Közeleg a nyári időszámítás kezdete. Vasárnap hajnalban egy órával későbbre kell állítanunk az óránkat, és én még hetekig minden reggel azzal kezdem majd a napot, hogy melankolikusan konstatálom: mennyi is lenne az idő, ha nem kellett volna ilyen nevetséges módon beavatkozni természetes folyásába. Annál inkább üdítőnek tartom viszont az olyan rendhagyó eseményeket, mint amelyekre a március 27-i színházi világnap keretein belül sor került. A színházi világ ezen a napon évről évre egy olyan szeletet mutat meg magából, amely a közönség számára az újdonság erejével hat, egy teátrum életében viszont a mindennapokat jelenti. Legyen az nyílt próba, beszélgetés vagy - a Bárka esetében - szabadbérletért zajló "casting", a hangsúly minden esetben a színházon és annak univerzális nyelvén van.
Érdeklődők az Új Színház nyílt napján
Az univerzalitás érhető tetten abban a hagyományban is, hogy a színházi világnapon minden évben egy neves színházi szakember gondolatait olvassák fel világszerte. Idén Robert Lepage kanadai filmrendező, drámaíró, szcenográfus és színész részesült e kegyben. "A színházművészet fennmaradása azon múlik, hogy képes-e megújulni, be tudja-e fogadni az új eszközöket, az új nyelveket. Különben hogyan mutathatná be a kor nagy kihívásait, és hogyan segíthetné az emberek közti megértést, ha saját maga nem nyitott szellemű?" - írja Lepage, és ha már a rendező ilyen hangsúlyos helyen emeli ki a megújulást, ennek jegyében az Új Színház felé veszem az irányt. Bár a Bárka szokatlan, Mundruczó Kornél-vezette castingja is sokat ígérő, rövidesen kiderül: ha nem veszel részt versenyzőként, csupán kivetítőn nézheted a megmérettetést. Ez pedig már inkább tévé, mint színház. Persze még így is a jobbik fajtából.
Pálfi Kata, Rudolf Péter és Valló Péter a próbán
Az Új Színházban meghirdetett két nyílt próba közül az elsőről - Szabó Máté rendezi A csúnya című feketekomédiát Gáspár Sándor, Pokorny Lia, Almási Sándor és Nagy Zoltán szereplésével - sajnos lecsúszom, így a durván 20 fős nézősereg kurta "jó volt"-jaival kell beérnem. A velős választ Márta István, a színház igazgatója érdemli ki, hiszen kíváncsian faggatja a vendégeket, vajon megérte-e eljönni. Az igenleges válaszok ellenére azért sietve hozzáteszi: "Amit láttak, ez egy nyers valami, felejtsék el". Közben megérkezik egy gimnazista osztály is, és a felduzzadt nézőtábor becsordogál a nagyszínpad karzatára, ahol a színpadon Valló Péter instruálja alig hallhatóan a Fogat fogért című bohózat szereplőit. Hirtling Istvánnal éppen egy jeleneten vitatkoznak, rögtön érezhető, hogy Valló az a fajta rendező, aki ad a színészek véleményére, és Hirtling sem az a bábutípus. Rövidesen kiderül: a próbált jelenetben a Hirtling által alakított Ribadier éppen szép feleségét (Pálfi Kata) altatja mély álomba, hogy azután nyugodtan megcsalhassa.
Márta István igazgató kalauzolja a látogatókat
Márta István később elárulja: a díszlet jelentős részét neoncsövek fogják alkotni - ezeket megcsodáljuk később a színfalak mögött -, amelyek fontos szerephez jutnak, amikor "Hirtling delejez". Úgy tűnik, ideiglenesen a díszlet és a kellékek veszik át a főszerepet: Huszár Zsoltnak az ablakkal gyűlik meg a baja, amelyen úgy kellene bemásznia, mintha másfél emelet lenne alatta. Egy ideig próbálkozik is, majd egy vállrándítással átlép a párkányon, nagy derültséget keltve
Rudolf Péter
ezzel a nézőtéren. Rövidesen Rudolf Péter tűnik fel a színen, akinek az egyik ajtó kinyitása okoz több perces problémát. Rudolf Péter elemében van: ugyanannak a jelenetnek többszöri ismétlésekor is képes minden egyes alkalommal mást produkálni, apró gesztusai spontánok és mégis egy profi munkáját dicsérik. Az ő érdeme az is, hogy a próbán végig komoran koncentráló Hirtling István az egyik bakijánál elmosolyodik. A nyílt próba röpke egy órája hamar elszáll: folytatásként rendhagyó fórum a diákok színházlátogatási szokásairól - következne, de egy árva iskolaigazgató nem sok, annyi sem bukkan fel. Így a megjelent egy szem pedagógus mellett a Kolibri Színház igazgatója, Novák János közreműködött a Márta István irodájában megrendezett, velem együtt 7 fősre apadt "fórumon". Novák elmondta: az ifjúság humanizálásához a kultúrán keresztül vezet az út, reális célnak kell lennie, hogy egy gyerek évente legalább egyszer élő színházi előadással találkozzon. Az igazgató nem tartotta kizártnak: egyszer nálunk is beindulhat az a Berlinben már bevált módszer, hogy a színházjegy az adott előadás előtt és után érvényes tömegközlekedési menetjegyként funkcionál.
A nap megkoronázása számomra egyértelműen az Új Színház stúdiósainak énekvizsgája volt. Az egy népdal - egy zongorakíséretes mű párosítás minden ifjú tehetségből megmutatja a maximumot. Vannak, akik remegnek a lámpaláztól, egy már-már bántó hangú lány is feltűnik, de mindannyian olyan merészek, frissek, lelkesek, hogy a "szárnycsapások" szellője engem is megcsap. Úgy csillog a szemük, hogy ezt még az igazgató olykor igen kemény kritikája sem tudja elhomályosítani. Azt hiszem, valami ilyesmi a színház.
