Új formák a mai holland színházban

Színpad

A Stuffed Puppet óriásbábjainak korábbi vendégszereplése után 2005. szeptemberében ismét két olyan holland előadás érkezik a Merlin Színházba, amelyekben az alkotók új színpadi kifejezésmódokat keresnek. A De Spullenmannen társulata a vizuális színház, Eduardo de Paiva produkciója pedig a bábszínház műfajában mutat új utakat.

A holland program első estéjén Eduardo de Paiva azt bizonyítja, hogyan válhat a báb a színész egyenrangú partnerévé. Az Angel (Angyal) című produkció a koreográfiát ötvözi a stand-up comedy műfajával: a szólóelőadás egy csavargó és őrangyala találkozását meséli el, akik parázs vitába bonyolódnak, együtt énekelnek és táncolnak. Paiva játékát nézve elfelejtjük, hogy a puttószerű angyal nem élő szereplő, ?csupán" egy báb.

A De Spullenmannen társulat már nevében ? a holland ?spullen? szó jelentése ?tárgy?, ?cucc? ? utal arra, hogy vizuális nyelvezetének alapját a talált tárgyakkal, azok színpadi felhasználásával folytatott kísérletezés jelenti. E tárgyakat építik be installációikba, utcai performance-aikba vagy akár egész estés színházi előadásaikba.

Az alkotóknak a tárgyak iránti vonzalma a More (Több) című előadás helyszínéből is azonnal kiderül, hiszen az a Használaton Kívüli Tárgyak Minisztériumának irodájában játszódik. A rafinált, labirintusszerű díszlet, valamint az irodisták munkájának lélektelensége, értelmetlensége Kafka Perét idézi, ugyanakkor a szereplők kidolgozott esetlensége a Monthy Python abszurd humorát csempészi e környezetbe. Az irodisták ideges, folyton ismétlődő rituáléi a humornak és a tárgyak abszurd használatának köszönhetően fokozatosan kicsúsznak a megszokott kerékvágásból. Az előadók a szó helyett inkább a mozgás, a zene, a vizualitás eszközeit használják.