Holocsy Krisztina és Ollé Erik
Dunaszerdahelyen ugyanaz a diákszínpad viszi színre a Bernarda Alba házát majd a Yermát. Fiatal lányok és még fiatalabb fiúk játéka életre-halálra. Nincs bennük semmi cicoma, magakelletés. Mintha már mindent megéltek volna valaha, valahol.
Komáromban a vendégrendező Görög László szintén az érzelmeinkre alapoz. Lorca története megtisztítva a fölöslegesnek tűnő sallangjaitól alig másfél óra alatt is eljátszható. Mivel Lorca vérbeli andalúz költő, minden rendező arra épít, hogy még hozzátegyen egy lapáttal az így is túlburjánzó líraisághoz. Görög Szarka Tamást, a Ghymes vezetőjét hívja segítségül, aki nemcsak zenét és dalokat komponál az előadáshoz, hanem maga is szerepet vállal. Mint Hold, végigkíséri-végignézi az előadást, van egy duettje a Halállal, s hol maga is elővesz egy-egy hangszert, s kíséri magát, hol több hangszert hallunk, s az alá énekel.
Nemes-Takách Kata díszlete és jelmezei a fekete-fehérre épít, a félkör alakú díszletbe lépnek be a szereplők, áttörve a keretek közé kifeszített papírlapokon. Középen, tolókocsiban ül az anya (Németh Ica), s őt mozgatja a történeten belül a Halál (Szoták Andrea m.v.). Lorca egy közönséges bűnügyi hír alapján írta meg a vérbosszún alapuló történetet, ahol egy Vőlegény (Manases István) bosszúra szomjazik, miután a Menyasszonya (pontosabban már a felesége) a lakodalomból megszökik Leonardóval, aki egykor a Vőlegénye volt, de immár házas ember. Az ügyet egy régi gyilkosság is bonyolítja, hisz annak idején a Vőlegény apja és bátyja szintén gyilkosság áldozata lett, amit az Anya a mai napig nem tud megbocsátani a család véres terhét magával cipelő Leonardónak. Az anyák, akik a béke és a szeretet letéteményesei, de akik, mint ebben az esetben is, szenvtelenül, bosszúszomjra éhesen küldik a biztos halálba megmaradt gyerekeiket.
Szoták Andrea és Manases István
Tiszta, pontosan értelmezett előadás a komáromi, aprócska szépséghibával. De ez a szépséghiba, haladván előre, egyre inkább elcsúfítja az előadás képét. S minderre akkor derül elemi erővel fény, amikor egy pillanatra bejön az Anyós szerepében Bandor Éva. Nézzük őt, halljuk, amint ráripakodik Leonardo feleségére, s már tudjuk, hogy ő lehetne a komáromi előadás Anyája. Ő kellene, hogy legyen. Németh Ica ugyanis inkább Mirigyként funkcionál, inkább mosolygunk a kezei között szétfolyó tragikumon, ami fokozatosan válik az előadás humorforrásává. (S elkezdeném szánni a rendezőt, ha nem jutna eszembe Görög előző komáromi rendezése, az Ármány és szerelem, amelyben Németh Ica Millerné szerepében veszélyeztette az előadás menetét, ugyanis a közönség a legtragikusabb pillanatokban kezdett el röhögni a színésznő indiszponáltságán). Szerencsére itt most annyival jobb a helyzet, hogy nincs röhögés, de elmarad a katarzis is.
Németh Ica
Hiába nyújtja az előadás messze legjobb alakítását a Bárka Színházból erre a szerepre visszahívott Ollé Erik, akinek Leonardója nem véletlenül a darab egyetlen néven nevezett szereplője, s az ő érzelmei végig egyszerűek, s ennélfogva teljesen hitelesek, hiába Leonardo felesége szerepében Holocsy Katalin mélyről jövő tisztasága és fájdalma, hiába a három vőfély illetve később favágó (Tyukodi Szabolcs, Olasz István és Bernáth Tamás) végig erőteljes jelenléte, s hiába a maga nemében fenséges zárókép, amikor az anyára rácsúszik egy lángoló képkeret, s a háta mögött csoportképbe felsorakoznak az előadás szereplői, komoly hiányérzettel emelkedünk fel a zsöllyénkből. Nagyon közel jártunk pedig ahhoz a csodához, amely annak idején megvolt a három említett diákszínpadi előadásban.
szerző: Veréb András
fényképek: Dömötör Ede
forrás: Juhász Dósa János, Pozsony
