Csak ne tessék már a nézőt elfelejteni!

A második évben, félévkor.

Most bosszút állhattál volna a színházi szakmán!

Nem. Én ezt azt egyet köszönhetem Kerényi Imrének. Gyomorgörcs volt bennem. Fogadásból mentem felvételizni és csak a saját tehetségtelenségemnek, illetve görcsösségemnek köszönhetem, hogy kirúgtak. Egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy dühösnek kellene lennem, mert kitettek. A hibát ott követték el, hogy felvettek. Szakmailag, ha az elmúlt tizenvalahány év színházi előadásait átgondolom, hiba volt, de a tétet nem ismerve hihetetlen önbizalommal és lendülettel mentem neki a felvételinek. Ha tudtam volna, mekkora súlya van azon emberek számára, akik az életüket teszik fel arra, hogy erre a pályára léphessenek, akkor nem is mertem volna nekivágni a színészetnek. Az egy másik kérdés, hogy az a struktúra nem alkalmas arra, hogy egy olyan embert, aki nem tudója már valamilyen szinten ennek a szakmának, az megtanulhassa a valódi színjátszás magvát. Aki nem tud alapdolgokat, az ott elvész. Vágytam rá, hogy majd megtanítanak erre a szakmára, de tévedtem, akkor másról szólt az az osztály De eszembe nem jutott, hogy ezt megbosszuljam, én egy színházszerető ember vagyok, és végtelenül megtisztelő hogy felkértek a POSzT szakmai beszélgetéseinek moderátorává, meg is ijedtem, mert itt komoly szakemberek beszélnek komoly szakmai kérdésekről, és én ezekhez nem feltétlenül értek.

A Kultúrház című tévéműsorból ismerhetünk téged legtöbben. Adódik a kérdés: előtte mivel foglalkoztál?

Még a főiskola alatt, első év után, barátom, az azóta meghalt Reisenbüchler Sanyi felvitt a szinkronba és bemutatott, én az egész nyarat végigdolgoztam ott és a hangi adottságaimat kihasználva három hónap alatt megtanultam, amit meg lehet tanulni a szinkronban. Ahogy kivágtak a főiskoláról, már a következő hétfőn dolgoztam, nem volt egynéhány nyomorult hónapom, amikor magam alatt fetrengve fel kellett volna dolgoznom az életem. Szinkronizáltam sokáig, aztán az Est FM rádióba kerültem műsort vezetni, utána következett a Kultúrház. A szinkront még mindig csinálom, igazából abból élek, reklámokból és hasonló hülyeségekből

Ezt leírhatom? Nem lesz oda az imágó?

Persze, hogy leírhatod, miért lenne ez szégyen? Ebből élek. Van Galamb, aki műsort vezet és van Galambos Péter, a szinkronhang.

Kit szinkronizáltál? Rá kellene jönnöm?

Szégyelld magad! Denzel Washington, Wesley Snipes, a Jó barátoknak ezek szerint nem vagy fogyasztója, de a Terasz.hu olvasói talán ismerik Ross figuráját Sírhant művek, és reklámokSzóval van a Galambdúc Bt, és én vagyok a főállású magyarhang. (nevet)

Megbocsáss a hiányosságaimért, ráadásul azt is mondom, hogy sokan a Kultúrház miatt ismernek téged.

Igen, ez is lehetséges. De az Est FM hallgatói nagyjából ugyanazt a kultúrkört képviselik

No igen, de az ország négyötöd része nem Budapestből áll, például Pécsett sem fogható ez a rádió.

Igen, igazad van. Én pesti vagyok, s Budapestből indulok ki. És erre mindig a nagy vidéki túráimon döbbenek rá - ez nekem legtöbbször Pécs. Tegnap Gothár Péterrel beszélgettem és ő is döbbenettel fedezte fel egy falu mellet elautózva a helyi rádió Kék Fény híreiben, hogy K. Jóska bácsi az elektromos kábelt elvágva 26 ezer 500 forintos kárt okozott a helyi elektromos műveknek. Nagyon pesti vagyok, szégyellem is magam, de nehéz Pestről egy tévéstúdióból okosan gondolkodni vidékben.

És a színházban mennyire tudsz gondolkodni? Mennyire jött jól ez a felkérés neked? Mit gondoltál a moderátori feladatodról?

Említettem, hogy szeretem a színházat. Két része van a felkérésnek. Egyrészt nem bocsátom meg Jordán Tamáséknak, hogy nekem minden előadást kötelezően végig kellett néznem, ez volt a legnehezebb része a feladatomnak. Tisztelem a színészeket és tudom, annál nagyobb tiszteletlenség nincsen, hogyha otthagyom a munkája felénél, de egy ilyen töménységű fesztiválprogram esetében a megnézett 15-20 produkció közül azért bőven akadt olyan, amelyet inkább nem tüntettem volna ki a figyelmemmel. (nevet) De komolyan, fárasztó volt és többször éreztem, hogy inkább néztem volna valami mást. A vita, amely moderálására kértek fel, szórakoztatott. De elhibázott ötlet ez így, ahogy folyik.

Mert hogyan kellene csinálni?

Az egész fesztivált úgy kellene megszervezni, hogy az egész szakmát érdekelje. Itt ugyanazok az arcok mozognak évről-évre. Úgy kellene lebonyolítani a POSzT-ot, hogy a magyar színházi élet valójában legyen jelen.

Ez kritika volt a fesztivál felé?

Inkább a szakma felé. És azon túl nem érdekli a szakmát a POSzT, hogy jelen legyen a társulata előadása. Aki nem szerepel, az szinte egyáltalán nem teszi be ide a lábát. Aki még nem játszott itt, az végképp nem teszi be a lábát ilyenkor Pécsre. Aki már itt volt, az hiú, és örül, de feltétlenül nem dolgozik azon, hogy ez a szakmát előrevivő esemény lehessen. Nem pontosan döntötték el a szervezők, hogy kinek szól a fesztivál és nem is feltétlenül dőlt el.

Abszolút voltak viták. Egy-két nagyon jó beszélgetés is kialakult. Az utolsó előtti napon például, amikor Szinetár Miklós és Upor László a Katona József Színház előadásáról beszélt. Felmerültek fontos szakmai kérdések és elkezdték megbeszélni. Ezeknek a délelőttöknek az az értelme, hogy egy kritikus és egy néző leülhet a társulattal szemben és elmondhatja mindenféle sallang - féltékenység, irigység - nélkül az őszinte, szakmai véleményét és ezt úgy kellene felfognia a társulatnak, hogy ez segítség akar lenni, amely vagy megerősít, vagy másfajta munkára késztet. Vagy akár a kritikus is átgondolhatná a szerepét. Valódi párbeszédre lenne szükség, és ez nagyszerű apropó, ennél nem több. De valamiért ez mégsem fontos a szakmának, de még nem jöttem rá a nyitjára, miért nem. Ez független a moderátor személyétől. Ha ez valódi párbeszédként működne, akkor csak egy mikrofonállványra lenne szükség. Én próbáltam ezt a szerepet képviselni, mert nem rólam kell szóljon egy ilyen beszélgetés. Az a dolgom, hogy szót adjak, nem feladatom a vita generálása, nem feladatom a kérdések feldobása, hanem egyszerűen csak szót adni valakinek Erre bárki jó lenne a beszélgetők közül, csak annyi lenne a dolgom, hogy mederben tartsam a diskurzust.

Volt erre példa idén, de szerencsére kevésszer. A két felkért hozzászóló hagyományát is szeretném, ha megváltoztatnák Jordánék. Jól is elsültek azért a hozzászólások, Babarczi féle értékelés Zsótér darabjáról, illetve a Gothár, Verebes értékelés Pintér Béla társulatáról - ezek nagyon kerek egészet alkottak. Próbáltuk úgy összeállítani a megszólalók névsorát, hogy legyen külső szempontok is, felkértünk pszichiátert, filmrendezőt Olyanokat, akik nem szereplői a színházi struktúrának, nincsenek függő viszonyban a színháztól, nem kell attól tartani, hogy bármi történik velük a véleményük következtében. Ezek a beszélgetések nagyon jól sültek el.

Mit változtatnál a vitákon?

Kötelezően kiadnám a POSzT fesztiválszabályzatában, hogy azzal a feltétellel versenyezhet valamely színház a darabjával, ha kötelező módon végigüli és részt vesz a másnap délelőtti vitán, különben nem kaphat díjat. A másik az, hogy a szakmából húsz-harminc ember mindig jelen volt a beszélgetéseken, számukra fontos ez a dolog. Össze kellene állítani erre a tíz napra egy állandó csapatot, mondjuk egy rendező, egy kritikus és egy dramaturg, és egy színész is kell, illetve egy külső figura is minden darabhoz és a társulat egy tagja is ott kellene, hogy legyen. Mert azzal, hogy egy médiaszemélyiséget bevonnak, showműsorrá válik az egész. De ez nem műsor! Az volt a jó, ha alig kellett megszólalnom. Csak, ha eszembe jutott valami, amit nem mondott még el senki akkor szóltam hozzá, aztán adtam is tovább a mikrofont. Szerintem ez lenne a jó irány.

Voltak rádiósok, tévések, mindig más erőszakosságú és intelligenciájú személyeket ültettek ki moderátornak. Te vettél már részt korábban ezen a beszélgetésen? És milyennek érezted őket, miben különbözött az idei beszélgetéssorozat az elődökétől?

Nem minősítem magam. Igyekeztem nem részt venni. Elhibázott, ha a moderátor a főszereplő. Nem ültem be a beszélők közé, vagy elbújtam az oszlop mögé, vagy csatlakoztam a nézőkhöz. Nem én vagyok a műsor. Akkor váltam szereplővé, amikor az általad emlegetett egyik bölény megszólalt és senki nem mert mondani semmit. Volt egy -két olyan megszólalásom is, amikor beszólt Ascher Tamás, hogy majd a végén válaszolnék a kérdésedre (nevet) Szereptévesztés, ha valaki a műsorvezető szerepében tetszeleg.

A 2006-os versenyprogram mely előadása tetszett, s melyről jöttél volna inkább ki?

Akadtak revelatív pillanatok. A Zsótér-féle Peer Gynt még mindig mocorog bennem, másrészt Gyabronka József színészi alakítása elképesztő volt. Nagyon dühös voltam, mert ez után az előadás után három órát kellett volna sétálgatnom egyedül az esőben, ehhez képest fél óra múltán be kellett ülnöm a Csongor és Tünde nevezetű előadásra, amit kikérek magamnak és dühös voltam. Ha csak azt nézem, lehet, hogy nem ez lett volna a végeredmény, mindenesetre nagyon kiborultam, ahogy a Medeián is. Hálás voltam a Bodó Viktor féle "valamiért", hívhatjuk színháznak is, imádtam. A kaposvári monstre, négy órás darabért. A Veszett fejszét végig röhögtem. Az egész fesztiválon majdnem mindig úgy jöttem ki a színházból, hogy valami szorongatja a gyomrom, és újra és újra át kell gondolnom az életem, a személyiségem Végre nem kellett a mélységekbe alászállnom. Mert már a nyitó előadás is gyomorrúgás volt.

A Woyzecket nagyon hűvösen fogadta a közönség.

Ez az előadás hihetetlen erővel szólhatna, de valami miatt mégsem ezt teszi. Nem tudom megfogni szakmailag, miért nem. Amikor benn ültem, még unatkoztam is, de az előadás után úgy éreztem, mintha egy lovashadosztály ment volna át rajtam. Nagyon furcsa élmény volt. Furcsa, hogy nagyon kevés színészközpontú darab volt az idén, inkább rendezői önmegvalósítások, jó és rossz értelemben. Nehéz lenne nagy színészalakításokat kiemelni. Ez a rendezők fesztiválja lett. Meg kell jegyeznem Márton András válogatásáról, hogy szerintem, arányában eddig az egyik legjobb a POSzT-ok történetében. Az első volt hasonlóan sikeres, amikor Forgách válogatott és ez az idei. Csak két-három pontot nem értettem, de ezt meg tudom bocsátani.

Egy előadás a saját közegében, és "idegenben" egészen másként szólalhat meg. Nemcsak a színpad mérete, a távolságok, a közeg és az atmoszféra is más

Igen, de ez nem ment föl senkit. Ezek sokat utazó előadások. És az is a szaktudás része, hogy a színész előadás előtt lője be, hol is játszik. Alapfeltétel, hogy díszlet, hang és fény a helynek megfelelő legyen, és a színész is, ez a munkája.

(nevet) Nagyon. De a helyzetem annyiban tovább bonyolódott, hogy napközben forgattam a Kultúrháznak és esténként egy-egy élő adást is nyomtunk a Színház térről. De ez így volt jó, korábban is dolgoztam a POSzT alatt, de csak újságíróként, most először voltam benne a sűrűjében. Élveztem.

Mit tanultál?

Alázatot a színházi szakmával szemben. Minden újságírónak érdemes lenne egyszer ilyen helyzetbe kerülni. Hajlamosak vagyunk roppant felszínesen megközelíteni egy-egy művészeti ágat kvázi kritikai szemmel. Belülről látszik, hogy mennyi munka van a színházban. Ez nem ment fel semmit és senkit, ha nem jó a végeredmény de egy kicsit elnézőbb lettem a munka mennyisége miatt. De akkor nem tudok elnéző lenni, ha valami félvállról van véve, de ha valamiért megdolgoztak, ha valamiben benne van a vér, a veríték és a könnyek hidegvér, rock and roll és fagylalt akkor kissé óvatosabban és tapintatosabban fogom megközelíteni eztán a kérdést. Másrészt egy-két dolog kiderült ennek a szakmának a pokolközeli bugyrairól is.

Bugyor? Mint például?

Felszínes kérdésfelvetést hozok most csak be, mert nem tudom megválaszolni, nem is tisztem, viszont érdekelne. A mai színházi szakma iszonyatosan mély válságban kezd lenni.

Nem a válság élteti a színházat? Eddig azt gondoltam.

Amíg nincs a színházi szakma törvényi szinten mindenki számára hozzáférhetővé téve, amíg a befolyás és a személyes kapcsolatok mentén történnek a dolgok. Ez a nagy magyar betegség. Bizonyos személyek pozícióharcokat folytatnak és a pozícióhoz ragaszkodást tartják elsődleges szempontnak. Egymás legyilkolászása folyik és egy más generáció kísérlete tart, hogy be tudjon törni a hierarchiába Zajlik egyféle értékrend harc, húsz-harminc évente lezajlik egy ilyen az országban. Nem tudom, mi lesz a végkifejlet, csak jelzem, hogy aggódom. A színházi szakma képtelen közös nevezőt találni, annak érdekében, hogy a mindenkori politikai hatalom felé egységesen tudjon fellépni, ahogy azt a filmesek egyszer már megtették. Ebből lett a filmtörvény, ami olyan amilyen, de létezik. Amíg erre a színházi szakma képtelen, viselje alázattal a csapásokat, mert csakis önmaga tehet róla, más nem okolható ezért.

Ha kapnál ajándékba egy színházjegyet holnap estére, elmennél megnézni?

Mire is? Ha mondasz egy jó előadást, akkor igen.

Tényleg nem utáltad meg a színházat?

Dehogy! Én egy néző vagyok. Ha engem elkényeztetnek, nagyon hálás tudok lenni. Rengeteg a jó előadás. Gyönyörű dolog a színház! Mert hihetetlen varázsa van az élő emberek játékának, persze csak akkor, ha az jó. Csak ne tessék már a nézőt elfelejteni! Szóval, szakma! Figyelem: a néző nem hülye, és tanulékony!