Sziget - TRANSITion - Német utcaszínház a vallások és társadalmak harcáról

Színpad

(MTI) - A PAN.OPTIKUMot 1982-ben alakították meg Nyugat-Berlinben különböző művészeti ágakból érkezett alkotók: képzőművészek, festők, zenészek, akik városi performanszokat kívántak létrehozni - idézte fel az MTI-nek a társulat születésének körülményeit Matthias Rettner igazgató. Elmondása szerint 1989 után Sigrun Fritsch művészeti vezető néhány társával együtt Freiburgba költözött, ahol kezdetben kisebb utcaművészeti produkciókkal jelentkeztek, de közreműködtek például a Karácsonyi oratórium, vagy egy Monteverdi-opera színpadra állításában is. Goethe Prométheusának 1999-es feldolgozása után a társulat úgy döntött, a jövőben nagyszabású előadásokkal jelentkezik.

"Nem elégszünk meg egy gyerekek által is érthető látványvilággal, hanem filozófiai megközelítést is kívánunk adni az előadásokhoz, ezért használunk irodalmi, költői szövegeket. Ebben különbözünk a legtöbb nagy mediterrán utcaművészeti csoporttól, de természetesen kapcsolódunk is hozzájuk: a TRANSITionban is közreműködött a katalán Efimer társulat és Llorenc Corbella" - szólt a PAN.OPTIKUMról Matthias Rettner. Az idei Sziget fesztiválon látható TRANSITion című előadásukra kitérve elmondta: olyan témát kerestek, amely egyaránt érthető a világ különböző részein, az egyik ilyen nagy téma pedig a vallás, a vallási harcok. "Megkérdeztünk német kiadókat, és az egyik elküldte nekünk Wajdi Mouawad libanoni-kanadai író Le soleil ni la mort (Sem a nap, sem a halál) című munkáját. A darabban 17 szereplő beszél egy asztalnál egy fekete fal előtt négy órán keresztül, ezen természetesen változtattunk" - jegyezte meg. Mint hozzátette, a történet kulcsszereplői közül a bölcs Teiresias előre látja a jövőt, míg Kadmos másik típust képvisel: ő az elrabolt Europé fivére, akit apja bosszút állni és gyilkolni küld el.
 
"A népirtások és háborúk a kontinensünk történelméből is ismertek: Hitler az I. világháborút akarta megbosszulni, az egy előző háborút, és így tovább. Ezek a gondolatok egymás mellett élnek Mouawad darabjában, akinek a szülőhazája is a vallások ütközőzónájában fekszik. Aki látta az eredeti darabot, az a mi produkciónkból nem nagyon ismer rá, de az inspirációnk kétségbevonhatatlanul ebből a nagyszerű könyvből származott: harc vallások és társadalmak között" - árulta el a PAN.OPTIKUM vezetője. Beszámolója szerint a TRANSITion elmeséli az emberi társadalom kialakulásának történetét: hogyan kezdett fajunk csoportokat alkotni, határokat húzni, ellenségeket és barátokat kijelölni. "A mi és az ők éles megkülönböztetése mindig is jelen volt az emberi történelemben, és ma is jelen van, mint legutóbb a norvégiai vérengzés is mutatta" - figyelmeztetett.
 
Matthias Rettner felidézte, Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója már két éve felvette a kapcsolatot a társulattal, és együtt gondolták ki, melyik produkció illik leginkább a helyszínhez. "Az Il Corso című előadásunk legutóbb nagy sikert aratott a Szigeten, akkor már szereztünk itteni tapasztalatokat, és úgy gondoltuk, a TRANSITion is tökéletesen fog itt működni - mondta a német színházi szakember. Mint elárulta, korábban felmerült, hogy egy könnyedebb előadással lépjenek fel Budapesten, de végül a filozofikusabb TRANSITion mellett döntöttek, mert tapasztalataik szerint az Európa keleti részéből származó közönség inkább hajlandó az értelmét is használni, és a szövegre is figyelni, míg a nyugatiak kevésbé. "Márciusban Ausztráliában például nagyon nehéz dolgunk volt, mert ott nincs meg az színházi kultúra, ami Magyarországon vagy máshol Európában" - mondta Matthias Rettner.