A 19. században túlzottan erotikusnak találták, ezért tiltott olvasmánynak számított a Veszedelmes viszonyok, ma viszont a klasszikusok között tartják számon. Choderlos de Laclos karakterei a ráció, az ész és az értelem századában élnek. A márkiné és a vikomt nem állati ösztöneiket elégítik ki - áldozataikat tudományos módszerességgel elemzik. Győzelemre törnek, a versenyben, a harcban minden lépést szigorú tervek, stratégia és taktika alapján tesznek meg.
1959-ben rendezte meg Roger Vadim a regénnyel megegyező című filmet Marina Vlady-val és Gérard Philippe-pel a főszerepben. A cselekmény a szexuális forradalom hajnalának Párizsában játszódik. Ez volt az oka, hogy a mozit az Egyesült Államokban csak két évvel később mutathatták be, ugyanis a cenzorok túl soknak találták benne a meztelenséget.
Nem Christopher Hampton nevéhez fűződik az első színpadi adaptáció, de a legújabb kori bemutatók általában a Royal Shakespeare Company számára készült, a regényszöveghez meglehetősen ragaszkodó verziót használják. (Magyarországon is ez a legnépszerűbb, bár az utóbbi években több változat is készült: a Magyar Színház előadás-szövege Vidnyánszky Attila nevéhez fűződik, és a mai premiert is az író-rendező, Kiss Csaba jegyzi.) Ennek alapján készült 1988-ban Stephen Frears három Oscar-díjat nyert kosztümös filmje John Malkovich, Glenn Close, Michelle Pfeiffer, Uma Thurman és Keanu Reeves főszereplésével, valamint Lee Je Yong 2003-as mozija. A koreai rendező tulajdonképp korhűségre törekedett, hiszen kis módosítással a 18. századot használja díszletként: hazájában, a Csoszun dinasztia utolsó napjaiba helyezi a történetet. (A koreaiaknak egyébként különös vonzalmuk van a regény iránt, hiszen 1970-ben Uiheomhan gwangye - Veszélyes viszony - címen elkészítettek belőle egy feldolgozást.)
Colin Firth rajongói minden bizonnyal megsértődnének, ha kimaradna a listáról a Valmont, amelynek forgatókönyvét a rendező, Milos Forman és Jean-Claude Carriére írta. Bár közönségfilmnek szánták az alkotók, mégsem sikerült meghódítani a mozinézőket. Talán az időzítéssel volt baj: két éven belül egy irodalmi műből két hasonló filmet lehet készíteni, de ha az első nagy siker, a második valószínű, hogy a videotékák polcain landol.
A 90-es évek végén a nagy stúdiók számos feldolgozást készítettek klasszikus regények alapján, ám a cselekményt a modern korba, tinédzserkörnyezetbe helyezték. A francia arisztokraták veszedelmes viszonyaiból így lettek New York-i középiskolások kegyetlen játékai. A hidegvérű nőcsábászt Ryan Philippe, áldozatát Reese Witherspoon alakította, akik a forgatáson olyan jól megértették egymást, hogy később össze is házasodtak.
Kevéssé ismert, hogy a zenés színpadot sem kerülte el a regény. Egymástól függetlenül, más földrészen, ám egy időben, a kilencvenes évek közepén komponált belőle operát egy belga zeneszerző, Piet Swets, és egy amerikai komponista, Conrad Susa. Egyik dalmű sem szerepel jelenleg a nagy operaházak repertoárján, de Susa operáját Renée Fleminggel tévéfelvétel őrzi.
Ha színházról szólunk, nem kerülhetjük meg Heiner Müller 1980-ban írt Kvartettjét. A német drámaíró kettőre redukálja a szereplők számát, akiknek monológjaival tulajdonképpen követi a regény szerkesztésmódját, ám kilúgoz az eredeti anyagból minden erotikát. Ami marad, azt Sade márki és Nietzsche inspirálta. A furcsa időtérben, az instrukció szerint Szalon a francia forradalom előtt. Bunker a harmadik világháború után játszódó darab Genet, Beckett egzisztencializmusához áll közel.
