| Alföldi Róbert visszahozott valamit az operett jó értelemben vett kedves romlottságából. Csárdáskirálynő-produkciója ízléssel ötvözte a francia operett iróniáját, a magyar temperamentumával és a bécsi romantikájával. Az orfeum a polgári - morfium - állította Kosztolányi, aki a nevezetes műintézményről találó jellemzést hagyományozott az utókorra: "Az orfeumról jó családokban, tiszta lányszobákban afféle huncut somolygással szokás beszélni, mint a vágyak netovábbjáról, a bűnök ördögi csiklandásáról, a tilosról, melyet nem szabad megízlelni a halandónak, különben megmérgeződik és elpusztul." Ezt az életérzést, korhangulatot idézte fel Menczel Róbert és Selmeczi György fémkorlátokból, lépcsőkből és villanykörtés "világítótornyokból" felépített, egyszerű szerkezetű, mégis rafinált és látványos díszlete.
A Csárdáskirálynőben mindig Szilvia belépője adja meg az alaphangot. A sanzonettet Rálik Szilvia keltette életre, aki igazi díva, mindent tud, amit a szerep megkíván. Pávatollas pártában, mézeskalács szívet mintázó piros ruhában úgy lépett a publikum elé, mint az orfeum királynője. A parádés jelmezben - miként a páva a magyar népköltészetben - szinte az örök szerelem jelképeként jelent meg. |
 |
| Szerelmes pár a medencében: Nyári Zoltán (Edvin) és Rálik Szilvia (Szilvia). Fotó: Karnok Csaba |
| A másik női főszereplő, a Cecíliát alakító Hernádi Judit Kosztándi István koncertmester finom hegedűkíséretével búgó hangon, egy élet tapasztalatát belesűrítve keserédesen énekelte a Hajmási Péter, Hajmási Pált. Nagyszerű komika, mindig bejöttek a poénjai. Az utolsó kép igazi jutalomjáték volt számára, miközben türelmesen viselte Gyarmathy Ágnes art deco stílusban megálmodott mutatós, bohókás sellőjelmezét, ami a mozgást igencsak megnehezítette.
Már a színre lépéskor nagy taps köszöntötte a Miska pincért játszó Bodrogi Gyulát, aki mindvégig a legbiztosabb humorforrás maradt. Beszólásai, kifejező gesztusai rendre nevetésre ingerelték a közönséget - különösen, amikor a végén békát formázó úszógumival a hasán jelent meg. |
 |
| Stohl András és a lányok. Fotó: Karnok Csaba |
| Az viszont már meglepetés, hogy az operettben először fellépő Stohl András szenzációs táncos-komikus: nemcsak zseniálisan mozgott és bohóckodott, hanem éneklése sem keltett hiányérzetet. Mindez nem mondható el Bartsch Katáról, aki nem volt tűzrőlpattant Stázi, hiányzott belőle a bájos, kislányos elevenség és életszeretet. "Húzzad csak kivilágos virradatig..." - énekelte fürdőköpenyben, tapskísérettel a strandon játszódó utolsó felvonásban Gregor József, aki bölcs humorral adta Leopold Mária herceget.
Gálffi László hősiesen megküzdött Kerekes Ferkó szerepével, de ebben a műfajban kevés a profi színészi játék, énekelni is tudni kell. Alföldi Róbert és alkotótársai rengeteg ötlettel és átgondolt koncepcióval állították színpadra a Csárdáskirálynőt, amely a cukormáztól és a szépelgéstől megszabadulva egyes jelenetekben már-már zenedrámai magasságokba szárnyalt. A publikum értékelte a különleges ötleteket, a repülőgépet - a konfettiszórás nem jött össze - és az úszómedencét is. A produkció mégis inkább azért aratott megérdemelten nagy sikert, mert kivételes egyéniségek magas hőfokon, valódi érzelmeket mutattak meg benne, ugyanakkor humorral, iróniával leplezték le az örök emberi gyengeségeket. Forrás: (szöveg) Délmagyarország Online (Hollósi Zsolt) |
