves, énekes-színész iskola kezdődik az ET?D-ben. Ez államilag akkreditált képzés, az Oktatási Minisztérium és a Színházművészeti Szövetség által jóváhagyott tananyag szerint, és színész szakképesítést ad. Nappali iskola, diákigazolvánnyal, és minden kedvezménnyel ? gondolok itt például a családi pótlékra -, ami egy diáknak és családjának jár. Mind elméleti (dráma-, művészet-, színház- és zenetörténet, dramaturgia, esztétika, zeneelmélet, angol nyelv), mind pedig gyakorlati (beszédtechnika, művészi beszéd hangképzés, magánének, jazz, szolfézs, fakultatív hangszer, klasszikus, modern és társastánc, színpadi mozgás) óráinkon a legkorszerűbb képzést nyújtjuk.
Az énekesi és a színészi végzettség együtt, vagy külön-külön is megszerezhető.

- Vannak-e nyilvános előadásaik?

Vass Ágnes: Természetesen senki sem lehet színész színházi színpadi gyakorlat nélkül. Tanulóink a színházi gyakorlatot a Budapesti Kamaraszínház produkcióiban szerzik meg, a Tivoli, a Shure, az Ericsson előadásaiban, ?igazi" rendezők és ?igazi" színművészek társaságában. Az utolsó évesek önálló vizsgaelőadást tartanak.

- Mitől ?énekes" ez a képzés?

Vass Ágnes: Az ETÜD elsősorban zeneművészeti szakiskolaként ismert. Énekesi, muzsikusi képesítést ad, konzervatóriumi szinten. Olyan, a szakmában elismert művész-tanárok tanítanak itt, mint Bikfalvy Júlia, Jelinek Gábor, Nemessányi Éva, Szarka György, Winand Gábor. Mi az énekes-színészen nem csupán azt értjük, hogy ?jó a hangja", hanem hogy kottát olvas, megfelelő énektechnikával rendelkezik, kiismeri magát a különböző zenei stílusokban a preklasszikus operától a kortárs dzsesszen keresztül a rock-musicalig. Aki hozzánk jár, három év alatt a színész képesítés megszerzése mellett ezeket is megtanulhatja.

- Kit vesznek fel?

Vass Ágnes: Érettségivel lehet jelentkezni azoknak, akik hivatásul választanák a színpadot, és megalapozott tudást akarnak szerezni. A képzés abban az értelemben nyitott, hogy ? mivel illeszkedik a Színház-és Filmművészeti Egyetem felvételi követelményeihez és oktatási anyagához ? akit közben felvesznek a Színművészetire, vagy profi színházba, a tudását integrálhatja. Ugyanígy: aki már rendelkezik szakirányú tanulmányokkal, az ? különbözeti vizsgával - második, vagy harmadik évfolyamra is jelentkezhet.

Címünk: ET?D Zeneművészeti Szakközépiskola
1085 Budapest, Kölcsey u. 2.
Tanulmányi iroda, I. 17.
tel/fax: 269-5858
email: etud@freemail.hu

Forrás: ET?D Zeneművészeti Szakközépiskola