Úri muri - Móricz zenés darabja a Nemzetiben

Színpad

(MTI) - Mint Bezerédi Zoltán emlékeztetett, a régebbi színrevitelek során elsősorban a szociális rétegkülönbözőségeket emelték ki a darabban: "azt, hogy vannak az urak, meg a nem urak". "Ezt ma már nincs értelme megfogalmazni, mert a mai társadalom nem egészen így működik. Én inkább férfiakra és nőkre bontottam a történetet; nekem inkább arról szól az Úri muri, hogy a férfiak mennyi bűnt és hülyeséget követnek el a saját önpusztításuk érdekében" - jegyezte meg. A rendező hozzátette, hogy az Úri murit legfeljebb gondolati szinten kívánta kortárs közegbe helyezni, így a történet a Nemzeti színpadán is a huszadik század harmincas éveiben játszódik.
   
Bár maga Móricz Zsigmond kétféle változatban is színpadra írta Szakhmáry Zoltán tragédiáját, a későbbi adaptációk gyakran megkísérelték, hogy a regényhez forduljanak vissza. A Móricz által megírt konkrét színdarabok nem igazán jók. Ahogy az Úri muri legendássá lett változata is egy Gellért Endre és dramaturgjai által a regényhez közelített változat, a Nemzeti produkciója is a prózai eredetihez áll közelebb - hangsúlyozta Bezerédi Zoltán. Mint hozzátette, a Móricz-féle adaptációk a regényből kihagytak néhány fontos elemet, "amelyet akkor talán nem volt értelme megmutatni, ma már azonban lehetséges".
   
A rendező felidézte: az alföldi kisvárosi környezetben játszódó színmű eredetileg is zenés darabnak készült. Móricz sok népdalt gyűjtött, és autentikus népzenéket írt bele már a regénybe is. A magyar nótákra építő előadások után ezért a Nemzeti produkciója inkább a klasszikus népdalhoz nyúl vissza. "Ettől azonban még ugyanolyan mulatós a zenei anyag" - emelte ki Bezerédi Zoltán.
   

urimuri_nemzeti_stohlandras_bytsd-3.jpg
 Stohl András
 
A csaknem harminc szereplőt felvonultató előadásban Szakhmáry Zoltánt László Zsolt, Rhédey Esztert Schell Judit, Csörgheő Csulit Stohl András, míg Rozikát Martinovics Dorina alakítja. A további szerepekben többek között Bánfalvi Esztert, Lukáts Andort, Kulka Jánost, Hollósi Frigyest, Hevér Gábort, Garas Dezsőt, Szikszai Rémuszt láthatja a Nemzeti Színház közönsége. A zenekarban Salamon Beáta, Mohácsy Albert, Papp Endre és Rozs Tamás kapott helyet.
   
Az Úri muri díszletét Menczel Róbert, a jelmezeket Cselényi Nóra tervezte; a zene Kovács Márton, a koreográfia Diószegi László munkája.