Nemzetközi bábfesztivál Békéscsabán

Színpad

(MTI) - Az ünnepélyes megnyitó előtt tartott sajtótájékoztatón Pap István, a fesztivált szervező Megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) támogatását élvező programra 34 produkció nevezett. A minőségi garanciát jelentő előzsűrizést követően 12 társulat maradt versenyben a legjobbaknak járó UNIMA-diplomákért.

Pap István szerint a békéscsabai rendezvényen egyszerre adatik meg a lehetőség arra, hogy a bábművészet legkiválóbb művelői láthassák egymás produkcióit, és találkozhassanak leghálásabb közönségükkel, a gyerekekkel, illetve legszigorúbb bírálóikkal, a nemzetközi szakmai zsűrivel.

A zsűri tagjai között található Henryk Jurkowski, az UNIMA díszelnöke, a zsűri elnöke pedig Balogh Géza, az UNIMA Nemzetközi Végrehajtó Bizottságának tagja, az UNIMA magyarországi központjának elnöke.

Balogh Géza az MTI-nek elmondta: "mint mindenki, aki kultúrával foglalkozik, a bábszínházak is nehéz helyzetben vannak, most több, mint 70 millió forintot vontak el a színházaktól." Ettől függetlenül egyre több bábszínház működik Magyarországon, a tizenkettedik tavaly alakult meg Zalaegerszegen, a tizenharmadik, a Békés megyei Napsugár Bábszínház létrehozásáról pedig ez év elején döntött a megyei közgyűlés.

Balogh Géza szerint a magyar bábjátszás a hetvenes években tartozott a világ élvonalához, majd a rendszerváltás után alakult új társulatok munkájának köszönhetően ismét egyre elismertebbé válik a nemzetközi szakmai körökben. A műfajban Magyarországon újdonságot jelentenek a magán, egyéni és családi bábszínházak, amelyek jó értelemben vett kommerszet is bemutatnak, de ezek a társulatok azok, amelyek új, útkereső irányba tudnak elmenni - mondta az UNIMA magyarországi elnöke.