(A második fogás kacsasült lett volna, de az a hír járja, hogy valami baj van a tűzzel Kapolcson, úgyhogy valószínűleg a kacsa ezúttal elmarad. Hiába, esik, mese nincs, ez gyökeresen változtatja meg a Völgy életét, hiába csukjuk be a szemünket, belefolyik a víz.)
A paprikanélküliséget sokan kétkedve hallgatják, többen felhördülnek a nézők soraiból, ki hallott már ilyet ? de miért ne, én látatlanban is elfogadom, durvább dolgokat is hallottunk már Spirótól.Jól esik ez a kicsit személyesebb hangvétel, mert Spiró évekig tanított az egyetemen, és most buta nosztalgia fog el, ahogyan ő is beszél az akkori dolgokról, ahogyan utal rá, hogy a tanítványai, akik itt ülnek, már biztos halálra unják ? dehogy unjuk ?, meg arra a régi Stendhal-órára (úristen, tényleg úgy beszélek, mint az öregek? Nosztalgia stop.
Nem is volt az olyan régen, két-három éve maximum), ahol a Pármai Kolostor harmadik fejezetét vettük órákig, ahol a főhős a történelmet hosszú időre eldöntő Waterloo-i csata helyszínén úgy bolyong, hogy nem tudja, milyen meghatározó színtéren van. És most tessék, kiderül, hogy Spiró legújabb regénye, a Fogság alapötletét innen kölcsönözte/lopta ? ahogy tetszik, az irodalom nem etikai kérdés, legalábbis nem így.
És jól esik azért is, mert tudom, úgyis el fogunk jutni a lényeghez ? nem mintha a halászlé nem lenne elég fontos ?, a szakmai-művészeti kérdésekhez, Bérczes esetlennek tűnő, de jól kitalált, okos, emberismerő, reflexív módján. Aztán tényleg szó is esik a Szolnoki Színház igazgatójaként eltöltött időről, Zsótérról és Gaál Erzsiről (akiket fiatal tehetségként magával vitt), a politikáról (nem hallottam még Spirót úgy beszélni, hogy politikáról ne essen szó), ötvenkilenc évről, sokféle munkáról, bátorságról-gyávaságról, a kaotikus élet dönthetetlen döntéseiről, arról, hogyan lehet megállapítani, melyik a jó szomszéd, és persze arról, milyen színű a halleves paprika nélkül.
Boriska- Művészetek Völgye 2005
