Spiró György mulatságos drámákat szeretne írni

- A Fogság egyszerre letehetetlen történelmi kalandregény és az értelmezési lehetőségek sokaságát kínáló, páratlan szellemi teljesítmény. Úgy hírlik, tizenkét éven át dolgozott rajta. Mai rohanó világunkban ez iszonyú hosszú időnek számít. Bár tudjuk, az 1981-ben megjelent Ikszek című regényét is évekig írta, de talán nem ilyen sokáig Netán lassan dolgozik?

- A lassúságnak vagy az örökös időhiánynak ehhez semmi köze. Van, amikor elégedetlen az ember azzal, amit csinál, és újrakezdi, de most másról volt szó. A Fogság cselekménye a Krisztus halála körüli esztendőktől a zsidó háborúig terjedő időszakot, az i.sz. első századot eleveníti fel. Olyan témát választottam, amely nekünk az európai kultúrkörben adva van. Egyúttal olyan témához is nyúltam, amelyet az évezredek során különböző indíttatásból vallási, ideológiai, politikai célra használtak fel, s később a történészek vagy a tollforgatók szinte felismerhetetlenné tettek. Így tehát vissza kellett mennem az alapokhoz, az anyaggyűjtés pedig rengeteg időt elvett. Hazai kutatásaim során kevés forráshoz jutottam hozzá, így sok esetben hosszú ideig várnom kellett, míg külföldről megérkeztek a munkámhoz szükséges dokumentumok.
Ennél még fontosabb s talán időigényesebb volt, hogy meg kellett tanulnom a kétezer évvel ezelőtti világ mindennapjait.

- Valahol azt nyilatkozta, hogy ezt az igencsak vaskos könyvet nem is lehet ágyban olvasni. Megkérdeztem a Magvető Kiadó igazgatóját, Morcsányi Gézát, miért nem adták ki két kötetben. Azt válaszolta, hogy akkor nem tíz forint híján négyezer forintba került volna. A könyvpiac hasonló kiadványai ennél drágábbak. Az író, ha leadta a kéziratát, többé nem befolyásolhatja munkája sorsát?

- Mindent megbeszéltem Morcsányi Géza igazgató úrral, és mindenben egyetértettünk. Kétkötetes műveket manapság nem szeretnek venni, ezért is maradtunk az egy kötetnél, nemcsak anyagi okokból. Arról nem beszélve, hogy ennél vaskosabb könyvek is egy kötetben festenek igazán jól. Nem is lehetett volna pontosan kettévágni, mert az első két fejezet jóval rövidebb, mint a második kettő együtt.

- Az apa-fiú kapcsolat tekintetében elég kegyetlen könyv a Fogság. Az apa-fiú kapcsolat meg van háromszorozva benne, és mind a három viszony nagyon eltérő.

- Nevezhetjük antropológiai regénynek is?

- Egy közember odisszeáját írtam meg egy rendkívüli korszakban. Egy olyan korban, amely kétezer évre megszabta az emberi életet.

- Kis- és nagypolitikai kalamajkák gördítik tovább a helyenként pezsgő humortól könnyű, helyenként apokaliptikus képzettársításokban gazdag kalandregényt. Önkéntelenül adódik a kérdés: miért nem ír a mai, igencsak ellentmondásokkal teli életünkről egy nagyregényt?

- Nem egészen természetes dolog, hogy az ember a saját koráról nem tud nagyregényt írni. Én sajnos nem tudok. Szerettem volna, ha nem is nagyregényt, de legalább kisregényt írni, de soha nem sikerült. Elkövettem néhányat, egyik rosszabb volt, mint a másik, és nem is adtam ki őket a kezemből. Realista stílusú, nagyregény szerkezetű művet a máról nem gyakran írnak. Talán Déry Tibor volt az utolsó magyar író, aki megpróbálkozott vele, de isten bocsássa meg nekem, azt hiszem, hogy kudarcot vallott vele, és később ő is elmenekült vagy parabolába, vagy valamiféle történelmi furcsaságokba. Kertész Imre Sorstalansága vagy Kardos G. György művei kisregények. Valószínűleg az a baj, hogy nem tudok eleget a máról. És nincs olyan nagyon erős, harcos filozófiám, amely egy kisregényt éltethetne.

- Ez már egyfajta munkamegosztás nálam. Nem is tudok rá magyarázatot adni, hogy miért így jött létre.

- Talán mert kezdettől drámaírónak készült

- Igen, ez volt a mániám sokáig, aztán be kellett látnom, hogy epikusként szabadabban érzem magam a bőrömben. Ettől még a drámaírást nem hagytam abba, talán még most is abban reménykedem, hogy előbb-utóbb, ha nagyon sokat dolgozom, felfakadnak bennem a drámaíró erényei. Volt már ilyen az irodalomtörténetben, jó pár közepes költőből elsőrendű prózaíró lett az élete végére. És menet közben is változunk. Témát is váltunk, szemléletet is, talán tehetséget is lehet.

- Kevés művet lehet beválogatni, úgyhogy ennek nem tulajdonítok jelentőséget. Történetesen a Koccanáshoz kell 24 jó színész, és ezt nem minden társulat tudja kiállítani. Nem is nagyon szeretnek utánjátszani a színházak, mert akkor kisebb kritikusi figyelemben részesülnek, különösen, ha a kritikusnak még vidékre is kellene utaznia.

- Szinte példa nélküli az erkölcsi kiállása, ahogy nyíltan megnyilatkozik, vállalja véleményét. Így járt el egykor Kertész Imre Sorstalanságával, amikor az ÉS-ben a hivatalos véleménnyel szemben bemutatta. Most pedig Molnár Gaál Pétert védte meg. Velük milyen a kapcsolata?

- Molnár Gaált nem védtem meg, csak elolvastam azt a könyvet, amelyben a jelentései olvashatók, és ez alapján alakítottam ki a véleményemet. Vele ritkán találkozom, ő ma is rendszeresen jár színházba, én pedig nem. Kertészt is ritkán látom, sajnos, mert sok időt tölt Berlinben, ahol én nem nagyon vagyok honos. De ha találkozunk, még ma is rengeteget nevetünk, mint régen.

- Miközben az írók között is mindenki helyezkedik, ön nem tagja semmilyen klikknek, szervezetnek. Bár kapott különböző elismeréseket, de immár a József Attila-díja is negyedszázados. Azóta viszont folyamatosan dolgozott, és jelentős műveket tett le, melyek alapján bármely irodalmi műhely felterjeszthetné Kossuth-díjra. Mindezek tükrében mi a véleménye a mai közállapotokról, a kulturális életről?

- Makláry Zoltán mondta egykor:
"Fiaim, a Kossuth-díjat nem kapják, hanem adják."
Azt nem mondhatom, hogy ne kaptam volna díjakat, minden második-harmadik évben kaptam egyet, örültem is nekik, és hét éve a fél-Kossuth díjat, a Babérkoszorút is megkaptam. Egyébként a Szépírók Szövetségének tagja vagyok - ugyan nem léptem be hivatalosan, de kaptam tőlük is egy díjat A Jégmadár c. regényemre, és azóta tagnak tekintenek, és én is magamat. Lelkifurdalással mondom: van némi tagdíjhátralékom, sürgősen rendezni is fogom.

- A közelmúltban zajlott az érettségi botrány. Milyen élményei vannak a magyar oktatásról?

- Szülőként nem vagyok boldog, mert a fiam és a szerelmem fia is most érettségizik, és matekból ismételniük kellett. Tanárként ennél is kevésbé vagyok boldog. 78 óta tanítok a Bölcsészkaron, és egyre kevesebb értelmét látom. Abszurdum, hogy szemináriumokon negyven-ötven, olykor nyolcvan vagy száz diákot is dolgoztatnom kellene. Mindig az van, hogy én készülök az órákra, ők pedig nem.

- Mit szól a Nagy Könyv magyar kampányához?

- Förtelmesnek tartom. Egyrészt azt a hitet kelti, hogy az irodalom lóverseny. Másrészt rengeteg pénzt elvernek a legvacakabb, legátlagosabb ízlés propagálására, holott ezeket a százmilliókat odaadhatták volna, mondjuk, a könyvtáraknak, hogy jó könyveket szerezzenek be.

- Sokan vallják: az olvasást igenis reklámozni kell. Ön hogyan csinálná?

- Anyagilag, erkölcsileg megbecsülném a tanárokat. Nem olvashatatlan klasszikusokkal gyötörném az iskolásokat. A rádiókat, televíziókat utasítanám, ne éjfél után foglalkozzanak a mai magyar irodalommal.

- Valahol azt nyilatkozta, hogy regényt többé nem szándékozik írni, mert nem biztos, hogy van még tizenkét esztendeje. Akkor milyen folytatásra számíthatunk?

- Szeretnék igazán tömény, tömör, rettenetesen mulatságos drámákat írni, aránylag kevés szereplővel, hogy a színházak örömmel mutassák be.