| Színész volt. De színész volt az apja. A nagyapja. Meg annak az apja. Színész volt a bácsikája, nénikéje. Színészek voltak országosan szerteszét: Miskolcon, Debrecenben, színészek, sőt, színigazgatók Óbudán. Az egyik legősibb magyar színészcsalád utolsó sarja. Színész-ükei még kordén szekereztek a Tündérlak magyarhonbant eljátszani kocsmában, fogadóban, pajtában, szállodai étteremben, csizmadiaszínben. |
Ő maga Pécsen töltötte legmutatósabb színészi éveit, azután Veszprémbe került, és amikor már nem volt szerződése, csak nyugdíjas föllépti díja: akkor pesti színpadokon megjelent vénséges vénen, mint az országút, korosan, akár a saját öregapja. Édesapja is úgy festett, mintha saját nagyapja volna: Moha bácsi, a törpe, boltozatosan zengve recsegő, jellegzetes hangján morgó-dohogó katonaorvos Csebutikin a Horvai-rendezte Három nővérben Dayka, Kiss Manyi és Tolnay albérlőjeként a Prozorov-házban. Sunyó egészen fiatalon öregen kezdte a színpadot. Nem a színészősök terhét hordta. Azt természetesen viselte. Nem tanulta a színészetet, holott kijárta az állami képezdét, de ő tudta a színészetet, a színpadi igazmondást, tudta hány lépés a partner, a rivalda és hány lépés a csillagos ég. Lassú mozgású, lassú és kevés beszédű volt színpadon is, életben is. Nem tartozott a panaszos színészek közé, holott némi sértettség mindig körüllengte. Szerepet nem kért, nem adott vissza, holott voltak takargatott játszani való vágyai, és játszhatatlan szerepeket is eljátszott. Mindig lelkiismeretes színész volt. Sosem színészies színész. Életszerű, egyszerű: csak őszinte. Őszinte volt köznapjaiban is. Kevés szóval. Kicsit oldalról pillantva az egészre, hátul, a falnál. Krúdysan szófukar, boros ember. Váratlanul fölcsattant régi trágár, szellemes századfordulós dalokat énekelt, talán életében nem ismert nagyapjától szálltak rá a strófák. A nagyapa még a németül beszélő Terézváros népszerű orfeumi színésze volt Karl Baumannként. Színpadi bátorsága okán ő énekelt először magyar nyelven kuplét. Baumann Károly népszerűsítette a magyar sanszon költőket, muzsikusokat. A kupléénekes Baumann Károly életének a gégerák vetett véget. Ifjú Kőmíves Sándor ebben is követte nagyapját. Utolsó szerepébe beugrott a Vígszínház a Revizor előadásába. Hübner doktort, a német orvost játszotta némán, kikerekedett szemmel hallgatta a körötte fecsegő oroszokat. Nem értett egyetlen szót sem, és nem tudott kimondani egy mukkot sem. Szürkés arccal, pofacsontjára feszült bőrrel, mindenen kívül rekedt életidegen emberként ült a polgármester asztalánál. Nem a mocskos vidéki városkát, nem a mocskos közéletet látta, valahova a csillagokra látott. Előtte a Bárka Színház Romeo előadásában kerekes szerkentyűvel tolókocsizott, mint a baljós végzet. Szenvtelen részvétlenséggel figyelte a bontakozó tragédiát, mint gyógyfüveket gyűjtő Lőrinc barát és mint mérget áruló Patikárius. |
