Nemzetközi Felnőttbábfesztivál Pécsett

Színpad

1969-ben indult a Felnőttbábfesztiválok sora, mely a Kós Lajos alapította Bóbita Bábszínház hazai és nemzetközi elismerésének, illetve a folyamatosan gyarapodó külföldi kapcsolatainak köszönhetően nemzetköziként indult, és az UNIMA (Nemzetközi Bábművész Szövetség) hivatalos fesztiváljaként jött létre.

 
A Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztiválon 40 éves története során 30 ország 100 társulata lépett fel. A 2010-es XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál bekerült Pécs hivatalos, kiemelt Európai Kulturális Főváros programsorozatába.
 
A háromévenkénti Pécsi Nemzetközi  Felnőttbábfesztivál történetének egyik leggazdagabb, legváltozatosabb műsorát kínálja az érdeklődőknek: a 6 díszelőadás között lesz kuriózumnak számító vízi bábszínház Vietnámból, és mai modern produkció is. A Felnőttbábfesztiválon díszvendégként meghívott előadások mellé dr. Kékesi Kun Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszékének vezetője választotta a versenyprogramba a felnőtteknek szóló előadásokat: a versenyprogramban 14 előadás közül 6 külföldi és 8 magyar társulat verseng a díjakért.
 
A Felnőttbábfesztivál a pécsi utcákra is életet visz: a szabadtéri vásári előadások az európai tradicionális bábjátékból adnak különleges ízelítőt: a nemzetközi vásári bábjátékosok találkozóján a legjobb hazai Vitéz László-előadások mellett a közönség láthatja a török Karagöz, az angol Punch, és az olasz Pulcinella történeteit is nagyrészt szabadtéri, utcai helyszíneken. A meghívott szabadtéri, utcai előadások mellett bábkiállítások, szakmai beszélgetések, workshopok is találhatók a programban.
 
A Felnőttbábfesztivál keretében több érdekes kiállítás jön létre: a Pécsi Kisgalériában ? ?Egy mindenkit visz? ? 12 város, 12 bábszínház című bábkiállítás nyílik Magyarország 12 vidéki hivatásos bábszínházainak bábjaiból.  Emellett indonéz bábkiállítás nyílt augusztus 17-én a Parti Galériában "Wayang, az ősi jávai báb árnyjáték" címmel az indonéz nagykövetség bábgyűjteményéből.
 
A Felnőttbábfesztivál gazdag szakmai programokban is, így sor kerül majd Cengiz Özek bábbemutatójára, aki a török hagyományos árnyjáték technikáját demonstrálja, az Oszakai Nemzeti Bunraku Színház pedig a japán hagyományos bábtechnikát mutatja meg. 
 
A Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál utolsó előadása augusztus 28-án a Kossuth-díjas Kemény Henrik Vitéz Lászlója lesz. Vitéz László alakja a közép-európai marionettfigurák hagyományából vált hungarikummá. Bizton számíthatunk Vitéz Lászlóra ez alkalommal is, jól bevált fegyverével, a palacsintasütővel elpáholja majd az ördög fenekét.