Közösségi színházprojekt a helyiekkel Ároktőn és Szomolyán

Színpad

(MTI) - A Káva Kulturális Műhely, a Krétakör, az AnBlokk Kultúra- és Társadalomtudományi Egyesület, a Budapest Bár, a Metaforum Film, valamint a Retextil Alapítvány közreműködésével létrejött különleges program közvetlen célja, hogy egyedi és improvizációs színházi előadások létrehozásával alkotó módon reflektáljanak a helyi közösség problémáira. Emellett megadja a nézőknek azt az új "szerepkört" is, hogy ők maguk reflektáljanak a színház által felmutatott történetre, jelenségekre, szimbólumokra.
    

ujnezo_kozossegiszinhaz_arokto_by_tothmate_01.jpg
Közösségi színház

Mint azt Takács Gábor, a projekt vezetője elmondta, Ároktőn augusztus 15-én zárult a program, Szomolyán pedig vasárnap tartják az összegző estet, amelyet közös munka előz meg. Itt a helybeli nézők fokozatosan válhatnak résztvevővé és társalkotóvá. Az előadások létrehozásának alapja egy összetett társadalmi kutatás. A teljes folyamatot kamerával kísérik végig, így a programról dokumentumfilm és fotóprojekt is készül, amelyet várhatóan decemberben mutatnak majd be.

Takács Gábor azt is elmondta, hogy Ároktőn egy folytatásos történet keretében játszottak esténként. Hat előadást szerveztek, amelynek témája életszerű volt, a férfi és a nő kapcsolatát, a házasságot "dolgozták fel".
    

 

Szomolyán kedden, szerdán és csütörtökön a helyi iskolában tartották az előadásokat, amelyeket abszolút az élet, a helyzet írt, tehát jórészt improvizáltak. Vasárnap újra találkoznak a nézőkkel, akik maguk is részt vettek a darabban. A záró rendezvényen két filmet vetítenek le: egyrészt a három előadás vágott összefoglalóját, másrészt egy fikciós mini játékfilmet, amelyet helyi fiatalokkal állítanak össze.
 
Takács Gábor beszámolt arról, hogy 11 éve foglalkoznak gyerekek színházi nevelésével. Így jött az ötlet, hogy felnőttek esetében is megpróbáljanak valami hasonlót. A résztvevők száma mindkét helyszínen meghaladta várakozásukat.