A kisfiú meg az oroszlánok Zalaegerszegen

Színpad


zalaegerszeg_hevesisandorszinhaz_akisfiumegazoroszlanok_d__vg20100921021.jpg
A kisfiú meg az oroszlánok

(MTI) - A történet 1964-ben született, mesét hallgató gyermekek és nekik mesét olvasó szülő generációk "nevelkedtek" rajta. Bruckner Szigfrid, a kiöregedett cirkuszi oroszlán egyszerre valóságos és képzelt figura, aki már csak az emlékeiből él, de visszavágyik a cirkusz csillogó világába. A rendező - aki már játszott a darabban, rendezte is Szegeden - a korábbihoz képest más felfogásban vitte színre Zalaegerszegen.

   
Mint minden Lázár Ervin-mese, ez is többsíkú; egyszerre szól több nemzedéknyi gyereknek és a felnőtteknek, ezért is szeretjük Lázár Ervint - magyarázta a rendező. Bal József szerint minden gyereknek megvan a maga képzeletbeli világa, amelyben saját maga alakíthatja a történeteket, és amelyben, akárcsak a cirkuszban, minden további nélkül keveredhet a valóság és az illúzió.
   
A gyermekdarabok jelentette kihívásokról szólva Bal József úgy vélekedett: nehezebb munka a rendezés, mint egy felnőtt előadás esetében, mert a gyerekekre nem szabad ráerőltetniük saját értékítéletüket. Másrészt arra is vigyázni kell, nehogy devalválódjon a szerző és a darab mondandója azzal, hogy úgyis "csak" gyereknek szól.
   
Ugyanakkor éppen ez az, amire építeni lehet, hiszen a gyerekek fantáziája százszor színesebb, mint például az internet világa, ami manapság körülveszi őket - mutatott rá Bal József.
   
Lázár Ervin meséje egyébként akár valós, hétköznapi történet is lehetne: a kisfiút, Petit egyedül neveli édesapja. Peti fantáziájában az oroszlán, Bruckner Szigfrid az apa jobbik énjét jeleníti meg, és azt a szeretetet, amit a kisfiú a valóságban nem kap meg.  
   
Az öreg oroszlánt Farkas Ignác Jászai-díjas színművész alakítja. "Tulajdonképpen önmagamat kell adnom, elvégre több mint harminc éve vagyok a deszkákon " - jegyezte meg mosolyogva, hozzáfűzve, hogy a cirkusz és a színház világa szinte egy és ugyanaz. Szerepében azt a pozitív képet szeretné visszaadni, amelyben Szigfrid a kisfiú apjának jobbik énjét testesíti meg, amelyre a kisfiú mindig is vágyott.
   
Farkas Ignác viszonylag kevés gyermekdarabban játszott, de nem tart a feladattól. Mint fogalmazott "a gyerekek hihetetlenül őszintén mutatják ki érzelmeiket, nyomban kiderül a színész számára, hogy szimpatikus-e a karaktere - ezáltal ő is - vagy sem."
 
A kisfiú meg az oroszlánok című darab zalaegerszegi változatában a felnőtt színészek mellett harminc gyerekszereplő is játszik, és az előadás látványos cirkuszi elemekben is bővelkedik.