Színházi törvény - lezárultak a szakmai egyeztetések

Színpad

(MTI) - A minisztériumnak benyújtandó javaslatcsomagról szólva Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára hangsúlyozta: az anyag alapvetése, hogy mindenki azt akarja, szülessen meg a színházi törvény. A koncepciótervezet kapcsán felmerülő kérdések mellett az anyagban azokra a pontokra is rávilágítanak, ahol úgy vélik, esetleg más megoldást kellene keresni.

A szakmai egyeztetéseken rendre ismétlődő témákról szólva elmondta: alapvető probléma az önkormányzatok és a színházak viszonya. Ennek kapcsán felmerült az is, hogy nem kellene-e - az iskolafenntartáshoz hasonlóan - kötelezővé tenni az önkormányzatok számára a színházak működtetését is. Ez azonban azt jelentené, hogy módosítani kellene az önkormányzati törvényt is, ami viszont elég kilátástalannak tűnik. Ráadásul kérdés, hogy milyen kritériumok alapján tennék a színházak fenntartását kötelezővé az önkormányzatok számára.
 
Vajda Márta emlékeztetett arra is, hogy a munkaanyag szerint az önkormányzatnak mint fenntartónak kell meghatároznia a színház feladatait, ez azonban többek értelmezése szerint sértheti a művészi szabadságot, és magában hordozhatja a kommercializálódás veszélyét.
A finanszírozás kétféle modelljéről szólva elmondta, hogy mindkettő előnyét és hátrányát megvitatták, de abban nem született konszenzus, hogy melyik lenne jobb: a szervezetek normatív támogatása vagy az önkormányzatokon keresztül történő támogatás, ahol az állam minden színházi célú önkormányzati forintot egy költségvetési forinttal egészítene ki. Vajda Márta szerint az első, a színházakat működési hely és közönségbázis alapján kategorizáló, különböző szorzószámokkal operáló finanszírozási javaslat akkor működne jól, ha az adókedvezményről szóló javaslatot is elfogadnák mellette, és így a színházaknak nyújtott támogatás leírható lenne az adóból. Ennek kapcsán hangsúlyozta: az egész koncepció akkor működik igazán, ha a színház-finanszírozásba a mostaninál több pénz vonható be, aminek egyik formája ez az adókedvezmény lenne.
 
A harmadik fontos kérdéskörként a munkaügyet emelte ki Vajda Márta. Kérdéses, hogyan lehet olyan szabályokat lefektetni, amelyek a színházi munkavállalásra alkalmazhatóak lennének, és a színházakat nem "kényszerítenék" törvénysértésre. Az ügyvezető titkár elmondta: az egyeztetésen újra abban maradtak, hogy a részletek ne a törvényben, hanem a végrehajtási rendeletekben jelenjenek meg. Az ezekre vonatkozó javaslataik kidolgozására munkacsoportokat és konzultációs testületeket hoztak létre.
 

A vidéki színházigazgatókkal tartott hétfői egyeztetésről szólva hangsúlyozta, hogy a vidéki teátrumok más kategóriát alkotnak, mint a fővárosiak. Speciálisan vidéki témaként merült fel, hogy a megyei fenntartású színházak rosszabb helyzetben vannak. Egy teátrum tulajdonképpen inkább egy városhoz kötődik, mint egy megyéhez, még akkor is, ha tájelőadásokat tart, így jobbnak tartanák, ha ezeket a színházakat is átvenné fenntartóként a város önkormányzata - hangsúlyozta Vajda Márta.

A kulturális tárca október 1-jén tette közzé a színházi törvény koncepciótervezetét, amely a színházak, a zenei és  táncművészeti intézmények működéséről, állami támogatásáról és sajátos munkajogi szabályairól szól. A szakmai szervezetek november 9-ig véleményezhetik a dokumentumot.