Erre praktikusan alkalmas egy fesztivál, kétévenként megrendezve pedig van annyi anyag, hogy fontos szakmai rendezvénnyé váljék. Ha mátrixban nézzük a programot, szembeötlő: a vanokat sajnos néhány nincs tagolja, szomorúan állapítjuk meg: a közel egy hét a szűk esztendő.
 |
|
A Gárdonyi Géza Színház adott otthont a fesztiválnak |
Az egri színház igazgatója és stábja szervezi évek óta a fesztivált, nem kritikával kellene illetni, tekintettel arra, hogy miből hozták ezt össze; de muszáj kimondani, hogy nagyobb szabású eseményt kellene rendezni, hogy gazdagabb programmal kellene a szakmát idecsalogatni, hogy szakmai beszélgetéseknek kellene lenni, hogy nem a Budapesti Tavaszi Fesztivállal kellene egy időben tartani (ha egyszer tőlük is cseppen pénz, ez különösen teoretikus okoskodás). Most azonban ez van, nézzük.
A színészek közül nem mindenki akar, és nem mindenki tud egyedül lenni egy színpadon egész este. Ez a helyzet beszűkít; ám aki úgy tudja megmutatni a maga igazságát, ahogy az van - az őszinteség képességéért de sokat kell dolgozni - abban a világot láthatjuk meg. Egyébként pedig minden kultúra rendelkezik az erre való érzékenységgel és az ezzel kapcsolatos színházi szokásokkal - ezért lenne elemi fontosságú, hogy minél nemzetközibb legyen a fesztivál -, és ezért sajnálom annyira, hogy nem volt módom látni sem a szlovák Hamletgépet, sem azt, ahogy a prágai Albert parázik.
Egyébként is érdekes helyzet azt megfigyelni, hogy az ember tisztábban érzi egy ismeretlen, netán egyszer-kétszer látott színésznél azt az erőt, ami az illető eladóművész személyiségének részévé lett másvalahol, mondhatnám a másikban és a másságban való gyönyörködés tiszta lehetősége ez. De éppen ennyire érdekes helyzet, amikor egy olyan színészt láthatunk egyedül, akit már annyi más munkában korábban, s ha ekkor észreveszünk benne / tőle olyasmit, amit addig soha, akkor az egy sokat mondó új élmény. Ilyen volt Eszenyi Enikő, Kern András és Csákányi Eszter előadása, őket mindenki jól ismeri. Van még itt kisfröccs? - kérdezte Csákányi Eszter amerikás magyarja (Parti Nagy Lajossal), amire egy néző magáról egy pillanatra megfeledkezve segítőkészen bemondta, hogy van. Aztán nézett körül kissé zavartan, hogy "hát, azt hittem, tényleg komolyan kérdezi". Fesztiválpillanat volt.
 |
|
Rudolf Hess tízparancsolata |
Van olyan színész, akinek a szakmai múltja eklektikus, amitől nem rohan az ember hanyatt-homlok, hogy nézzük meg, mit gondol az illető Rudolf Hessről, és az előadás által erről a világról. Akinek azonban volt szerencséje a szegedi Csillagbörtönben életfogytosokkal együtt megnézni A ló meghal és a madarak kiröpülnek című előadását, az hanyatt-homlok, mert Harsányi Attila az a fajta színész, aki éli a színházat: ha Kassákot játszik, akkor az embernek napokig zsong a fejében a költészet, és ha Nelega Hessét adja elő, akkor a világ rettenetté válik. Mit nekünk Moszkva, irány a Mars: ezt nem szeretjük, de muszáj látnunk. Pedig lehetne hibákat találni az előadásban, ha keresnénk, amelyekről érdemes lenne szakmailag beszélgetni, de ahhoz kellene egy jól működő fórum.
Az öt nap alatt voltak felejthető előadások (innen is üdvözlöm, akinek köszönhetem a feledékenységemet), de mindennapra jutott legalább egy, amiért érdemes lett volna végig ott időzni. Sajátos módon a nézhetőséggel egyenes arányban állt, hogy az előadók olyan kortárs, jellemzően magyar anyagokkal dolgoztak, amelyek való élettel töltötték meg a munkájukat. Az már ráadás volt, hogy minden este egy-egy előadóra építő zenei produkció várta a közönséget, és ezek viszonypontokként sem voltak érdektelenek egy monodráma-fesztiválon.
