Az operett napját ünnepelték

Színpad

(MTI) - Az operaszerzőként indult Kálmán Imre maga sem gondolta, hogy igazi hungarikumot alkot, olyan műfajt, amely a Kárpát-medencére, az Osztrák-Magyar Monarchiára, és mindenekelőtt Magyarországra jellemző - mondta a tárca vezetője a Budapesti Operettszínházban.

"Az operett "igazi hozzájárulás a nemzetközi, egyetemes zenekultúrához" - tette hozzá köszöntőjében Bozóki András.

Hangsúlyozta: a musical az utóbbi évtizedekben "felnőtt" az operett mellé, s bár előbbi inkább amerikai életérzést sugároz, jól megfér egymás mellett a két műfaj.

A címek, a feldolgozások, a felfogások változhatnak, de a színpad varázsa több mint száz éve ugyanaz, és ugyanaz is marad - mondta a miniszter.

Kerényi Miklós Gábor főigazgató kiemelte: az operett, amelyet annyian "temettek", unalmas, régimódi műfajnak tartottak, egyre inkább él, virágzik, és a zenés színházakkal karöltve egyre sikeresebb.

A magyar operettjátszás sikerének nevezte, hogy Marica grófnő című előadásuk "copy" változatát hamarosan két külföldi városban is láthatja a közönség: egy hónap múlva Jekatyerinburgban, 2006-ban pedig Salzburgban.

Mint felidézte, a magyar operett napjának megünneplését Éliás Tiborral, a Musica Hungarica kiadó igazgatójával közösen találták ki, az elismeréseket immár negyedik alkalommal adhatják át. A jeles napot minden évben október 24-én tartják Kálmán Imre születésnapjára és Lehár Ferenc halálának évfordulójára emlékezve.

Az ünnepségen Tiboldi Mária életműdíjban részesült. Éliás Tibor a kitüntetett életútját méltatva kiemelte: a Jászai Mari-díjas művész 31 éven át énekelte a Cirkuszhercegnő szerepét, 45 éven keresztül "koptatta" az operettszínház színpadát, a nagyvilág csak úgy ismerte őt: Miss Operett.

A 2004/2005-ös évad operettszínésze Kalocsai Zsuzsa lett. Az évad musical színészének járó díjat Bereczki Zoltán, a Rómeó és Júlia Mercutioja kapta, míg a legígéretesebb ifjú művésznek járó Marsallbot-díjat Langer Soma, az Operett Akadémia tavalyi végzőse vehette át az elmúlt évi kitüntetettől, Dolhai Attilától.

Az ünnepséget követően a társulat Johann Strauss Dr. Bőregér című operettjét játszotta Kerényi Miklós Gábor rendezésében.