Kék bögrélkedés

Színpad

A MU kávézójának kissé mesebeli, kuckószerű enteriőrje meghitt cinkosságot teremt a K.V. társulat színészei és a nézők között: úgy lépnek elő a családias mennyiségű közönség soraiból, mintha az előttünk zajló történet valóban bármelyikünkről szólhatna. Ez a fajta behelyettesíthetőség egyébként központi motívuma Caryl Churchill Kék szív című kétfelvonásosának: eleinte még csak a családon belüli kicsinyes viszályok körvonalazódnak, hogy végül már ne csak a szerepek, de maguk a szavak is tökéletesen értelmüket veszítsék. Azaz mégsem egészen, mert a Kék bögre című darabban - annak ellenére, hogy a szereplők egy idő után következetesen kéket és "bögrét mondanak más szavak helyett - némi ráció azért mégis mutatkozik: az emberi agy furmányos működése lehetővé teszi a behelyettesített szavak eredetijének felismerését. (Mint amikor a csupa mássalhangzóból is könnyedén kiolvassuk az értelmes mondatot.)
 

ANNA_Merlin_UrbanovitsKrisztina_DKOKO20080406029.jpg
Urbanovits Krisztina

A kezdetben egyszerű családi perpatvarnak induló A szív csücske első jelenetében a rendező, Gigor Attila bekiabált instrukciója - "vissza!" - körvonalazza a felolvasószínház koncepcióját: ugyanazok a mondatok, párbeszédek más és más ritmusban, hangnemben, kontextusban ismétlődnek. A kezdetben egyértelmű viszonyok - a családjától elidegenedett férj (Mészáros Béla) és a csalfa, kissé neurotikus feleség (Száger Zsuzsanna) Ausztráliából várja haza a lányát (Rezes Judit) - a folyamatos visszajátszásoknak és a nyelvromlásnak köszönhetően olyannyira összekuszálódnak, hogy az így idézőjelbe került történet végül sokkal többet ad egy egyszerű, kronologikus történetmesélésnél. Kovács Lehel telitalálat az alkoholista öcs, Lewis és az anyaszomorító csaló szerepében, Urbanovits Krisztina pedig egyszerre bölcs és naiv, neurotikus és szeretnivaló.

 
 A novemberi bemutatón sokkal nagyobb volt a "hökk" a közönség részéről - mondja Gigor Attila az előadás után. A nézők ezúttal valóban szívből kacagtak és élvezték a szokatlan nyelvi megoldásokat, persze ez köszönhető annak is, hogy már sejthették, mire számíthatnak. A rendező elmondta: a színházban semmi értelme a valóságot utánozni - nem véletlen tehát, hogy egy ilyen rendhagyó, formabontó alkotással kezdett foglalkozni. A K.V. Társulat megkeresésére vágta fejszéjét Caryl Churchill egyfelvonásosaiba, a közös munka során arra törekedett, hogy olyan kis létszámú csapattal dolgozzon, akiket már jól ismer (Rezes Judit a rendező A nyomozó című filmjének egyik szereplője).
 
Az eredmény azt mutatja, valóban egy könnyen együttműködő gárda verbuválódott a Kék szív zászlaja alatt. "Hosszú idő óta ez az első olyan darab, amivel kapcsolatban úgy éreztem, hogy hozzá tudok tenni valamit" - mondta a rendező. A darabbal való első találkozás nagy kihívást jelentett az alkotók számára, végül éppen ez lett a hajtóerő. Gigor Attila a próbákon úgy fogalmazott: A szív csücske egy olyan társasjáték, aminek csak ők értik a szabályát.
 
Persze ezek a szabályok láthatóan mindenkiben másképp jelennek meg, így sosem tudni, hogy ki jön, ki vesztett, és hogy miért is kell újrakezdeni. A rendező - amellett, hogy új filmje már kezd körvonalazódni - nem zárja ki a Kék szív esetleges színpadra állítását, ami a felolvasószínház tükrében reményteli várakozásra ad okot.