A műsor teljes titokban készült, vagy majdnem titokban - ugyanis amikor a próbatáblán a művész néhány időpontnál a saját nevét olvasta, azért gyanút fogott - de még így is bővelkedett az este meglepetésekben.
A színpad mélyén a színház zenészeiből verbuválódott könnyűzenekar ült, elöl, az egyik sarokban azok a kellékek voltak költői rendetlenségben felhalmozva, amelyek Király Levente egy-egy jelentősebb szerepére utaltak, jobb oldalon pedig egy trónus számba menő kényelmes fotel várta az ünnepeltet, aki a "Járom az utam..." kezdetű slágerrel érkezett hatalmas vastaps kíséretében. A fotel mellett volt egy kanapé is Tandy Lajos újságíró számára, aki az ajándékszámok között pályájáról, életútjáról kérdezte a művészt.
A műsor Pásztor Erzsi zenés köszöntőjével kezdődött, aki évfolyamtársa volt a főiskolán, s az utóbbi években Szegeden is játszik. Majd egymás után jöttek a kollégák, operisták és prózai színészek felváltva. Legtöbben énekes számmal készültek, s közülük többen is személyre szóló, átírt szöveggel adták elő a jól ismert betétdalokat, de elhangzott Örkény egy perces, Tóth Árpád és József Attila vers, sőt saját költemény is, ez utóbbi Székhelyi József tolmácsolásában.
A legszebb az volt, hogy az egész est - bár nyilvánosnak szánták, mégis -olyan volt, mint egy bensőséges összejövetel, amit valami szerencse folytán a kívülállók is láthatnak. Ez abból adódott, hogy a színészek most az egyszer nem a közönségnek játszottak, hanem Király Leventének. Ő sokszor meghatódott - a nézőkkel együtt - de közben ezernyi szállal vett részt a produkciókban, reagált, játszott, s még táncra is perdült, igaz, a műsor első felében még csak egy szelíd tangóra. Pedig minden porcikája fájt, "mikor, ha nem most?" - mondta az ünnepség előtt. Minden újságíró azt kérdezi tőle - mesélte - hogy nem vágyott-e pesti sikerekre? Nem. Ő hűséges és monogám, neki csak az számít, hogy ahol él, ott megfeleljen. Pesten különben sem lehet sehol megállni autóval.
A direktor az est vége felé felolvasta Botka László polgármesternek azt az előterjesztését, amelyben a Szeged város díszpolgára címet 2007-ben Király Leventének javasolja adományozni. Ezután következett a meglepetés vendég, Kovács Zsuzsa, aki szegedi színésznő korában sokszor volt Király Levente partnere, s azt a "Barbara" című számot adta elő - Király Leventével közösen, abszolút improvizatív módon - amit valaha, ki tudja hány évtizeddel ezelőtt énekeltek együtt. Erre egyedül Kovács Zsuzsa készült, de ez nem akadályozta meg az ünnepeltet abban, hogy végig énekelje, s twistelje(!) a számot. Ováció, füttyögés és lábdobogás, finálé és torta, amit mint egy kis kobold - utolsó, s egyben legváratlanabb meglepetésként - Zsótér Sándor tolt be a színpadra.
Pásztor Erzsi színésznő köszönti Király Leventét, a Nemzet Színészét, amikor 70. születésnapja tiszteletére A Nemzet Színésze címmel gálaműsort rendeztek a Szegedi Nemzeti Színház művészei a Kisszínházban. MTI Fotó: Németh György
KIRÁLY LEVENTE
1937-ben Budapesten született. A Színház-és Filmművészeti Főiskolán 1959-ben végzett, friss diplomájával a zsebében Szegedre szerződött. Bár eredetileg két évre szólt szerződése - ez akkor a főiskolai gyakorlat szempontjából kötelező volt -, a dél-alföldi város társulatának azóta is hű tagja. Ez idő alatt saját szavai szerint jóformán mindent eljátszott, éppen csak operát nem énekelt. Volt Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Sir John Falstaff (Shakespeare: IV. Henrik), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Firsz (Csehov: Cseresznyéskert), Kean (Dumas-Sartre: Kean, a színész), Galilei (Brecht: Galilei élete), Svejk (Hasek), Willy Loman (Arthur Miller: Az ügynök halála): Számos zenés darabban is fellépett (Hegedűs a háztetőn, Chicago, Jézus Krisztus szupersztár, La Mancha lovagja, My Fair Lady). Művészi tevékenységét számos kitüntetéssel honorálták: 1967-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, a Kossuth-díjat 2003-ban vehette át. 2006-ban - Zenthe Ferenc halála után - a Nemzet Színészévé választották, vidéki művészként elsőnek. Király Levente a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Bár többször hívták más társulatokhoz, Budapestre is, vidékre is, mindig nemet mondott: Szegeden maradt, és nem bánta meg. Az itt eltöltött immár negyvenhét év alatt megszerette a várost és a város is megszerette őt, olyannyira, hogy magas kitüntetéseit szinte magukénak érzik az emberek. Amikor Svejket játszotta, reklámfogásként hungarocellből megmintázták az általa alakított derék katonát. Rajongva szereti a hivatását, igazi alázattal szolgálja Tháliát. Szegeden mindent eljátszhatott a táncos-komikusi szerepektől a nagy drámai alakításokig, s a majdnem fél évszázad alatt a legkisebb szerepet sem utasította vissza. Vámos Miklós Világszezon című darabjában mindössze annyit kellett mondania: bipp-bipp, miközben leengedték a zsinórpadláson át a színpadra, de fel sem vetődött benne, hogy nem csinálja meg. Az is igaz, hogy szerepért sem állt sorba soha, mert megadatott neki, hogy nem is kellett kérnie. Szerepeinek listája több, mint huszonhat oldalt tesz ki. Örömszínésznek tartja magát, aki számára Szeged egy élhető város, ahol jól érzi magát, mert mindig megkapta és megkapja a nagy lehetőségeket. Fia, Király Attila apja nyomdokain jár: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát, már sikeres színészként alapította meg a Figurák tánccsoportot. Jelenleg szabadúszó színész, rendező és koreográfus.
