Színház a Maszat-hegyen

Színpad

? Már régebben is vezettem hasonló foglalkozásokat Szlovákiában, felvidéki vagyok, és tavaly, amikor kiderült, hogy nincs elég pénz a gyerekprogramokra, fölvetettem, hogy szívesen játszok, festek, színházazok velük. Tavaly nagyon jól sikerült, 16 gyerek volt, tavasszal többen meg is kerestek a Bárkán, hogy ugye folytatjuk, mert jönnének. Idén nem vagyunk olyan sokan, illetve kevesen tudnak végig itt maradni, volt már sírás-rívás is. Két kislány, akik belekóstoltak a munkába és nagyon tetszett nekik, sírtak, amikor elvitték őket a szüleik, maradni szerettek volna.

? Egy előadást raktok össze egy hét alatt?

? Tulajdonképp az egyhetes munka bemutatójáról van szó.

? Milyen típusú játékkal kezditek a munkát?

?Az első alkalom az ismerkedésé, beszélnek magukról, mindenki elmondja, hogy mit látott már a színházban. Kezdetben egyszerűbb, úgynevezett érzetjátékokat játszunk, aztán szoborformálósat és mesélőset. Jó látni, ahogy belemelegednek a játékba, ahogy apránként összerázódnak, és egy csapat lesznek. Figyelni kezdenek egymás szövegére, kijavítják a hibákat, ahogy megérzik: ennek már tétje van.

? Varró Dani Túl a Maszat-hegyen kötete az előadásotok kiindulóanyaga.

? Igen, egyelőre egy kis résszel vagyunk kész, ahol a főszereplő, Andris találkozik az állatkákkal. A hátralévő három napban ezt szeretnénk továbbvinni. Én leszek a mesélő, ők pedig tulajdonképpen illusztrálják a mesét, kilépnek a könyvből. Van egy hatalmas és nehéz festett képeskönyvünk. Ez a kedvencük, folyton cipelgetik, pakolásszák, én meg félek, nehogy ráessen valamelyikre. Kevésnek tűnhet ez az idő, de a gyerekek hihetetlenül gyorsan tanulnak, jól lehet velük haladni.

? Milyen szempontok alapján választottad ki a feldolgozott szövegrészt?

? Andris történetével kezdtük a mese bevezetéseképpen, a vége még hiányzik, arról még én sem tudok semmit szinte, mivel mindent együtt csinálunk, még az egyes szövegrészeket is ők választhatják ki. Aztán a vasárnapi bemutatóra majd összerakjuk a kerek történetet.

? Az látszott a próbák alatt, hogy nagyon lelkesek voltak, hogy döntöd el, hogy kinek milyen szerepet adsz, ki lesz a főszereplő, ki a díszletes?

? Az első két napban az ismerkedés és a játékok alatt kiderül, hogy kinek mihez van kedve. Az persze már az én feladatom, hogy mindegyikőjük megtalálja az örömét ebben. Ha valaki például nagyon visszahúzódó, én nem erőszakolhatom rá a játékot, akkor ő majd rajzol, megbeszélem vele, hogy ő lesz a díszlet- és jelmeztervező. Ha meg úgy érzem, hogy valaki bátrabb, szabadabb, jobban átéli a munkát, az komolyabb feladatot kap. A legfontosabb, hogy senki ne unatkozzon.

? Láttam milyen szép rajzok készültek rólad!

? Tegnap láttak játszani a gyerekek a Helge életében, nagyon tetszett nekik, és ragaszkodtak hozzá, hogy ne csak díszleteket fessünk, hanem engem is le akarnak rajzolni, mint őzikét. Lesz majd egy kiállítás is a rajzaikból a Faluház előtt.

Sebők Bori- Művészetek Völgye 2005