Színháztechnikusokat képeznek a Jókai Színházban

Színpad

A napokban jóváhagyta a szaktárca a színháztechnikusi képzés szakmai leírását és a központi programot, ez már megjelent a Magyar Közlönyben is, így szeptembertől elindulhat a kétéves képzés Békéscsabán.
 

A Fiatal Színházművészeti Tanodának nem ez az első kezdeményezése, hiszen az elmúlt esztendő óta már tanulnak a design szakon a jövendő díszlettervező asszisztensek, kelléktervezők, jelmezvarrók és díszletfestők.

 
Az új szakon pedig fény-, hang- és színpadtechnikuso-kat képeznek, akik Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója szerint nemcsak Magyarországon, de egész Európában munkát találhatnak maguknak.
 
Fekete Péter szerint egy színházi üzem működtetéséhez jól képzett technikai és kiszolgáló személyzetre van szükség. Példaként említette, hogy a Jókai színház egy-egy tájelőadást 6-8 fő kiszolgáló személyzettel működtet. Ugyanezt a darabot az angolszász rendszerben képzett stage managerekkel kiszolgálva 2 fővel lehet utazatni. Ez nagymértékben befolyásolja a produkciós költségeket és a darab eladhatóságát.