Születésnapot ünnepel a Tünet Együttes

Színpad


tunetegyuttes_veletlen_bydusa_gabor.jpg
Véletlen
 
Október 2-án és 3-án a MU Színházban látható utoljára a Véletlen című tudományos-ismeretterjesztő táncjáték Mérő Lászlóval. A Véletlenben két világ kerül egymás mellé a táncszínpadon, a tudományé és a táncé. Egy tudós a véletlenről tart tudományos ismeretterjesztő előadást, a háta mögött pedig egy táncelőadás zajlik, amelynek szervező elve a véletlen. A játékos-humoros előadás mindkét agyféltekét megmozgatja: a néző, ha jól figyel, lépten-nyomon rejtett szabályokat és logikai fejtörőket fedezhet fel.
 
A Tünet Együttes egyik legnépszerűbb darabja 2002-es bemutatója óta nemcsak színházakban szerepel töretlen sikerrel, de interdiszciplináris jellegéből adódóan tudományos fórumoknak is gyakori meghívottja. A 2002 óta nagy sikerrel játszott darabot 2010 októberében fiatal táncosok előadásában újították fel. Az előadás meghívást kapott rangos magyar és külföldi fesztiválokra, járt Sepsiszentgyörgyön, Grazban, Szabadkán és Kassán.
 
 

tunetegyuttes_kucok_bydusa_gabor.jpg
Kucok
 
Több mint egy héttel később, október 14-én 16 és 17 órakor, november 11-én 10 és 11 órakor új játszóhelyen, a MU Színházban mutatkozik be a Kucok című interaktív meseszínházi előadás óvodásoknak. Milyen is egy kucok? Barátságos rejtekhely, ahova behúzódva a fantázia határtalan kalandokra indulhat, zug, amely megannyi titkot tartogat. Kucokfalva lakói, vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében. Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplők mozgatói. Eközben ők maguk is szabadon játszhatnak, mozoghatnak, ismerkedhetnek képességeik határtalanságával. 
 

tunetegyuttes_voks_meszaros_csaba.jpg
Voks
 
Költői tánc vagy második világháborús történelmi archívum? Ezúttal a nézők választják ki, mit szeretnének látni-hallani. A választás anonim, csak egy gombnyomás, és a távirányító mindenkinél ott van. A Tünet Együttes kísérlete jól modellezi azt a világot, a mai Magyarország társadalmát, amelyben élünk ? kiélezve a kollektív döntéshozatal és az egyéni felelősség témájára. A tavalyi évadban a Trafóban bemutatott Voks október 26?27-én szintén a MU Színházban látható.
 

tunetegyuttes_nincs_ott_semmi_bydusa_gabor.jpg
Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok
 
A Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok november 13-án tér vissza a Trafó Kortárs Művészetek Házába. Az előadásban használt real-time videotechnika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé. Az interaktív technológiának köszönhetően a táncosok és árnyaik egyformán élő szereplőként lehetnek jelen a színpadon, akár táncolhatnak is egymással, az előadók mozdulataikkal, hangjukkal vezérelhetik a vetített képet. Így a technika egyenrangú játékostársként szerepel az előadásban. Érdekesség, hogy a társulat az előadás tudományosan kifejlesztett technikáját továbbgondolva kísérleti rövidfilmet is készített Árnyékfilm címmel.
 
Az Alibi ? zenés táncos kihallgatás másfél órában szintén ismét látható lesz a Katona József Színház műsorán.