Három Alföldi-rendezés a Bárka Színházban

Színpad

(MTI) - "Nem azért fogok hármat rendezni, mert elkapott a magyar színházigazgatók szokásos betegsége, hogy mindent ők próbálnak és játszanak" - mondta a sajtótájékoztatón Alföldi Róbert.
    Hozzátette: "művészileg úgy lehet előrébb lépni, hogy minél többet dolgozunk együtt, és az ember valóban itt van".
    A művész, aki korábban szabadúszóként több helyszínen is dolgozott, megjegyezte: tervei szerint színházi munkát a következő évadban csakis a Bárkában vállal majd.
    Tájékoztatása szerint az évad közepén Spiró György és Másik János "szocio-musicaljét", az Ahogy tesszük című darabot rendezi meg, később Schiller: Don Carlos, és Kacsóh Pongrác: János vitéz című művét is színpadra állítja.
    A társulattal első közös évadját értékelve Alföldi Róbert elmondta, hogy a színház előadásait a korábbinál mintegy tízezerrel több, összesen 29 ezer néző látta, és körülbelül tízmillió forinttal nőtt a bevétel (29,1 millió forint).
    Az alkotómunkával kapcsolatban úgy fogalmazott: véget ért az ismerkedés korszaka, "jöhetnek a fajsúlyosabb munkák".
    A jövő évadról szólva elmondta, hogy több neves hazai rendező is együtt dolgozik majd a Bárka művészeivel. Az évad szeptemberben Mundruczó Kornél - csak nyárra véglegessé váló - produkciójával indul. Szintén a színházi szezon elején, októberben mutatják be Szász János rendezésében Csehov: Sirály című művét.
    A Bárkán otthonra lelt Maladype Színházzal folytatódik az együttműködés, a Balázs Zoltán vezette társulat mintegy félszáz előadással lesz jelen az Üllői úti teátrumban - mondta Alföldi Róbert, hozzátéve, hogy a Maladype művészeinek első bemutatója Büchner Leonce és Lénája lesz decemberben.
    Az új évad Bárka-bemutatói között szerepel még Heinrich von Kleist: Heilbronni Katica című műve, és egy, Bohumil Hrabal műve alapján készült előadás.

alfoldi_gordon.jpg
Alföldi RóbertFotó: Gordon Eszter
    Alföldi Róbert szólt arról is, hogy három színész elhagyja a társulatot (Ollé Erik, Nagypál Gábor és Egyed Attila), és négyen igazolnak a színházhoz (Tompos Kátya, Makranczi Zalán, Ilyés Róbert és Gergye Krisztián).
    Az igazgató mindemellett említést tett arról, hogy ismét megrendezik nemzetközi fesztiváljukat, folytatódnak külföldi együttműködéseik, és a 2010-ben Európa kulturális fővárosa szerepet betöltő Pécs városával szorosabbra fűzik kapcsolataikat.
    Hegedűs Judit, a színház gazdasági vezetője az MTI-nek elmondta, hogy mintegy 400 millió forintos összköltségvetést terveznek a következő évadra. A működéshez szükséges állami támogatás az idén nem csökken - tette hozzá.
    Tájékoztatása szerint az állam 200 millió forintos hozzájárulása változatlan maradt, míg Józsefvárostól 2 millió forinttal többet, összesen 62 millió forintot kapnak az idén. Azt remélik, hogy a költségvetés fennmaradó részét pályázatokból, szponzoroktól és a jegybevételekből sikerül előteremteni.