| Drága Feri bátyám!
Egy generációval vagyunk alattatok, sajnos már mi is átléptük a hatvanat, vagy annak környékén toporgunk. Szerencsénk volt. Mi még testközelből láthattunk Titeket, együtt játszhattunk Veletek. A magyar színház utolsó nagy bölényeiről beszélek, Bessenyeiről, Darvas Ivánról, Gábor Miklósról, Kállai Ferencről. Személyes, szubjektív születésnapi köszöntő ez, permanens rácsodálkozás szakítja meg az írás menetét: hogyan lehet, hogy máris 80 éves vagy? Első jelentős színházi élményem a Tímár József-féle Ügynök halála volt. A két fiú Kállai Ferenc és Kálmán György. Attól kezdve, ha a "színház" szó elhangzott, kettőtöket láttalak magam előtt, amint a pöttyös labdát pattogtatjátok. |
 |
 |
|
| Ugye semmi értelme ebben a levélben, hogy elmondjam pályafutásodat? Inkább magamról beszélek. Milyen nagy adománya a sorsnak, hogy rendezhettelek, hogy a barátságodra méltattál, hogy egyike voltál a Nemzeti Színház igazgatói pályázatánál a mellettem szavazó kurátoroknak.
Szeretni való, ahogy a világban létezel, mosolygósan, bölcsen, ahogy csillogóan fényes lesz a tekinteted, ha felfedezel valami értéket és ahogy megőrzöd a türelmedet és megértéssel vagy mértéktartó, ha valami nem tetszik neked. Örömmel és némi féltékenységgel nyugtázom azt a fölényes és gőgösen elutasító magatartást, amelyben közös ismerősünket, a cukorbetegséget részesíted, és elismeréssel állapítom meg, hogy a nők megítélésében tévedhetetlen ízlésed az évtizedek során csak egyre kifinomultabb lett. Ideírom azt a szépet, amit premierajándékként kaptam Tőled: "Kár, hogy ilyen későn találkoztunk." Ezt mondom én is, hozzátéve, hogy viszont így is milyen szerencse, hogy elég sokat lehettünk és lehetünk még együtt. Isten éltessen .. Jordán Tamás |
