Für Anikó és Kamarás Iván az év színésze

Színpad


finito2.jpg
Finito - az előtérben Für AnikóFotó: Gordon Eszter

A legjobb előadás az Örkény Színház Finito című produkciója lett, a fődíj mellett a legjobb női főszereplő díját kapta Für Anikó, a férfi epizódszereplő díját Debreczeny Csaba nyerte el, a jelmezekért pedig Izsák Lilit díjazták. Szintén négy díjat vehet át a Katona József Színház társulata: a legjobb díszletért Khell Csörsz, a legjobb női epizódalakításért Fullajtár Andrea kap díjat, a színész-zsűri Jordán Adél munkáját értékelte nagyra elismerésével, a legjobb rendezőként pedig Zsámbéki Gábor neve olvasható a fesztivál hivatalos sajtóközleményében. Kamarás Iván az elmúlt évad legjobb férfi színésze a szakmai zsűri szerint, ő a Pesti Színház Az ünnep című előadásában alakította az egyik főszerepet. A szerzői-dramaturgi munkáért Visky András kapja a zsűri különdíját, ő Kertész Imre Kaddisából készített színpadi művet, mely Hosszú péntek címen szerepelt a színházi találkozón Pécsett. Ez az előadás kapta a közönségzsűri fődíját is, noha a fesztivál látogatóit igencsak megosztotta a Tompa Gábor rendezte kolozsvári produkció. A MASZK Országos Színészegyesület zsűrije Jordán Adél mellett Mészáros Mátét tüntette még ki. A 30 év alatti színészek díját Daniss Lídia (Pesti Színház, Az ünnep) és Schruff Milán (Gárdonyi Géza Színház, A párnaember) kapta, őket találta a háromtagú grémium a legígéretesebb pályakezdőknek. A Baranya Megyei Önkormányzat különdíját a kaposvári társulatnak és a fesztivál díszvendégének, az idén 80 éves Máthé Erzsi színművésznek ítélték.

A VII. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjkiosztó gálával ér véget szombaton este. "Rendkívül fontos találkozót zárunk, amely ugyanakkor minden eddiginél jobban megosztotta a szakmát és a nézőközönséget" - mondta a rendezvény sajtószóvivője az MTI-nek.
Spilák Klára utalt rá: Hiller István kulturális miniszter az idei POSZT-on jelentette be, hogy a fesztiválnak a következő években garantált költségvetése lesz, és ez volt az a találkozó, ahol a résztvevők nyílt levélben tiltakoztak a szolnoki Szigligeti Színház új igazgatójának megválasztása ellen, mert úgy vélték, minden szakmai szempontot mellőző döntés született.

jordantamasdpecs20070613002.jpg
Jordán TamásMTI Fotó

Hozzátette, a versenyelőadások tekintetében idén volt a legszubjektívebb a válogatás. A darabok egy része komoly szakmai kritikákat kapott, nem igazán szolgálták ki a közönség igényeit, ezért sokan egyszerűen felálltak és otthagyták az előadásokat.
A magyar színházi világ legnagyobb eseményének előadásait Dömölky János filmrendező választotta ki a magyar nyelvterületen általa szemlézett 120 darab közül.
A tíznapos fesztivált emellett közel kétszáz, úgynevezett off-program, azaz koncertek, kiállítások, közönség-találkozók, felolvasóestek és táncprogramok színesítették 36 helyszínen.
A jegyek nagy része már a május eleji pénztárnyitást követő néhány napban elkelt, így a legtöbb előadást telt ház előtt kezdték el játszani, s a pécsi szállodák, éttermek is megteltek vendégekkel.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy ötvenezer látogatót vonz, ebből nyolc és félezren láthatják a versenyprogram előadásait, de a szervezők pontos idei adatokkal csak később szolgálnak.

ÁRNYÉKBAN
A szakmai beszélgetéseket bonyolító szakemberek nem hivatalos díjai szerint a VII. POSzT legjobb előadása A karnevál utolsó éjszakája (Katona József Színház), a legjobb rendező Alföldi Róbert  (Szentivánéji álom) és Eszenyi Enikő (Az ünnep). A legjobb zenét Kovács Márton (56/06...) szerezte, a legjobb díszletet Khell Zsolt (56/06), a legjobb jelmezt Fekete Kata (Szentivánéji álom) tervezte. A női alakításokért Halász Juditot (Az ünnep) és Jordán Adélt (A karneválvégi éjszaka) díjazták, a legjobb férfi főszereplő Hegedűs D. Géza (Az ünnep), epizodistaként Kardos Róbertet (Szentivánéji álom) emelték ki. Különdíjat az egri társulat A párnaember című előadása kapott.
A fesztivált értékelő szakmai beszélgetésen Jordán Tamás fesztiváligazgató kiemelte, hogy a rendezvénysorozat egyik legerősebb preferenciáját az ifjúság élvezi, utalva az idén is rendkívül sikeres és sokszínű Ifi Géniusz programsorozatra, a művészeti képzésben részt vevő hallgatók fórumára. Kritikus pillanatnak nevezte ugyanakkor, hogy a két egyetemen idén végző közel negyven színészhallgató közül eddig mindössze ötnek van szerződése, azaz munkahelye, vagy arra szóló ígérete. Jordán összegzése szerint egyre sikeresebb a Kortárs Dráma Nyílt Fóruma, mely több éve épült be a Pécsi Országos Színházi Találkozóba, ilymódon nyitva a civil közönség felé is. Simon István ügyvezető igazgató arról számolhatott be, hogy a pénzügyi problémák rendeződni látszanak, azaz aláírták a támogatási szerződéseket és az ígéretek szerint szerdára átutalja az összeget a minisztérium és az NKA. Újabb vita indult az egyszemélyes válogatás problémájáról, a 2008-as fesztivál programját mindenesetre Kukorelly Endre író még egyedül válogatja. Elképzelhető azonban, hogy a későbbiekben egy többtagú testületet állítanak fel, így minden elfogultság kizárható lenne a döntésből és nem egy ember személyes ízlése határozná meg a tíz nap versenyprogramját. Sokan ezt tartanák a legjobb megoldásnak, a fesztivál vezetői szerint azonban különösen nehéz olyan jó szakembert találni, aki egy évig nem vállal a POSzT miatt színházi munkát - de nem is tudnák ezt megfizetni sem, tették hozzá.
Magánvéleménynek nevezi Jordán Tamás, hogy a fesztivál szakmai vitáit lebonyolító szakemberek (Csáki Judit kritikus, Karsai György kritikus, egyetemi tanár, Simon Balázs rendező, Galambos Péter színész-műsorvezető) összeállították és az utolsó vitán kihirdették saját díjazottjaikat. Alternatív listájuk teljesen különbözik a hivatalos zsűri véleményétől, ám nyilvánvalóan reflektál rá, és jelzésértékű, hogy egyetlen ponton sem találkozik a fesztivál végső mérlegének tekinthető listával, mely a 2006/2007-es színházi szezon lezárásának és értékelésének is tekinthető. Jordán szerint mindenkinek meg lehet a magánvéleménye és a különdíja is, ő például Pogány Juditnak fog privát különdíjat átadni a Pedig én jó anya voltam című monodrámáért, mely szerinte az egyik legkiemelkedőbb teljesítmény volt az OFF programban is, de a Nemzeti igazgatója konkrétan úgy fogalmazott, hogy hosszú évtizedek óta nem szembesült ilyen szintű színészi teljesítménnyel.
A VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2008. június 5-én, csütörtökön kezdődik a Pécsi Nemzeti Színházban.