A Magyar Színház épülete felé nem tömött sorokban, hanem a környező utcákon halkan osonva, árnyként suhanva közelítenek Krolock gróf vendégei, akiknek megadatott a kiváltság, hogy a fővámpírral közösen, egy pazar bál keretein belül ünnepeljék meg a Vámpírok bálja című Polanski-musical 100. magyar előadását. A bejáratnál forralt vörösbor édes illata lengi körül az érkezőket, beljebb a korábban suhanók óriási, nyüzsgő tömegbe rendeződnek.
Egyesek a hasonszőrűek társaságán felbuzdulva már nem tagadják vámpír-voltukat: arcukra profi sminkesek ültetnek halottfehérséget és friss vért - bár az embernek esetenként az a benyomása, nem mindenki az, aminek látszik, talán igazi vérszívók is kedvet kaptak a régi bálok megidézéséhez. Szinte minden korosztály képviselteti magát, a vállalkozó szelleműek igazi, évszázadokkal ezelőtti divat szerint öltöztek, ám aki egyszerűbb eszközökhöz folyamodott, az is vörösben vagy feketében teszi mindezt. A korábban rejtőzködő, az otthonos környezetben ezúttal mégis bátran megmutatkozó vámpírok mellett jól felismerhető arcok is felbukkannak.
Bodrogi Gyula színművész, vagy éppen Pálffy István híradós mellett a szentségtörés fellegvárának vörös csillárjai alatt egy "apostol" is tiszteletét teszi: Meződi József, az Apostol zenekar frontembere feleségével érkezett. Az ünnepi körítés kapcsán elmondja: ez a világon mindenhol így zajlik, nálunk ez viszonylag még gyerekcipőben jár. Bevallása szerint most látja először a darabot, de "eddig rendben van". Ennek ellenére nem hiszi, hogy még egyszer megnézné, mivel számára az első benyomás a fontos, később már észreveszi az esetleges hibákat. A forgatagban azért bőven akadnak, akik nem először, de nem is utoljára látják a Vámpírok bálját. Szilvi és Kriszti például egy vörös rózsával várja a következő felvonást - amely, mint később kiderül, a fináléban a színpadon landol. Szilvi egy héten belül most látja másodszor az előadást. "Mindenképp szerettem volna jegyet a századik előadásra, de a másik szereposztásra is kíváncsi voltam" - mondja. "Már alig várom, hogy nyáron is legyen" - teszi hozzá mosolyogva.
A századik előadás valóságos jutalomjáték az alkotóknak: nézőtér és színpad egyszerre rezonál a jubileumi eseményre és olvad fel egymás kölcsönösen érezhető, a darab és egymás iránti szenvedélyében. Az előadás minden egyes dalát és jelenetét kitörő ováció és kiabálás követi, mintha nem is színházi produkciót, de legalábbis örömkoncertet látnánk-hallanánk. Egyházi Géza - Krolock szerepében az ünnepi bál tulajdonképpeni házigazdája - színpadi jelenléte egyszerre idomul méltóságteljes szerepéhez, és méltó az este jelentőségéhez: úgy jár-kel, hogy tudja, bármit tesz, a nézők színpadra csapó szeretethulláma és a századik előadás a kétségtelen siker bizonyítéka.
A zárójelenet örömtánca közben szinte reng a nézőtér, míg végül már nem csak Andrádi Zsanett (Sarah), hanem egyszerre mindhárom Sarah és a két Krolock közösen, próba hiányában itt-ott bájosan esetlenül énekli el a főszereplők kettősét. A tapsrendnél hulló rózsazápor és szűnni nem akaró ováció a jutalom, a társulat legalább ötször vonul fel a közönség előtt, míg Simon Edit producer könnyekkel küszködve köszöni meg az alkotók munkáját. A producer utal arra: vannak, akik legalább ötvenszer látták a Vámpírok bálját - egy ilyen fanatikussal találkozom az előadás után. Timi saját készítésű, flitterekkel díszített, valóban pazar jubileumi pólóban, vámpírmaszkban mondja: ez az este számára is jubileum, nővérével ugyanis ma látták 65-ödször a produkciót. Amíg pedig ilyen hatással is lehet a nézőre az előadás - a teltházas állótapsról nem is beszélve - nem kell attól tartani, hogy esetleg ne élné meg az újabb századikat.
