Illés István Jászai-díjas rendező emlékének ajánlják a színészek ezt az előadást, melyet szeretnének megőrizni úgy, ahogy azt a neves rendező színpadra álmodta. A bemutatandó két színmű érdekessége, hogy mindkettőben főszerepet játszik Ungvári István Kisfaludy-díjas színművész.
Ungvári István és Dósa ZsuzsaUngvári István: Sokakkal ellentétben nem tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy a Nemzet Színházában játsszuk a Macska a forró bádogtetőn című művet. Annak azonban igen, hogy megmutathatjuk magunkat a szélesebb plénumnak és talán odafigyelnek arra, hogy vidéken is történnek remek dolgok. Nagyon szomorú aktualitása a mostani előadásnak, hogy Illés István már nem lehet ott velünk. Hihetetlen elszánással készült erre az estre és ezt belénk színészekbe is átplántálta. Az elmúlt nyolc évben az általa rendezett darabok főszerepét játszhattam,talán egy kivételével. A Vőlegénnyel kezdtük, a Svejk, a Mákvirágok, a Rokonok és most a Macska a forró bádogtetőn csodálatos munka volt vele. Nagyon jó barátom volt Illés István és halála nagyon súlyos veszteség mindannyiunknak. Most érzem igazán, hogy mennyire kötődtem hozzá, és mennyire hiányzik a személye. Ilyenkor döbbenek rá, hogy mennyire kell vigyázni az emberekre, a szeretetteljes pillanatokra. A halál mindig méltatlan, nincs szép halál. Latinovits Zoltán mondta még debreceni színészként Emlékszem a repülés boldogságára című lemezén: ?Most megmutatjuk a fővárosnak?" Ez a fajta düh, elszánás nincs bennem. Egy nagyon jó előadást kell produkálni és a 13-as szám jó ómennek tűnik erre.
- Egyszer azt mondta, hogy szeretnék megőrizni ezt az előadást olyannak, amilyennek Illés István álmodta. Miért tartotta ezt fontosnak?
Ungvári István: Illés István nemcsak nagyszerű rendező volt, hanem történelem tanár is. Bármit rendezett széles látóköre és műveltsége okán felrajzolta az egész kort, melyben a darab cselekménye zajlik. Az akkor már tudott betegsége miatt első kézből pontos képet tudott adni nekünk egy súlyos betegség kihatásaira, ahogyan annak bevallása vagy eltitkolása a családi viszonyokat befolyásolja. Az ebből fakadó emberi érzelem megnyilvánulásokról szól a darab. Amiért meg kell őrizni a gondolatait annak oka az, hogy nagy precizitással fontos dolgokat fogalmazott meg a legfinomabb részletekig. Így teljes a darab.
- A főiskola elvégzése után fővárosi színészként a Játékszínben és a Budapesti Kamaraszínházban játszott. Tizenegy éve győri színészként keresi a kenyerét. Mi az alapvető különbség a fővárosi és a vidéki színházi lét között?
Ungvári István: Az ország ebben a tekintetben is vízfejű, minden fővárosközpontú. Mostanában több szabadidőm volt és jártam budapesti színházakban és kevés kivételtől eltekintve nem voltam elragadtatva az ott látottaktól. A munka minőségében nincs, és nem is lehet különbség, hiszen elhivatott emberek próbálnak jót csinálni vidéken és a fővárosban is. Arra esküdtünk fel, hogy örömöt adunk a nézőinknek. A főiskola kezdetekor 1987-ben esküt tettünk az Ódry Színpadon, melyhez és magamhoz igyekszem hű lenni a mai napig . A tőlem telhető legjobb tudással, odaadással és szeretettel igyekszem szolgálni a színjátszást.
Ma már nem bírnám a fővárosi rohanást és kenyérharcot. A televíziókból is látszik, hogy ma mindenféle ócskaságot el lehet adni művészet címén. Holott ezeknek semmi köze nincs a művészethez, a színházhoz, az élethez. Hiszem, hogy a színész feladata a színpadon az örömszerzés. Ami nem azonos azzal, hogy talmi, gagyi dolgokkal feledtessék el az emberek hétköznapjait. A színpadi örömszerzés számomra nem azt jelenti, hogy mindig meg kell simogatni a néző fejét. Néha egy képzeletbeli, színpadi pofon is helyes irányba terelheti a nézőt, amiért abban a pillanatban talán gyűlöl, de később majd megköszöni, mert ésszel, szeretettel, tehetséggel adtam neki. A percvalóság, a hamis színpadi élmény lepereg a nézőről. Ebben látom az alapvető különbséget a fővárosi és a vidéki színházi lét között.
- Tizenöt éves művészi pályafutása alatt a szerepei széles skálán mozogtak. Játszott drámákban, vígjátékokban, musicalekben, rockoperákban. Mi az a műfaj, szereptípus, ami igazán közel áll önhöz?
Ungvári István: Remélem minden és semmi.Szerepálmom nincs. Szerencsére széles skálán mozogtak a szerepeim. A korban hozzám közel állnak a kiegyezés és a II. világháború kitörése közötti időszak magyarországi darabjai. Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Krúdy Gyula világa, a dzsentri szerepek hatottak inspirálólag a színészetemre.
- Az életrajzában egy érdekes adat az, mely szerint dízelmozdony-szerelő képesítést is szerzett az érettségivel együtt. Milyen utat járt be ettől kezdve, míg eljutott a jelentős főszerepekig?
Ungvári István: Egy percig nem dolgoztam ebben a szakmában. Szegeden a Bebrits Lajos Szakközépiskolába jártam. A szüleim, a nagyszüleim és a nagybátyám is vasutasok voltak. 1982-től gépésznek tanultam és közben tagja lettem a középiskola irodalmi színpadának, melynek korábban a testvérem is tagja volt. A Szegedi Nemzeti Színház tagja, barátom, tanító mesterem és első mentorom, Galkó Bence itt talált rám és egy ?Könyvnapok" alkalmával a Szamártestamentumból, A pástétom és torta című vásári komédiát adtuk elő. Ebből barátság született és a jóvoltából kisebb szerepeket játszhattam a Szegedi Nemzeti Színházban. Egyre jobban érdekelt a színház világa, jelentkeztem a főiskolára, ahova érettségi előtt felvettek. Két zseniális tanár, Horvai István és Kapás Dezső voltak az osztályfőnökeim. A többi, pedig már ott van a lexikonokban?
- Szokott- e gondolkozni azon, hogy most hol tart a pályáján és hova kíván eljutni?
Ungvári István: Igen, gyakran foglalkoztat ez a kérdés. A jövő hónapban leszek harmincnyolc éves. Most igazából a magánéletem alakulása foglalkoztat. Fiatalon egyszer már voltam nős. Gyerekek voltunk, csacskaság volt, de nem bánok semmit sem. Szeretnék családot, gyermeket és szeretnék megnyugodni végre. Úgy érzem, most erre jó esély kínálkozik.
Nem szeretnék a csapból is folyni. Azt akarom elérni, ha elhangzik a nevem valahol, akkor tudják az emberek, hogy kit takar a név. ? Szeretném, ha szeretnének... hogy látva lássanak, hogy látva lássanak?"
Pozsgai János
