Márton Dávid jól hangolt zongorája

(MTI) A Le Clavecin bien tempéré - Wohltemperiertes Klavier, azaz A jól hangolt zongora című színházi darab Johann Sebastian Bach azonos című műve és Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült a Párizs melletti MC 93 Bobigny kulturális központ és a berlini Schaubühne együttműködésében. A produkció a párizsi bemutatót követően februárban a német fővárosban is látható lesz.

Márton Dávid néhány év alatt az európai színházak egyik legkeresettebb rendezőjévé vált. Sajátos színpadi formájában a színházat a zene felől közelíti meg, előadásai ugyanakkor nem hasonlítanak a hagyományos zenés színházi produkciókra. Projektjei ? ahogy maga nevezi rendezéseit ? irodalmi vagy zenei művek színpadi adaptációi, de azokban a zene nem egyszerűen kiegészítőként, hangulatkeltésként vagy valamilyen művészi alternatívaként jelenik meg, hanem az elmesélt történetet és magát a világot is a zenén keresztül élik meg a szereplők.

 

Előadásai, a mestereinek tekintett világhírű német rendezők, Frank Castorf és Christoph Marthaler produkcióihoz hasonlóan jó értelemben véve populárisak: a közönség rácsodálkozik és nagyokat nevet a formabontó megoldásokon, amelyekben klasszikus zene, próza, jazz és zenei improvizáció keveredik. Márton rendezéseiben a zene, a szöveg és a színpadkép végiggondolt összhangjából teljesen eredeti és egységes színházi koncepció jön létre, amelyet alapvetően a színészek muzikalitására és a zenészek színpadi jelenlétére épít. A zenészek hangszereikkel együtt játszanak, énekelnek és közlekednek a drámai színészek között a színpadon, próza és zene elválaszthatatlan közeggé válik.

 

Mártont ? annak ellenére, hogy világszínvonalú zenészekkel dolgozik együtt ? nem a zenei hangzás technikai színvonala érdekli, hanem elsősorban a felhasznált irodalmi alapanyagnak és magának a nyelvnek a zeneiségét helyezi előtérbe. Színházának lényege a világban rejlő alapvető muzikalitás, illetve az emberi érzéseknek és gondolatoknak a zenei hangzások révén való kifejezése. A hagyományos kőszínházak létezésformája távol áll tőle. Zenei érdeklődése Magyarországon alakult ki, a színház viszont Németországban "fertőzte meg".

 

Budapesten zongoraművésznek készült. A Zeneakadémia növendékeként 1996-ban ? féléves ösztöndíjjal ? húszévesen érkezett Berlinbe, a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolára. Úgy döntött, hogy ott fejezi be zenei tanulmányait, miután több koncertlehetőség adódott a német fővárosban, mint Budapesten. "A Zeneakadémián évente kétszer benyomtak minket a kisterembe, hogy ott játsszunk, míg Berlinben sok helyen zenélhettünk nyilvánosan" ? mesélte a rendező.

 

Zenészként kezdett berlini színházakban dolgozni, egyebek mellett a legendás Volksbühnében is, amelyről eleinte azt gondolta, hogy az az igazi Színház. Elsőként nem is annyira az ott dolgozó rendezők stílusa, hanem a gondolkodásmód, a színpadi anyaghoz kapcsolódó "szabadságfok", a színészek önmagukhoz, egymáshoz és a világhoz való viszonya ragadta meg. Később megrökönyödve tapasztalta más német színházakban, hogy ez a fajta szabadság csak a Volksbühnére jellemző. ? A hagyományos kőszínházak létezésformája és feladatai elég távol állnak tőlem, Németországban és máshol is ? hangsúlyozta.

 

Sokat dolgozott a Sophiensaeleban is, amely a budapesti Trafóra emlékeztető befogadóhely, később pedig számos rangos németországi játszóhelyre hívták rendezni. Állandó csapata nincsen, többnyelvű előadásaiban azonban gyakran dolgozik ugyanazokkal a színészekkel és zenészekkel.
 

Magyarországról is kapott felkérést, egyebek mellett az Örkény Színháztól és a Bárka Színháztól, de egyelőre egyiknek sem mert eleget tenni. Még túl nagy feladatnak érezné hazai közönségnek magyar előadást rendezni. "Teljesen más a színház Magyarországon, mint Berlinben, sokkal színházasabb, a kulisszák világa pedig soha nem vonzott" ? fogalmazott.
  
Párizsban 2011 februárjában vendégszerepelt először a Harmonia Caelestis című produkciójával, amelyet Esterházy Péter azonos című regénye alapján eredetileg a bécsi Burgtheaterben állított színpadra. Az a nemzetközi fesztivál hívta meg Franciaországba, amely elsőként karolta fel és indította el a világsiker felé a Krétakör Színházat is egy évtizeddel ezelőtt.

 

Az előadás hatalmas közönségsikert aratott, és óriási visszhangot váltott ki a francia sajtóban. Márciusban a Volksbühnében színpadra vitt Wozzeck című rendezésével tért vissza Bobigny-be, szeptemberben pedig Mozart Don Giovannija alapján készült projektjét ünnepelte ugyanott a francia közönség.

 

A kortárs német színház mostanában nagy elismerésnek örvend Franciaországban. A párizsi Odéon Színház a magyar művész bemutatójával egy időben mutatja be egyik mestere, Frank Castorf rendezésben A kaméliás hölgyet. "Mintha Párizsban az emberek ki lennének éhezve arra, ami más" ? véli a rendező. Azt viszont más kérdésnek tartja, hogy a francia színházak "saját erőből" miért nem hoznak létre nagyobb szabadságfokú előadásokat. A francia közönség szerinte nagyon érdeklődő, szemben a művészileg már "telítettebb" berlini nézőkkel. Ettől függetlenül a német közönség is "nagyon nyitott", semmit nem taszít el magától, csak már nehezebb meglepni, mert a világ minden tájáról mindenféle előadást láthat.