Nem párost korcsolyáznak. Hátán cepeli egyik a másikát. Így kezdődik Frenák Pál új, MIL AN című műve a Trafóban.Összenőtten siklanak körben, össze-vissza. Miközben mintha sirályok vijjognának a háttérben.
Újvári Milán a korcsolyázó neve. A negyvenperces egyfelvonásos élén saját keresztneve díszeleg. Ugyanis az este az ő szólója. Frenák bedobta a viharos óceánba a Táncművészeti Főiskolát tavaly végzett táncost. (A táncszövetség elnöksége mindjárt neki szavazta oda a legjobb pályakezdő növendék megosztott díját.) Újvárinak negyven percig kell féken tartania, magához bilincselnie, elcsábítania a Trafó auditóriumának szeszélyes közönségét. Könnyedén körülgurulja a teret. Hátához nőtt alakkal. Korcsolyázása felhőtlennek rémlik, mégis a begörnyedt testre mintha végzetszerűen nehezedne a Másik. Kivilágosodik. Megvilágosodik, Újvári partnere nem élőlény, hanem mannequin. A próbababa szó hímnemű a franciában. De a táncpartner nemtelen. Nem kirakati báb (mint Molnár Ferenc Rivierájában. Riviera: így írják.) Nem probiermamzell. Hímnemű, semmint nő. Közeledik a megelevenedő báb az élőhöz, mire önmagától iszonyodón utasítja el a bábú csókját. Küzdenek egymásért, egymás elől. De a táncos kelti életre a holt tárgyat. Felruházza élettel. Szeretettel. Szerelemmel. Ő önt belé lelket, ő vágyik a vágyra, és harcol ellene.
A fekete körfüggönyön, a mélyen ajtónyi hasadék. Durva ecsetvonásokkal megfestett háttér. Hol sziklafal. Tengerpart. Kivezető út. (Majoros Gyula adott anyagot Frenák látványelképzeléseinek. Marton János adott fényt és sötétet a színpadnak. Auditív effektusok: Molnár Péter.) A fenyegető zajok, hullámverések, sirálysikolyok ifj. Kurtágtól valók (de visszavonta nevét). Az olcsóbb dallamok Tom Waits-től származnak.
A Milán érzelmes színpadi pszichoanalízis, a giccshatáron. Innen a határon. Othello is giccsgyanús valójában. A határmezsgye át nem hágása különbözteti meg (többi közt) Shakespearet Arthur Millertől, Frenákot Emőke Pöstyéni (NDK) Fehrnsee-Balettjétől. A teatro-pata Frenáktól távoli a boldogság kifejezése. Belepanaszkodja életét a színházba. Mikor már pszichoanalitikusa is megunná: még mindig szép számú néző kíváncsi diadalmasan kétségbeesett világára.
Frenák fölsír a színre.
Odagyón a színpadra.
Titkait nyilvánossá teszi műveiben. Mindig ugyanazt mondja, de mindig másként. Kiapadhatatlannak látszik mélységes sebzettsége, de formai leleményessége is. Frenáknak anyanyelve lévén a jelbeszéd: mélyen tudja, a mozdulat, a taglejtés, a testgesztus nem színpadi ékszer, nem díszítőelem. A legapróbb mozdulatnak is értelme van (vagy értelme kell, hogy legyen). Frenák színpadi nyelve nem tűr meg semmiféle szép homályt, mégoly mutatós, de tartalmatlan mozdulatot. Világosan fogalmaz. Tisztán beszéli a mozdulatok nyelvét.
Újvári Milán egyedül teletáncolja a teret. Táncol villámgyorsan köröskörül. Táncolva megbirkózik önmagával. Táncol hason. Táncol a földön és a levegőben, mivel egy magasba fölhúzott trapézon fejünk fölött látjuk a szerelmi pas de deux-t. (Alpinista szakértő: Ferenci Miklós.)
A zömök táncos magas technikai fokon megfelel Frenák nem egyszerű mozdulati kívánságainak; lopva életre kelti, animálja a bábot: suttyomban száját mozgatja, valóságos párbeszédet látunk kettősüktől, kérdést-feleletet, rosszul értett mondatot, félreértettet, megérteni nem akartat, hízelkedőt, szenvedélyeset; harmadikul Újvári arca-tekintete érzékeny előadóként költői szabatossággal jeleníti meg érzéseit, gondolatait, eltitkolt gondolatait. Láthatóvá teszi a láthatatlant. Megmutatja a megmutathatatlant. Halljuk a mozdulatait. Látjuk a gondolatait.
Később, mintha a szín fenekén átvonulna egy árnyék. Fölfelé nyúlik az árny, nem a színpadozaton. Bejön a bábú is. Az árnyék gólyalábon jár, kámzsa rejti vonásait. A francia Stéphane Vaunthront marionettként átlelkesíti a bábot. Vaunthront láthatatlan, mint a kabuki kurogója. A fekete ember lelke átolvadt a bábba.
Milán megszabadul a maga teremtette fantómtól. Fokozatosan szabadul meg. Levedli bőreit, s mivel nincs rajta egyéb fekete úszónadrágnál: azt veti le. Háromszor gyűri le magáról a nadrágot, mert egymásra húzott három úszónadrágban volt. Csak mikor teljesen lemeztelenedett, akkor csatolja vissza görkorcsolyáját, tovább róni akadálytalanul az akadályokkal teli köreit. A félhomályban, mintha csontvázat hordana hátán. Az elhagyott társ csonttá letisztított vázát. Világosodik: nem csontváz az, csupán szárnyai nőttek. Szabadon repülhet, minden kötöttségtől mentesen. Sok öröme nincs benne: a szárnyaknak csupán fából készített szerkezetét szállítja.
A páros röpülésből csak a lerágott csirkecsontok maradnak vissza. Egy elfogyasztott kapcsolat szikár maradványai.
