 |
A pécsi Nemzeti Színház társulatából válogatott éles szemmel Dávid Zsuzsa rendező és a szerző, s úgy tűnt, egyes karakterekre sikerült megtalálnia a legmegfelelőbb színészt. Ópapa - Krum Ádám, Ómama - Bódis Irén, Gyerek - Lázár Balázs, Anya - Füsti Molnár Éva, Borbély- Balikó Tamás, Tiszt - Lipics Zsolt, Orvos - Domonyai András volt, a kisebb szerepeket, és az instrukciókat pedig maga a szerző olvasta fel.
Minden bizonnyal egy sikertörténet kezdetének lehettek tanúi, akik részt vettek a Vagon felolvasószínházi előadásán. Manapság, a jelenetezőszínház divatját éljük, ahol a jelenetek lazán kapcsolódnak egymáshoz és csak a rendezői ötletparádé tartja össze a mélyebb gondolatokat, drámai szituációkat nélkülöző szöveget. Ezzel szemben Balogh Robert egy ma is létező történelmi-társadalmi problémát dolgozz fel a modern színház eszközrendszerébe ágyazva. Mert ő is él nagyon helyesen a jelenetezéssel, de a témában szerzett ismeretanyag (svábok kitelepítésének kálváriája) a gazdag írói eszköztárral, filozófiai gondolatokkal párosulva drámai, ugyanakkor groteszk helyzeteket teremt. A szerző mindezt a profán misztériumjáték költői eszközeivel sajátos, kicsit abszurd, kicsit groteszk világba helyezi.
Balog Robert nemcsak egy régmúlt világ nyelvezetét használja, hanem azt költészetté is nemesíti. Vannak benne olyan egymásnak feleselő, balladai motívumokból táplálkozó gyönyörűséges miniatűr monológok, melyek egyértelműen színpadért kiáltanak. Csak egyetlen kiragadott mondat a műből, amelyet megelőz egy frivol, kicsit abszurd szituáció, így figyelmezeti unokáját: "Vigyázz fiam! Belülről vetkőzz le, ha túl akarod élni!' |
