Világszínház a Budapesti Őszi Fesztiválon

Így volt ez most Frank Castorf (fotó) endezésével is: itthon hamarabb láttuk az üvegkalitkába szorított játékteret (Valló Péter: III. Richárd) vagy a ventilátorral való játszadozást (Alföldi Róbert: Stuart Mária) - hogy csak a szembeötlőbbeket említsük. Ez önmagában még nem lenne baj, de amikor hiányzik a gondolat, ráadásul minden olyan lassú és hosszú (a Volksbühne előadása például éjfél előtt fél órával ért véget), akkor a néző nagyon-nagyon elfárad.
A keletnémet származású Frank Castorf 1992-ben vette át a Volksbühne vezetését, s tette rövid idő alatt minden szempontból nyitott, számos rendezvényt befogadó kulturális centrummá, igazi népszínházzá a jelentős múltú intézményt. Kivételes formátumú, szándékosan eklektikus, a filmet, a videót is meghatározó eszközként használó, gyakran provokatív élű, mélyen önreflexív rendezései többnyire heves vitákat kavarnak. Alkotásainak jelentős része készül epikai művekből, különösen vonzódik az orosz irodalomhoz.
Bulgakov regényének cselekményét időtleníti Castorf rendezése: Woland, a Henry Hübchen által játszott Sátán lecsúszott bárénekesként énekli a "Sympathy for Devil"-t (Mick Jagger sorai az előadás mottójaként is olvashatók), a Jézus-történetet a háttérben filmként forgatják, Margarita repülése filmtrükkök sorozataként elevenedik meg. A Bécsi Ünnepi Hetekkel közös produkció bemutatója 2002-ben volt, s Bécsben is, Berlinben is végletesen megosztotta a közönséget.

Akik bejutottak a Millenáris Teátrum Megtisztulva előadására, szintén nem jártak jobban. Itt szünet nélkül fél tízig tartott az előadás, miközben folyamatosan távoztak a nézők. Aki bírta fenékkel, az nem kevés tanulsággal távozhatott: a mi jelenetező színházi előadásaink mozgalmasabbak.
A negyvenes évei elején járó Warlikowski (fotó) rendezései elsősorban a görög drámákhoz és Shakespeare műveihez kapcsolódnak, most azonban Sarah Kane: Megtisztulva című drámáját állította színpadra. Sarah Kane formabontó, provokatív művei mindig is kihívást jelentettek a színház számára, 28 éves korában elkövetett öngyilkossága pedig mitikus szerzővé avatta.
Magam nyers, expresszív, kegyetlen színháznak nevezném azt, amit Warlikowski bemutatott. Nálunk sokakat ez taszít, ezért is távoztak annyian tüntetőleg. Viszont Warlikowskinak jó érzéke van ahhoz, hogy amit felmutat, az soha nem külsődlegesség. Nálunk, ha színpadon levetkőztetnek egy színészt, főleg ha férfit, az szinte mindig kilóg az előadásból. Warlikowskinél ennek nyomát sem leltük. Viszont ő is nyugodtan tömöríthetett volna, legalább háromszor fejeződött be az előadás.