Mint kiderül, az előzetesen meghirdetett időponttal ellentétben 10 óra helyett már 9-kor elkezdték a próbát, így esetemben még erőteljesebbé válik a 'kukucskálás" motívuma, ahogy a sötétben ülőhely után kutatva végigbotorkálok a karzaton. A hatalmas, virtuális "kulcslyuk" horizontját tehát kizárólag az erkélyre korlátozták - amit először kissé nehezményezek -, de aztán rá kell jönnöm, a nézők ilyen mértékű szeparáltsága is éppen elegendő ahhoz, hogy némileg kizökkentse szerepükből a koncentrálni próbáló színészeket.
A büfében folytatott beszélgetésünk során ezt Nagy András is alátámasztja, aki a két nő közt vergődő Kadisa mérnökkari tisztet alakítja a Jókai-adaptációban. "Én jobban szeretném, hogyha korábban jönnének a nézők, a próbafolyamatnak még abban a fázisában, amikor a szövegkönyv ott van a kezünkben, vagy éppen a helyzeteket kezdjük boncolgatni. Hozzáteszi, hogy nagyon jó dolognak tartja a kezdeményezést. Szerinte ebben a stádiumban, amikor a színészek már kívülről tudják a szöveget és - a premier előtt tíz nappal - a próbán maximális koncentrációra kell törekedniük, nem feltétlenül szerencsés a nézők teljesítménykényszert kiváltó jelenléte. A próbán - talán éppen emiatt - ő neveti el magát a legtöbbször, például amikor a Brazovics Athanázt játszó Venczel Valentin nagy elánnal adja elő egyik humoros monológját. A nézők számára épp ezek az apróságok teszik bensőségessé és különlegessé a "kukucskálás" élményét. Szerep és színész egyszerre, mégis elkülönülten jelenik meg a szemünk előtt: látjuk, hogy Hüse Csabának milyen szövegrészek okoznak nehézséget Tímár Mihály bőrébe bújva, hogy melyik szereplő milyen ruhát preferál a mindennapokban - Fabula hajókormányos esetében (Balogh András) például kifejezetten nehéz eltekinteni a pólóján virító hatalmas, neonzöld háromszögtől, amikor gyermekeit odaadóan terelgeti a "tekintetes úr" elé alamizsnáért. Athalie (Mészáros Sára) vérengző fenevadként veti rá magát az ártatlan Tímeára (Trokán Nóra), hogy aztán a jelenet után egy hirtelen fordulattal Songokuhoz hasonlóan virtuális tűzgolyót küldjön partnernőjére, harcmozdulatait a "Kill Bill"-felkiáltással kísérve.
Blaskó Balázs színész-rendező rutinosan irányítja a társulat tagjait, akik gördülékenyen együttműködő csapatot alkotnak. A most még csak jelzésszerű díszlet kapcsán a rendező elmondja: a színpadi tér elemei - az előtérben piros, hajóorra emlékeztető vonal, ülőpadok - mind egy hajóra utalnak. "Ha úgy tetszik, életünk hajójára", amelyet a siker és egzisztenciális biztonság és természetesen a boldogság elérése érdekében kormányozunk. Ahogy a rendező fogalmaz: a regényfolyam dramatizálásának buktatói miatt "helyből magasat kell ugrani", olyan állapotot kell behozni a színpadra, amely két jelenet között születik meg, nem előttünk, s ez a fajta lépcsőzetes építkezés fűzi egybe a cselekményt.
A szünetben két fiatal lánnyal beszélgetek. Mint utóbb kiderül, ők a darabban Zofiát alakító Fekete Györgyi tanítványai díszlet- és jelmeztervező asszisztens szakon. Élvezik a "kukucskálást", bár egyikük mosolyogva megjegyzi: "Talán jobb lenne, ha már lenne díszlet és jelmez, hiszen ezt tanuljuk". Az erkélyen gimnazista és általános iskolás osztályok váltják egymást, hogy végül meghallgassák Blaskó Balázs összefoglalását, aki készséggel válaszol a feltett kérdésekre is. A rendező és a Teréza mama szerepében látható felesége, Saárossy Kinga is egyetért abban, hogy volt értelme elkezdeni a nyitott próbákat, hiszen felkeltik az érdeklődést a színház iránt.
Egy biztos: az egriek olyan lépést tettek ezzel a kezdeményezéssel, amely talán elvezet majd a valódi, kritikus befogadó közönség és a színház együttműködéséhez.
