Szakmák Színháza indul Szombathelyen

Színpad

 Jordán Tamás

(MTI) - Nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy színpadi jelenetek segítségével mutassuk be és tegyük vonzóvá azokat a szakmákat, amelyekben már jelenleg is nagy a szakemberhiány, és a felmérések szerint a jövőben sem remélhető, hogy elegendő lesz a felvételre jelentkezők száma - mondta Jordán Tamás, miután egy szombathelyi pályaválasztási kiállításon bemutatott egy kisfilmet arról, milyennek is képzeli a Szakmák Színházát. Az igazgató hozzátette: a színház a maga nyelvén mindenhez hozzá tud szólni, az élet minden területe tálcán kínálja az eljátszható szituációkat.

   
Ha egy színész például a hegesztéssel találja szembe magát, és át kell élnie azt a lelkiállapotot, amit egy 14 éves, pályaválasztás előtt álló tanuló érez, máris beindul a képzelet. Erről tanúskodott az a - BPW Rába szombathelyi üzemében készült - kisfilm is, amelyet az Oladi Művelődési Központban csütörtökön megnyitott Pályaválasztási és Képzési Vásáron vetítettek le, s amely nagy sikert aratott a fiatalok körében.
    
A történet főhőse, a fiú farkasszemet néz a tangéppel, a hegesztést modellező komputerrel, és megszólítja, az pedig - a színház szabályai szerint - természetesen válaszol. Kapcsolatba kerülnek egymással, az oktató gép tanácsokat ad, dicsér vagy korhol, a tanuló szeretheti és haragudhat rá, s végül "barátságot kötnek". Aztán feltűnik egy lány, akit a fiú frissen szerzett tudásával próbál meghódítani, s a gép súg neki, mert drukkol a fiúnak. Közben a nézők megismerkednek a hegesztés alapjaival, és talán egy kicsit meg is szeretik az átlagember számára szinte ismeretlen szakmát.
   
"Gondoljunk csak bele, hány és hány szituációs játék lehetséges" - szólt lelkesen újabb megvalósuló ötletéről Jordán Tamás, hozzáfűzve, hogy a népszerűsítésre szoruló szakmák kiválasztásánál a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság ajánlását vették figyelembe.
   
A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával kötött megállapodásuk szerint öt területtel foglalkozik majd a színház, olyanokkal, ahol a legnagyobb az eltérés a végzett tanulók száma és a gazdaság igénye között. A tervek szerint decemberben induló előadásokon bemutatják majd az ács-állványozó, a villanyszerelő, a gépi forgácsoló, géplakatos, hegesztő, valamint a szerkezetlakatos, az elektromechanikai műszerész és az elektronikai műszerész szakma szépségeit.
   
A jövőben pedig terveik szerint színpadra állítják majd a kórházi ápolók, ápolási asszisztensek, csecsemő- és gyermekápolók, a női és férfiszabók, valamint a könnyűipari technikusok világának "rejtelmeit" is.