Magyar Drámaíró Verseny -harmadszor Békéscsabán

Színpad


feketepeter_byjokaiszinhazhu.jpg
Fekete Péter 

(MTI) Mint azt a színház igazgatója, Fekete Péter elmondta, a drámaíró versenyen a Magyar Nemzet szombati cikkei közül előző este kisorsolt téma alapján egy éjszaka alatt írnak egyfelvonásos színdarabot a szerzők. Hogy melyik cikk adja az idei megmérettetés témáját, pénteken este a Duna Televízió Kultinfó című műsorában a nagyközönség is megtudhatja.

 
A szerzőknek szombat reggelre kell elkészülniük alkotásaikkal, ezt követően a meghívott rendezők és a színészek dolgoznak a darabokon, amelyeket március 25-én, vasárnap este mutatnak be a közönségnek a Jókai Színházban. Az érdeklődők a próbafolyamatot is végigkövethetik a helyszínen. 
 
A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány által rendezett drámaíró verseny három napja alatt három darab és három színházi produkció születik így ? tette hozzá Fekete Péter. Felidézte, hogy a rendezvény 2010-ben lelt új otthonra Békéscsabán, ahol a színház társulata szilárd háttérrel szolgál a három villámdráma színpadra állításához. 
 
Az igazgató tájékoztatása szerint az idén Csiszár Imre, Marton László és Koltay Gábor rendező irányítja a hatfős színészcsapatokat, amelyekben a békéscsabai társulat tagjai mellett vendégművészek is részt vesznek. Az első csapatban Tege Antal, Kara Tünde, Gerner Csaba, Nagy Erika, Szabó Lajos és Cseke Katinka, a másodikban Gulyás Attila, Komáromi Anett, Csomós Lajos, Liszi Melinda, Presits Tamás és Kiss Ramóna, a harmadikban Vadász Gábor, Gubik Petra, Katkó Ferenc, Kovács Edit, Schlanger András és Fehér Tímea játszik. 
 
A sajtótájékoztatón Egressy Zoltán elmondta, hogy tíz éve már részt vett egy ilyen eseményen, amely véleménye szerint nem több mint játék, de mint ilyet természetesen komolyan veszi. Mint elárulta, jelenleg semmilyen darabkezdemény nincs a fejében, már régen írt utoljára színdarabot. 
 
Szabó T. Anna is vett már részt hasonló eseményen, és ? mint megjegyezte ? akkor meg is fogadta, hogy nem vállal többet ilyet, most mégis másképp döntött, mert véleménye szerint bármilyen témáról születhet darab, és bár amúgy lassan ír, vonzó számára az idő szorítása, a különleges helyzet okozta kihívás. Garaczi László, aki eddig versenyzőként nem, csupán nézőként vett részt a versenyen, kíváncsian várja az eseményt. 
 
A versenyen több kategóriában is díjazzák a produkciókat: szakmai zsűri dönt a legjobb drámáról, a közönség a legjobb előadásról. Emellett díjazzák a legjobb színészt, a legjobb színésznőt, a legjobb férfi és női mellékszereplőt, valamint a legjobb rendezőt is. 
 
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a bemutatással egy időben nyomtatásban is megjelenik a Jókai Színház Bárka című folyóiratának különszámában a versenyen született három színmű. A verseny folyamatáról a jokaiszinhaz.hu és a barkaonline.hu weboldalakon a csapatok mellett dolgozó bloggerek tudósítják a közönséget.
 
Linka Ágnes, a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány elnöke kiemelte: több író később egész estés darabot írt a versenyen született művéből. A sajtótájékoztatón be is mutattak egy részletet Brestyánszky Boros Rozália két éve díjat nyert alkotásából, amelyet a szerző továbbírt, és amelyet Csörte címmel színre is vittek Békéscsabán.