A színház ünnep. Már ugyanis, ha színház a színház. Ha működtetői beleölik magukat a közönségért. Ha többször belehalnak egy-egy dráma föltámasztása érdekében. Ma megint hiszek a színházban. Nem az ünnep miatt. Arra fütyülnék, engedelmükkel. Megtértem, mert a színiiskolások pénteken a Vas utcai épület II. emeletén bemutatták a korai Brecht színművei közül a ritkán játszott A városok dzsungelében-t (1912-1915). Nem tandarabként, vagy tanulmányaik eredményét összefoglaló vizsgaelőadásul. Szenvedélyes színházat játszanak tanintézeti demonstráció helyett.
A darabnak vannak bibliai utalásai: eldugottan szerepelnek benne a főbűnök. (Menekültében, Párizsban balett komédiát írt Brecht A kispolgár hét főbűne címmel.) A Chicagóban játszódó történetre erősen hatott Rimbaud: Egy évad a pokolban-ja (idéz is belőle), de sorvezetőként a müncheni dialektuskomikus, Karl Valentin szenvtelenül szarkasztikus, szatirikus kurta jelenetei is rábélyegezték tanulságaikat. A makabrikus, nagy komikus az ártatlan kispolgárság gyilkos haláltáncát írta és játszotta el jeleneteiben. Nem kívülről bírálgatva. Belülről ábrázolva. Nem önmagukat akarják a játék terén előnyösen megmutatni, hanem a legérzékletesebben a szerep jellemét teszik élővé. Úgy rémlik: Zsótér váltott. Új fejezetet nyitott színpadi írásában. Kezdetein volt a trapézra, dróthálóra, motorkerékpárra rakott színész, vagy úszóleckét adott Shakespeare Periclesének. Artistamutatványokkal igyekezett kigyomlálni a magyar kezek anarchikusan elszabadult kaszabaszálását. A koldusként üres tenyerű taglejtéseket. A semmit nem közlő testmimikát. Következett a sokszor kifogásolt ÜLŐSZÍNHÁZ. Itt már nem szabdalta kénye-kedve szerint a szövegeket. A szöveg mélyéről meglepő újdonságokat hozott föl gyöngyhalászként. Redukálta a mozgást, hogy a szöveg igazi értékét kapja meg, és figyelemmel kísérhessük a színészekben belül végbemenő folyamatokat. Őrjöngően szenvedélyes igazságkutatás folyt a színpadon jegesen fegyelmezett formákban. A lázas belső tartalom feszítő ellentétet képezett a katonás külső formával. Egyáltalán nem minimálszínház volt. Csak minimális örökölt hagyomány. Közmondásos zenei körökben: a tradíció slendriánság. Kiirtatott minden esetlegesség, játéktetszőlegesség. Zsótér elvetette a hozott színészi anyagból készített színjátszást. Minden mondatért, mozdulatért, gondolatért megharcoltak színészei. Jacques Tati Playtime filmjében a modern világ rémképeként olyan falakkal bekerített labirintusban zajlik a cselekmény, mintha kísérleti egerek keresnék benne futkározva a táplálékhoz vezető utat. Ambrus Mária, tervező szürke falakat állított föl a frízszerűen elnyújtott játéktérbe. Közöttük keringenek a láthatatlan gazdasági erők vezérelte élőlények. Komor bohóctréfák füzére az előadás. Valóságfölöttien (szürreálisan) mutatkozik a nyomor, a megaláztatás, az alávetettség. Háttérben az ajtók nélküli latrinákkal, ahonnan előbukkannak és alámerülnek A MÉLYBE a chicagói éjjeli menedékhely nyomorultjai. Andrássy Máté az üdvhadsereg fiatal lelkésze túl rosszon és jón gesztikus reakció nélkül tűri el szegényeinek szolgálatában, hogy bő nyállal arcul köpték. Ott áll megalázottságában megőrzött méltóságával. Brecht párbeszédeinek Jékely Zoltán kötetben megjelent fordítása helyett Ungár Júlia új, színészszájon megélő változatát használják. Krisztik Csaba (Shlink) keleties zubbonyban karóegyenesen közlekedik, zárt arccal, hevesebb mozdulatok és szinte modulálatlan, sotto voce hangon. Akár egy prózai csodálatos mandarin: mindaddig érzéketlen a legkegyetlenebb megaláztatásokkal, szenvedésekkel szemben, amig vágya be nem teljesül. Kádas József (George Garga) nem "játszik meg" gyűlöletet, szeretetet, szerelmet. Természetes, közvetlen magatartás szervezi a játékot. Egy életre menő pókerjátszma fegyelmezettségével éli végig a párharcot. Csak a szeme árulja el, hogy a kölcsönkönyvtári alulfizetett proletár természete ellenére vívja meg büntető osztályharcát. Simkó Katalin a kiéheztetett, nyomorban élő anya szerepében tündöklő mosollyal fedi el szenvedéseit. Boldognak, erősnek, szépnek látszik. Miközben elveszti családját, olyan, mintha megnyerte volna a főnyereményt. Kiszabadul determináltságából. Földeáki Nóra (a leánya) szárazon erotikus, akár egy német színésznő. Semmi magakelletés. Miklós Marcell (Pávián, strici) sztoikus nyugalommal szemléli egy nagy ipari birodalom szétomlását. A kínai szállodatulajdonos Mózes Balázs egyedüliként erkölcsi ítéleteket fogalmaz meg magában. Tenni ő sem tesz semmit, nem segít, nem változtat a dolgok menetén. Csak nevetőrohamokat kap keserű tehetetlenségében. A világ megmenthetetlenül rossz. Felfordult világban magától értetődő, hogy egy fakereskedés könyvelője hasábfaként fekszik a padlón, mintha asztal volna az emelvény függőleges oldalához illeszti poharát,. Számára is otthonos a fölborult rend. Érvénytelenek a törvények. A nehézkedés törvényét faramucin tagadó helyzetében békésen iszogat. Kovács Lehel belső komolysággal, mindennapi természetességgel kezeli poharát, nem hasizom mutatványként fogja föl. Erkölcsi szempontból valamennyien helytelenül cselekszenek, de angyali ártatlanságuk tudatában. Nagy Péter (Garga apja) tiszta ártatlansággal élősködik családján. Nincs kritikai véleménye a figuráról. Igazáról meggyőződött önző. Kétség nem fér hozzá, mindenkinek kötelessége szolgálni és eltartani őt. Szerencsés csillagzat alatt megszületett előadás. A rendező új irányba indult. Véletlenül a keze alá került színészosztály tagjai gondolkozni tudó és hajlandó, önálló lények. Lomha hagyományok helyett kínzó új fogalmazásokra törekszenek. |