1200 fős szabadtéri nézőtér a Hunyadi premierjén

Színpad

 

Az Andrássy utat 1200 szék elhelyezésével ingyenes nézőtérré alakítják, ahol az érdeklődők ingyen, óriáskivetítőkön követhetik figyelemmel a nemzeti operát, amelynek dallamai évtizedeken keresztül vezették az opera-slágerlistát. Erkel remekművének felcsendülését látványos szabadtéri ceremónia előzi meg: az Operaház társulatának operaénekesei és balettművészei fiákerkonvojban utaznak a Hunyadi László bemutatójára. A művészek egytől egyik az évad előadásainak főszereplői lesznek, akik jelmezben ülnek majd a fiákerekben, a szezon operaházi előadásait szimbolizálva. Az Ybl-palotával szemben az Operaház szakmai partnere, a Zeneakadémia gyakorló középiskolája, a Bartók Konzervatórium fúvósai a Hunyadi-indulót játsszák, Erkel muzsikájára hangolva az utcai közönséget. A főbejáratnál az Operaházi Borlovagok várják a Hunyadiak idejéből származó dallamokkal a tíz fiákert: hét híres opera és három legendás balett szereplőit.

A párok érkezése és a minikoncert önmagában is esemény lesz, egyfajta premierváró program, amely a szabadtéri közvetítés közönségének szól. A óriáskivetítő előtti széksorokon a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

 ?Két okból döntöttünk úgy, hogy nem a néhány hete lemezre rögzített Hunyadi ősváltozatot, hanem a jóval ismertebb, Radnai-Oláh-Nádasdy féle átdolgozást állítjuk színpadra? ? mondta Héja Domonkos ?egyrészt a rendező dramaturgiai elképzeléseihez ez állt közelebb, másrészt tisztelegni akartunk Radnai Miklós előtt, aki épp százhúsz éve született.? Szűcs Gábor rendező alkotói koncepcióját vázolva a ?hazaszeretet, a felelősség és az áldozatvállalás operájának? nevezte a Hunyadi Lászlót, hiszen a Hunyadi család saját elsőszülött fiát áldozta fel a hazájáért. ?Ezt a szeretetet és felelősséget ma is mindannyiunknak éreznünk kell, ezért volt fontos, hogy a darabot ma is érthető, modernebb, de hagyománytisztelő módon vigyük közönség elé? ? tette hozzá a rendező. Az alkotógárda többi tagja ? Libor Katalin díszlettervező, Kárpáti Enikő jelmeztervező és Kováts Gergely Csanád koreográfus ? szintén ?korhű, népi gyökerekből táplálkozó, mégis modern felfogásban újraértelmezett? produkcióról beszélt, amelyben a maguk szakterületén mindannyian megpróbálták megtalálni a tradíció és az újítás közötti egyensúlyt.

Ókovács Szilveszter kiemelte, hogy Erkel életművének folyamatos repertoáron tartása az Operaház kötelessége, de ?ezt a Hunyadi Lászlót igyekeztünk hozzáigazítani az ősbemutató óta eltelt majdnem 170 esztendőhöz, hiszen szeretnénk közelebb hozni a mostani fiatalság, a jövő operalátogató generációinak ízlésvilágához?. A darab egyik fő motívuma a ?magyar-magyar elleni ármánykodása: az V. László ?idegen? királyhoz lojális Hunyadi kivégzésében saját honfitársa, a magyar főúr Rozgonyi játssza a főszerepet.? Ezután a sajtótájékoztató egyik tiszteletbeli vendége, Szabó Endre Kárpát-medencei a Családlánc képviseletében elmondta: a pénteki főpróba 1200 ülőhelyére szinte azonnal több mint kétezren jelentkeztek, egész családok érkeznek majd a határon túlról, hogy ingyenesen végignézhessék a magyar nemzeti kincsnek számító operát.

A Hunyadi László premierjét az m1 szombaton 20.15-től, a Bartók Rádió pedig 19.00 órától közvetíti, beleértve az Operaház színpada fölött látható új Magyarország címer ünnepélyes felavatását is, amelyet a régi, elkopott címer helyett készítettek el a díszletfestő műhely munkatársai.

(Forrás: Magyar Állami Operaház)

(Fotó: Facebook.com/operahaz)