Színházi workshopot tart Jirí Menzel az Új Színházban

Színpad

(MTI) - Minden diplomával rendelkező színész jelentkezhetett a kurzusra, a felhívást az ország valamennyi színházában közzétették. Végül huszonöten kapnak leckét a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmért Oscar-díjjal jutalmazott filmrendezőtől.
 
"Nem rendezem a színészeket, inkább csak elmondom a tapasztalataimat. Tőlük függ, mit őriznek meg ebből. Ha azt látom, hogy érdekli őket a mondandóm, boldogan mesélek" - fogalmazott Jirí Menzel.
 

jirimenzel_promo.jpg
Jiri Menzel
 
A cseh rendező dicsérte a kurzuson részt vevő színészek munkáját, szerinte igyekeznek mindent megtenni, amit kér tőlük. "Egyetlen nehézség van számomra, hogy nem egy nyelvet beszélünk. Ez leküzdhetetlen akadályt jelentene, ha nem lenne mellettem Szabó G. László, aki kitűnően tolmácsol" - jegyezte meg Menzel, aki elismerően szólt a magyar színészekről általában is.
   
Mint kifejtette, a próbafolyamat során az együttműködés és a kölcsönös bizalom a legfontosabb, ezek mentén jöhet létre jó előadás. "Azt kell mondanom, hogy ha a próbák során ezeket megtapasztalom, sokkal kevésbé fáj, ha az előadás aztán rosszul sikerül" - mondta rendező. Hozzáfűzte: nemrég Zágrábban dolgozott, és megélte minden rendezők álmát, hiszen csupa olyan emberrel alkothatott, akiket szeretett. Menzel hangsúlyozta: ezek a színészek tudták ezt, és viszontszerették, ugyanez történik az Új Színház esetében is.
   
Arról, hogy létrejön-e a workshopból a későbbiekben előadás, Menzel azt mondta, jelenleg is tárgyal arról, hogy újra Magyarországon rendezzen, de még nem született megállapodás. "Ezen téren én roppant megbízhatatlan alak vagyok, általában megvárom, amíg konkrét felkérés érkezik".
  
Jirí Menzel ugyanakkor kifejtette, hogy azért dolgozik most is komédiákkal, mert azokat őszintébbnek tartja a komoly drámáknál. "Tudom, hogy ez hálátlanabb műfaj, és tőlem mindenki nagy drámát vár" - mondta a rendező, aki úgy vélte, Csehov novellái több mindent mondanak el Oroszországról, mint mondjuk Dosztojevszkij drámái. Menzel a komédiák erősségének azt tartotta, hogy azok erősebben hatnak és rövidebb úton jutnak el a közönséghez, mint például a tragédiák. Úgy vélte, sokan lekezelően bánnak a műfajjal, főleg azok, akik elemző írásokat írnak a színházról, de neki a komolykodás unalmas.
   
Menzel egyelőre nem tervez új filmet, sőt azt mondta, lehet, hogy többet kell várnia a közönségnek, mire újra kamera mögé áll, mint a 2006-es Őfelsége pincére voltam című Hrabal-adaptáció esetében, amit tizenkét év kihagyás után készített. "Rengeteg felkérést kapok, de azok nem érdekelnek. Olyan filmet szeretnék forgatni, ami bennem is rezonál, amit én is szívesen megnéznék a moziban, ahova amúgy nagyon ritkán járok. Pusztán azért, hogy forgathassak, nem akarok filmet készíteni. Nehéz eset vagyok, mert sokat hezitálok azon, mi a nekem való téma. Talán azért is, mert látom, milyen sokba kerül ma egy film, és nem akarok pazarolni" - mondta a rendező.
   
Ugyanakkor nem tart attól, hogy ma más típusú hősökkel lehet lefesteni a kort, azaz ma is hasonló, szerethető kisemberekben gondolkozik, mint amit a nézők tőle megszoktak. "Van számomra egy értékes ember, Jirí Suchy, aki pontosan megfogalmazta, milyen helyzetbe kerültünk. Azt mondta, a kapitalizmus sokkal jobb, mint a szocializmus, de a kapitalizmus sokkal rosszabb lett, mint vártuk" - tette hozzá.
 
Arra a kérdésére, mit tart igazán rossznak a mai korból, Jirí Menzel kifejtette, hogy leginkább az erkölcs, a morál eltűnése zavarja. "Sok mindent említhetnék, de a legjobban az zavar, hogy mindent a piac szabályaihoz kell igazítani. Nagyon rossznak tartom, hogy a piac befolyásolja az egészségügyet, az oktatást, az igazságügyet, a politikát" - tette hozzá.