Az 1924-es vígszínházi ősbemutatót Kosztolányi Dezső az utóbbi évek legnagyobb színházi és színészi eseményének tekintette. Nagymértékben hozzájárult ehhez Varsányi Irén, akivel kapcsolatban a kritikusok nem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel: alakítása e kiváló művésznő emlékezetes szépségű munkával telt kreációalbumának díszlapjára illő; csupa fájó finomságú szín, meleg szív és poézis; koronát tett művészi pályájának eddig való sikerére.
A vígszínházi Várja, Tőkés Anna 1948-ra megérett Ljubov Andrejewna (sic!) szerepére. Olyan Csehov-hősnőt játszott, akibe a kritikusok szerint Shakespeare, Schiller, Mikszáth, Zilahy és Móricz is belerajzolt: a cseresznyéskerthez való ragaszkodásában egy brit királyasszony szenvelgéseit zúdítja nagyszerű magyarságával a nézők közé. Némelyek meglátták pillangólelkének szárnyrebbenéseit, a létvágytalanság hűvös leplén átütő fojtott érzékiséget, mások épp ezért szenvelgőnek tartották, és olyanok is voltak, akik az elsuhanó fájdalom tömény lírája helyett zengő drámát hallottak a színpadról. Volt benne a nagyasszonyból, a kurtizánból, a moralistából, a léha és ledér nőből jócskán.
Ádám Ottó a Madách Színházban 1960-ban lírai vígjátékként rendezte meg a drámát, amelyben a "megpattant egy hárfahúr" csehovi sztereotípiánál erősebb színeket kapott a komikum és a politikum. Az előadás főszereplője, Tolnay Klári zseniális, életének egyik legigényesebb, legkiemelkedőbb alakítását nyújtotta, érzékeltette az asszony hangulati és magatartási váltásait, ám néhol a figura rezignáltságát mintha a művész fáradtsága helyettesítette volna. Egyesek szerint igen finom eszközöket használt, ám keveset mutatott a bűnt is vonzóvá stilizáló földbirtokosasszony eltékozolt életének fájdalmas tónusaiból.
33 évvel ezelőtt Nyina, Jelena és Mása után újabb Csehov-nőalakkal találkozott Ruttkai Éva. Egy interjúban a színésznő bevallotta, hogy próba közben Ranyevszkaja életét éli, elmerül az ő világában, s aztán erőnek erejével kilép a szerepből, hogy ellenőrizze magát, jól csinálta-e. A kritikusok válasza egyértelmű igen az újrafogalmazott, semmit nem kiemelő, mégis életteljes és varázslatosan sokszínű, szeszélyes, érzéki, szépasszony helyett romlott demi-monde Jelena Andrejevnára, aki létének értelmét női mivoltában látja. Ruttkai mindent tudott, amit Csehov tudott - és még többet: asszonyi sorsának, szerelmének lamentációját olyan széles skálán és olyan megrendítő őszinteséggel adta elő, hogy a lírai komédia jelen idejű keretein belül maradva sikerült a múlt és jövő teljes tragédiáját feltárnia.
Az első posztmodern magyar Csehov-előadást 1984-ben Ascher Tamás rendezte Kaposváron. Egy generáció sorsát követve a Cseresznyéskert központi gondolatává a kommunikációképtelenséget tette, a szereplők már nem találtak közös ügyet, amely összehozhatta volna őket. A főszerepet a frissen odaszerződött Igó Éva kapta, aki kitűnően megmutatta az asszony tétovaságát, pózait, sehova sem tartozását, ám hideg szépségéből hiányzott a sugárzás, a varázs. Ezt a visszafogottságot mások másképp értelmezték: Ranyevszkaja bájos játékbaba, akinek költőisége csak felszín, ám ez alatt nincs semmi, az embert mélyből vezérlő ösztönök és indulatok kihaltak belőle.
Remélem, nem túl későn kaptam meg - mondta félve Törőcsik Mari az 1991-es szolnoki bemutató előtt. Igaz, a színésznő egy tévéjátékban 1979-ben eljátszhatta a szerepet, ám a "nagy oroszok", közöttük Csehov is kimaradtak pályáján. Fájdalmas-szépséges volt az ő Ljubov Andrejevnája: fölényes mosolyú nagyvilági nő és csipogó hangú gyerek, aki a játékkal igyekezett súlytalanná tenni tévedéseit, mintha állandóan menekülne a felidézett, illetve előre megsejtett tragédia elől.
Érett, érzékeny asszony. Huncutkodó, gyerekes turcsi fiatalasszony, aki nem von burkot maga köré, duzzogó józansággal tépi el a párizsi sürgönyöket. Felragyogtatja a régi érzéki, élethabzsoló arcát. Sprődebb, szuverénebb korábbi alteregóinál! Lappangó vágyról, félszeg kacérságról szó nincsen, befelé fordulása, visszafogott gesztusai s jövővel való leszámolásra utal, a dacos menekülést sejteti. Ilyenre formálta Ljubov Andrejevnát Básti Juli 1995-ben. És milyen a sors: egy évvel később a szülési szabadságra távozó Bástitól Törőcsik vette át a szerepet.
Udvaros Dorottya villódzó Bárka-beli alakításáról (1999) egyetlen mondat csak: Gyönyörű, játékos, mint a cica, és igéző, mint a macska, van benne sok kedvesség, jóság, szenvedély, amit ő is, környezete is őszintének hisz, és mégis: legintimebb rezdülései is hamisak, megbízhatatlanok, tiszavirág-életűek.
Legutóbb 2005-ben, a Radnóti Színházban láthattuk a Cseresznyéskertet, és benne egy dekadenciáig túlfinomult, virágszerűen törékeny, ideges, hisztériára hajlamos gyenge asszonyt, aki nárcizmusában csak önmaga jelzéseire fogékony. Egy interjúban Kováts Adél elmondta, hogy az első olvasópróbán a rendező, Valló Péter felsorolta, ki mindenki játszotta el Ranyevszkaját, és melyik előadás miért nem felelt meg az ő elképzeléseinek.
Hogy Alföldi Róbert letette-e a Ljubov Andrejevnák névsorát Eszenyi Enikő elé, nem tudjuk. De arra a kérdésre, mire kérte, a premier után választ kapunk.
PRÓBARIPORTUNK: A normális hisztéria
