Saller a hőseszménynek - HERRMANN CSATÁJA

Színpad


bof2008_hoppart_hermanncsataja_fotohajdudandras.jpg
Herrmann csatája

Az Odeon Lloyd előtere remek, ha nem is tökéletes játszótér, a fekete bőrkanapék, a vécé, a bárpult és az irodaajtó kissé kusza, de működő színházi közegként működik. A szereplők kék-fehér-fekete színű, Saller-márkájú melegítője már a kezdő pillanatban jelzi, hogy embereink németek, versenyző alkatok - persze nem feltétlenül a pályán, inkább csak úgy a kanapén, több rekesz sör társaságában. Annak tudatában, hogy a darab eredetileg az ókorban játszódik, finom, történelmi korokat átívelő utalásként érzékelhető a saller, mint a kései lovagkor sisaktípusa, illetve rögtön eszünkbe jut a magyar "saller" is, ami a drukkerek világában ugye nem éppen ritka jelenség. Herrmann (Mátyássy Bence) és a három békétlen fejedelem (Gémes Antos, Bánki Gergely, Máthé Zsolt) négyese kellőképpen megadja az előadás alaphangulatát azzal, hogy fő céljuk a saját érdek maximális kielégítése, a nemes küzdelem eszközeként szolgáló fegyver pedig egy indulatból széttört sörösüveg. Mátyássy Bence látszólag nevetséges és közönyös Herrmannja egy jól eltalált ívben csap át - felvonásról felvonásra - a már sokkal határozottabb, Gémes Antos-féle Herrmannba, hogy végül Bánki Gergely kezében egy kevésbé karizmatikus, erőlködő, szerencsétlen, de annál veszélyesebb fejedelemmé váljon (Hitlert idéző beszéde Kleist e darabjának mára szinte közhellyé vált modern továbbgondolása). Fájlalom, hogy Máthé Zsolt nem "herrmannizálódik", többszörös kárpótlás viszont, hogy az együgyű Luitgar és Gertrud hálás szerepében valósággal lubickol. Az ő erőteljes játéka mellett Tóth Orsi az, aki számomra nagy meglepetés: amilyen esetlen kezdeti Thusneldája, épp annyira felkavaró, amit a saját férje unszolására egy másik férfit - Róma legátusát, Ventidiust (Szilágyi Katalin) - elcsábítani kényszerülő, kiszolgáltatott, majd női hiúságában vérszemet kapott nő szerepében nyújt. Az előadás nem csak a jellemek, de a tér vonatkozásában is biztonsággal építkezik: a közönség valóságos idegenvezetés révén jut el a moziban őt eredetileg megillető ülésekre, a felvonások közben/között egy-egy szereplő kiszól, legyünk szívesek átfáradni, befáradni. Aki előzőleg nem ismerte a darabot, valószínűleg fárad is, a folyamatos karakterváltások, a bonyolult viszonyrendszerek némileg nehezíthetik a helyzetet. A rómaiak mindenesetre következetesen mind nők, AS Roma-feliratú melegítőben, Radnay Csilla pedig egy találó huszárvágással egyszerre ölti magára az elbukó római hadvezér (Varus) és a győztes német fejedelem (Marbod) szerepét.

 
A HOPPart ezúttal is hű marad zenés múltjához, briliáns időzítéssel és előadásmóddal szólal meg a Can't Buy Me Love, vagy éppen az Örömóda sajátos változata. Azért végül a moziterem sem marad kihasználatlanul: a széksorok csatatérré alakítása után a mozivászon ad helyet a filmes vége-főcímnek - a darab eredetére és jelenlegi formájára utalva németül - miközben a Rammstein provokatív zenéje asszisztál a társulat montírozott csoportképeihez. A háttérben látható Colosseum és az "előtte" pózoló melegítős szereplők kontrasztja egyszerre mutat humoros és elkeserítő irányt a Herrmann csatájában is felmerülő honnan-hol-hová kérdésére. (Így buknak el a hősök?) Polgár Csaba első rendezésén cseppet sem érezhető, hogy az előadás egy tavaly végzett zenés színész munkája. Láthatóan átgondolt, tudatos építkezése mellett pedig az is reményre ad okot, hogy szereplőként szinte észrevétlenül van jelen a színpadon, a reflektort ezúttal meghagyja másoknak.