A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Francia Intézet és a Trafó bemutatja:
Victoria Thierrée Chaplin:
L?Oratorio d?Aurélia (Aurélia oratóriuma) / színház-varieté-cirkusz
2006. március 17-19. 20h
Manapság hányan büszkélkedhetnek olyan dédszülőkkel, akik az 1880-as évek ?music hall? őrületének ünnepelt csillagai voltak, olyan nagyapával, aki a némafilm és a burleszk legendája, és mellesleg unokáját azzal a bókkal illette, hogy édesanyjára, Lily Harley énekesnőre ütött?
Aurélia Thierrée Victoria Chaplin és Jean Baptiste Thierrée lánya ? szülei nevéhez olyan világszerte hírhedt produkciók fűződnek, mint a Cirque Bonjour, Le Cirque Imaginaire és Le Cirque Invisible. Aurélia első lépéseit a színpadon éppen ezekben az előadásokban tette; édesapja bőröndös mutatványában ő volt az egyik csomag, melynek bámulatos módon lába kelt, a másik pedig testvére, James. Szülei nyomdokain indulva Aurélia eljutott saját jellegzetes kifejező eszközeinek tökéletes használatához; a fantáziával teli, meglepő trükkökkel fűszerezett előadásmódhoz.
Budapestre az édesanyjával, Victoria Thierrée Chaplinnel közösen létrehozott darabbal érkezik, melynek egyben főszereplője is. A kivételes minőséget képviselő látványszínház célja a legnemesebb értelemben vett szórakoztatás, ami igazi csemegének ígérkezik.
Aurélia született előadó és ezt nemcsak felmenői bizonyítják: az elmúlt években olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Milos Forman, Coline Serreau és Jacques Baratier. Sokáig a kultzenekarnak számító londoni The Tiger Lillies együttessel turnézott. Varietékben és kabarékban is játszott (elsősorban Berlinben).
Az ?új cirkusz isteneiként? emlegetett szülők gyermeke a családi hagyományokhoz hűen elbűvölő mutatványok sorát vonultatja fel. Régi klasszikusnak számít a kitekert testű hölgy, akinek végtagjai ezúttal egy komód legkülönbözőbb fiókjaiból bukkannak elő. Az alkotók érdeme, hogy a jól ismert trükköket újabb és újabb csavarral teszik váratlanná és hatásossá. Telitalálat a szürreális és egyben kifinomult képi világ, melynek megteremtésében egy táncos és három tárgymanipulátor is közreműködik.
Aurélia oratóriuma
Színház, varieté, cirkusz ? mágikus hely; felütve a misztérium álmok-szőtte világával. Ez az Aurélia oratóriuma. Valószerűtlen találkozások, oda nem illő karakterek egy feje tetejére állított világban ? semmi sem az, aminek? Nincs kezdete, és nem is ér véget, csak a képzeletünk vezette, furcsa költői logika halmozta képszilánkok peregnek szemünk előtt. Az előadás életre kelti az álmokat, és elkalauzol abba a világba, ahol a számunkra lehetetlen a megszokott.
Aurélia Thierrée
Kora gyerekorától lép fel szülei Cirque Imaginaire és Cirque Invisible c. munkáiban. Hosszú éveken át tanult szülei ?iskolájában?, itt kóstolt bele a szürreális színpadi világ megteremtésébe. A színház mellett olyan filmrendezőkkel is együtt dolgozott, mint Milos Forman, Coline Serreau, vagy Jacques Baratier. Éveken át turnézott a londoni kultzenekarral, a Tiger Lillies-zel a ?The Tiger Lillies Circus? keretében. Ezen felül berlini kabarékban és varietékben adott elő.
Az Aurélia oratóriumát édesanyjával, Victoria Thierrée Chaplinnel állította színpadra a világot kifordítva és fejjel lefele ábrázoló középkori rajzok alapján?
***
Victoria Thierrée Chaplin
1970? Victoria Thierrée Chaplin színészként csatlakozik Jean-Baptiste Thierrée rendezőhöz
1970? Jean-Baptiste Thierrée egy újszerű cirkuszról álmodik, és megalkotja a ?Le cirque Bonjour?-t
1971? A ?Le cirque Bonjour? elnyeri a Festival d?Avignon meghívását, majd franciaországi turnéra indulnak ? az előadások hangulatát egyre meghatározóbban hatja át Victoria jelenléte.
Később? A cirkusz világának sokkal személyesebb interpretációja felé indul el az alkotópáros: megszületik a ?Cirque Imaginaire?, melyben felléptetik gyerekeiket, Auréliát és James-t. A ?Cirque Imaginaire? már világ körüli turnéra indult.
Később? A ?Cirque Invisible?-et, legutóbbi munkájukat szintén mind az öt kontinensre meghívják?
És most? Az ?Oratorio d?Aurelia?-t Victoria Thierrée Chaplin rendezésében és díszletterveivel állította színpadra anya lányával; Auréliával.
Rendezés, koncepció, hang-, színpad- és jelmezterv: Victoria Thierrée Chaplin
Koreográfia: Victoria Thierrée Chaplin, Jaime Martinez, Armando Santin
Fényterv: Laura de Bernadis
Fény: Olivier Brochart
Előadja: Aurélia Thierrée
Közreműködik: Aidan Treays / tánc
Támogatók: Francia Intézet, Budapesti Tavaszi Fesztivál, NKA
Teljes stáblista:
Előadó/Actress Aurélia Thierrée
Tánc/Dance Aidan Treays
Technika, hang/Technical Director, Sound Monika Schumm
Fény/Lights Olivier Brochart
Sz ínpad/Stage Gerd Walter
Segítők/Backstage Nicola Reese
Tarzana Foures
Monika Schwarzl
Alkotók/Creative Team
Rendezés és koncepció/Directed and Created by Victoria Thierrée Chaplin
Fényterv/Lighting Design Olivier Borchart, Laura de Bernadis
Hangterv/Sound Design Victoria Thierrée Chaplin
Színpadterv/Stage Design Victoria Thierrée Chaplin
Jelmez/Costumes Victoria Thierrée Chaplin
Jacques Perdiguez
Veronique Grand
Monika Schwarzl
Koreográfia/Choreography Victoria Thierrée Chaplin
Jaime Martinez
Armando Santin
Fotó/Photography Richard Haughton
Támogató/Supported by Theatre ?L?Avant-Sc?ne?, Cognac
Menedzsment/Company Management Bureau Dix
A Thierrée?Chaplin családról ? A képzelet birodalma
A word from David Gothard...
References of a lecture he gave at the ICA in January 2005 as part of the London International Mime Festival
A creative explosion of visual theatre in our time has surprising antecedents. Many of them are visual geniuses, to deliberately use that precious word. They would include the likes of Grimaldi, the bridge from Elizabethan clowing, and Little Tich in Music Hall. They are often as surrealist as Spike Milligan, let us say, yet always of the people. Always, they express beauty. All are assumed to have disappeared with their visual and comedy language to the land of dodo. Frederico Fellini himself, in his final films, recorded the waning of the visual joy in variety and music hall (a quintessential English term despite Paris), for example. Indeed it is as if their relative weakness as great films was born of the elusive nature of the subject matter that Fellini, like his sensitive audience, seemed to believe would never again be seen in any recognisable form under the takeover bid of technology as entertainment. For Fellini, the desire to capture for us all and forever the poignancy and transience of this was on a pair with Tarkovsky?s quest to capture spirituality in film language. We now sadly realise that the relationship is a fine one. The issue at the heart of the matter was the impossibility of the magic of performance if technology, particularly television, over-exposed the familiarity of the nuance including its edge with the audience. The subtle humanity of the séance, if you like, explodes with the neon.
Ironically, Fellini?s elegiac celebration in his own television film, Clowns, nips in amongst the legendary families over generations of the greatest circus artists, a young couple Victoria Chaplin and Jean-Baptiste Thierrée in a successful attempt to add youth and hope to the line-up of matriarchs and patriarchs. His casting and judgement were superbly accurate, of course. The former was from no circus family; gypsy and sad casualty of music hall more like. The latter was a leading classical and film actor adored by Roger Planchon and Alain Resnais and his Burgundy country folk were not so far from the roots of Genet.
A few decades on, like Franca Rame and Dario Fo their lives are packed with intensive touring in European theatres and beyond to Japan and America in small towns and big cities where they help to keep alive the crucibles and jewels of performance, the very buildings themselves. You have only to imagine the touring opera houses, the eighteenth century theatres of Bari, Mantua, Florence, Hamburg, Stockholm, a hundred others and their modern counterparts. All of them need the oxygen of their touring. Above all, the mystery of the performance remains.
In recent years they are celebrated as the blessed godparents of what is seen as ?new circus? in Europe but their kingdom of the imagination is far broader. It is neither ?new circus? nor ?new vaudeville?. It is not even circus nor vaudeville without the ?new?. As Fellini understood, it happens in the moment and purely as live performance that creates beauty and magic for everyman. It is then gone till the next tour. Franca and Dario know just how to keep alive the same secret, night after night, stand up after stand up, giving us the closest we shall ever see to what ?commedia? really meant. In them all we are blessed. We never thought to see their likes.
Soon after the appearance of the young couple in that film, two pairs of bandy legs appeared with them through battered suitcases, running around the stage just a couple of times before their father, Jean-Baptiste, picked them up and dumped them in the wings to get on with their homework. Those tiny legs became a Hammersmith institution year after year at Riverside Studios in seasons shared with Kantor, Miro, the Bread and Puppet Company and a thousand other bastions of the world?s visual performance. A plaque should mark the spot. Thus was born the magnificence of Aurélia and James Thierrée.
