A magyar kultúra napján avatják fel a szombathelyi Weöres Sándor Színházat

Színpad

 
(MTI) - Az avatóünnepséget követő díszelőadáson Madách Imre Az ember tragédiája című művét mutatják be Jordán Tamás, a színház igazgatójának rendezésében, Szabó Győző, Csonka Szilvia és Mertz Tibor főszereplésével.
    
Mint azt Jordán Tamás elmondta, a modern hangvételű előadásban nagy szerepet szánnak a filmes eszközöknek, a Lucifer által előrevetített jövő ugyanis egy hatalmas vászonra vetítve jelenik majd meg, ahonnan a szereplők kilépnek és ahova visszatérhetnek.
    
 
Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere elmondta: szerették volna felkérni valamelyik közjogi méltóságot is a színházavatásra, de Schmitt Pál köztársasági elnök a Liszt-év megnyitóján mond beszédet a fővárosban, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig az uniós elnökségből eredő kötelezettségeik miatt aznap külföldön tartózkodnak.
    
A polgármester szavai szerint a város igazi "örömünnepre készül", régi vágyuk teljesült ugyanis a szombathelyieknek az új önálló kőszínház létrejöttével. A színház azonban nem számít "új dolognak" a városban, hiszen már kétezer évvel ezelőtt, az ókori Savariában is működött színház és az 1870-es évek második felében a mai Berzsenyi Dániel téren, Hauszmann Alajos tervei alapján felépítettek egy kőszínházat is, amely akkor a városháza épületeként is szolgált. Ez az épület azonban később egy bombatámadásban megsemmisült - emlékeztetett a polgármester.
    
 
 
Lazáry Viktor, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere a legújabb kori színházteremtés állomásait idézte fel. Szólt arról, hogy Szombathely közgyűlése már 1991-ben határozatban fejezte ki abbéli szándékát, hogy színházat létesít. Többszöri sikertelen próbálkozás után végül 2007-ben kapott felhatalmazást Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész arra, hogy kidolgozza a város színházkoncepcióját. Ő akkor átmeneti játszóhelyül a volt Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) épületét választotta, ezzel egyidejűleg a város vezetése ígéretet tett egy új kőszínház felépítésére.
    
Az előző kormány 2007 végén egymilliárd forint címzett támogatást adott a színház építésének előkészítésére, majd ezt további 850 millió forinttal egészítette ki. Időközben azonban kiderült, hogy a Március 15. térre megálmodott színház felépítése 5-6 milliárd forintba kerülne, ezt viszont már a kormány sem tudta támogatni, a város pedig önerőből nem tudta volna a hiányzó összeget előteremteni. Ezért úgy döntöttek, hogy a HEMO átépítésével létesítenek új, 274 fő befogadására alkalmas színházépületet.
    
Jordán Tamás örömét és elégedettségét fejezte ki, szavai szerint az új, korszerű színházépületben máris otthonosan mozognak a színészek, gőzerővel folynak a díszelőadás próbái.