Ünnepi Macskák társasága a Kolibri Színházban

Színpad

 
A hatvanas-években játszódó történetből Novák János (zene) és Fábri Péter (szövegek) írt a korai dallamos beat világát felidéző dalokat, az élőzenés darab a Jókai téri színház egyik legnépszerűbb előadása 2006-os bemutatása óta.
   
Az Animus kiadó Andersen-díjas írók című könyvsorozatában adta ki a Macskák társaságát 2001-ben. A darab rendezője, Novák János, a Kolibri Színház igazgatója elmondta: a történet különleges lehetőséget kínált arra, hogy kihasználják színházuk művészeinek adottságait: a színpadon Orosz Klaudia macskabábjai együtt szerepelnek a színészekkel. Azzal, hogy sok esetben ugyanaz a színész bábokkal és élő szerepekben szerepelhet, megnyílt a lehetőség a mesét eredeti gazdagságában, fordulatosan és hitelesen színpadra állítani - fogalmazott Novák János.
   
A rendező szerint a darab színrevitelekor hasonló kihívásokkal kellett megküzdeniük, mint a filmeseknek: a helyszíneket és jeleneteket úgy kellett megeleveníteni, hogy azok filmszerű vágásokkal, gyors egymásutánban követhessék egymást.
   
Az 1970-ben Minoes címmel megjelent regényért Annie M. G. Schmidt 1971-ben a Silver Slate Pencil-díjat is elnyerte. Több mint tucatnyi nyelvre fordították le, 2001-ben filmet forgattak belőle, amit a Magyar Televízió is sugárzott.
   
A főszereplő Minna titokzatos körülmények között macskából lánnyá változik, éppen jókor, mert különleges képességével - ért a macskák nyelvén - megmenti Tibbét, a félénk, emberkerülő újságírót attól, hogy kirúgják a helyi újság szerkesztőségéből. A macskák által szállított hírek nemcsak a fiatalembert, de a kisvárost is megmentik a környezetszennyező parfümgyáros mesterkedésétől.
   
A leghíresebb huszadik századi holland író, az 1911. május 20-án született Annie M.G. Schmidt népszerűségét rádió- és tv-sorozatainak, színdarabjainak és musicaljeinek köszönhette, de számos könyvét is megfilmesítették. Az 1995-ben elhunyt írónő születésnapját évről évre egy héten át tartó rendezvénysorozattal ünneplik Hollandia-szerte.
  
Mielőtt első kötete - verseivel - huszonnyolc éves korában megjelent, könyvtárosként dolgozott. Gyerekeknek szóló első művét 1958-ban adták ki, ez rögtön elnyerte az év gyerekkönyve címet, 1965-ben gyerekirodalmi munkásságáért kapott magas állami kitüntetést. 1988-ban a gyerekirodalmi Nobel-díjként számon tartott svéd Hans Christian Andersen-díj koronázta meg életművét, amelyet a zsűri ironikus, szellemes kritikai hangneméért, szórakoztató, világos, lázadó és egyszerű stílusáért ítélt neki.
   
A hágai Irodalmi Múzeumban február óta látogatható az életéről szóló kiállítás, és a hírek szerint Schmidt hamarosan helyet kap Hollandia 1100 éves történetének meghatározó írói között az irodalmi Panteonban.