Eszter, a falusi keresztény kamaszlány 1882. április 1-én elindult a szatócsboltba festékért és nyoma veszett. Hogy, hogy nem, elterjedt a faluban és környékén, hogy a kislányt az eszlári zsidók gyilkolták meg, hogy a húsvéti pászkához vérét vegyék. A tömeg agya elborul, a hatóságok riadót fújnak, az hír futótűzként terjed és az eset hatása elér a távoli 21. századig. A vád szerint a zsidó közösség feláldozta Esztert Pészah ünnepére.
A per történelmet írt: egyszerre igazolta az antiszemitizmus létezését, mint strukturális problémát, illetve a vádlottak felmentése a józan ész diadalát. Solymosi Eszter történetének ma is léteznek olyan értelmezései, melyek ijesztő aktualitást nyújtanak a darabnak. A legendát, miszerint a zsidók rituális áldozatot mutatnak be gyerekeken, továbbra is élve tartják antiszemita csoportok, akik ma is megemlékeznek Eszter halálának évfordulójáról.
Krúdy Gyula kortörténeti dokumentumregényének adaptációjában Mundruczó Kornél előadása a mechanizmust vizsgálja ? azt a folyamatot, ahogy a hiedelemből szinte valóság lesz. Szadizmus, összetűzés, agresszió, önostorozás lidérces, filmszerű képek sorozataként hangulatvilágításban.
"Most már, ötven esztendő múlva, elmondhatjuk, hogy az eszlári vérvád kifejlesztéséhez, megépítéséhez, világhírűvé tételéhez legalábbis annyi erőkifejtés kellett, mint annak elnyomásához, megsemmisítéshez. Pompásan, kápráztató ügyességgel, szinte szemfényvesztő valószínűséggel volt kiépítve ez a tizenkilencedik századbeli csapda, amelyben a jómódú zsidóságot a kolduszsidóság révén akarták megfogni. (?)" - írja Krúdy.
