13 ország 23 előadása a MITEM-en

Színpad


mitem_19_600x436.png
Fekete Péter államtitkár

Az idei programsorozat újdonsága, hogy az első két előadásnak, a Slava Polunin előadóművész és bohóc nevével egybeforrt SLAVA?s Snow Show-nak a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont. Olyan, ma már klasszikusnak számító művek, mint a Ványa bácsi, a Caligula helytartója, valamint A vágy villamosa mellett kortárs darabok és a kísérleti színházat előnyben részesítő produkciók is bemutatkoznak, nem utolsó sorban az Auezov Kazah Állami Dráma Színház és a svéd Királyi Dráma Színház.

 

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a február 5-én megtartott sajtótájékoztatón elmondta: véleménye szerint az elmúlt fél évtized hazai kulturális életének egyik csúcsteljesítménye a MITEM. Kiemelte, mennyire fontos a találkozó szó hangsúlyozása, ahol a fellépőknek és a produkcióknak járó legfontosabb díj a közönség figyelme. ?A MITEM egyúttal jelzés a világ felé, hogy itt vagyunk, hogy mi is a legjobbak között tudunk és akarunk is lenni? ? tette hozzá.

 

A MITEM ma már tényező a világ színházi palettáján, a statisztika impozáns számokkal igazolta a rendezvény sikerét ? jelentette ki. ?A kezdetekkor nem az volt az alapítók legfőbb célja, hogy a befogadó Nemzeti Színház számára teremtsenek fórumot a megmutatkozásra, hanem hogy a teljes magyar színházi szakma és a színház iránt érdeklődő közönség egyként profitáljon a nemzetközi seregszemle által felkínált lehetőségekből és tapasztalatokból? ? hangsúlyozta.

 

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a közös gondolkodásra hívta fel a figyelmet. ?Fontos tetten érnünk egymás útjainak jelentős állomásait, és reagálnunk rá.? ? mondta. A MITEM-en Madách művével szereplő rendező megjegyezte, hogy a Tragédiából kölcsönzött idézet azt a mindenkit érintő dilemmát fogalmazza meg, hogy cselekedeteinkkel hova mozdítjuk a közösség, a nemzet és a világ sorsát. ?A színház az a hely, ahol a legkomolyabb kérdésekről kell beszélnünk? ? jelentette ki.

Oliver Reese rendező, a Bertolt Brech által alapított Berliner Ensemble igazgatója beszélt az intézmény múltjáról, majd arról, hogy az idei találkozón a Michael Thalheimer rendezte A vágy villamosa című Tennessee Williams-darabbal vesznek részt.

 

Erik Stubo színházi producer, rendező, a stockholmi Dramaten igazgatója az Ingmar Bergman egyik filmjének címét idéző Egy nyári éj Svédországban című darab kapcsán kifejtette, hogy a mű Tarkovszkij utolsó filmjének, az Áldozathozatalnak a forgatását reprodukálja, amely közelebb visz az orosz rendező filmkészítési elgondolásaihoz. ?Tarkovszkij szigorú, szinte vallásos hozzáállást mutatott a színház iránt? ? vélekedett.

Kulcsár Edit, a MITEM főszervezője néhány szóban ismertette az egyes darabokat. A Saigon című, francia és vietnámi színészek előadásában látható alkotás az identitás problémakörével foglalkozik csakúgy, mint a tatár írónő, Szumbel Gaffarova A jövevény című munkája, amelyet a Galiaszgar Kamal Tatár Állami Színház mutat be.

A Kultúra.hu kérdésére, hogy a MITEM követ-e valamifajta hagyományt, vagy a folyamatos megújulást tartja szem előtt, Vidnyánszky Attila azt válaszolta, hogy a mostani felgyorsult világ állandó megújulást igényel, noha a hat éve lefektetett alapelvek a mai napig működőképesek. ?Idén nagyon erős az antropológiai gondolat, a gyökerekhez való ragaszkodás, a kiállás az egyediségünk mellett, valamint annak kérdése, hogyan őrizhetjük meg mindezt az egyre globalizálódó világban? ? tette hozzá. Az ember tragédiája kapcsán kitért rá, hogy Madách drámája világviszonylatban is egyedülálló, más művekkel aligha összevethető teljesítmény, ezen kívül mindig újabb kérdéseket vet fel, reflektál a minket is érintő problémákra. Arra a kérdésre, hogy nem teszi-e pesszimistává a Madách darabjában felvázolt jóslat az emberiség jövőjét illetően, a rendező határozott választ adott: ?Az eljövendő vég kapcsán érzett összes szorongásomon és gyötrődésemen túl is igyekszem bízva bízni.?

 

Fekete Péter a rendezvény nyitottságát emelte ki, mint fontos értéket. ?Nagyon különböző gondolkodású, a saját gyökereiből építkező színtársulatok kaptak meghívást? ? mondta. Úgy látja, hogy a MITEM feladata kettős: egyrészt az, hogy a világot Budapestre hozza, másrészt hazánk hírnevének öregbítése a világon. ?A színház kiemelt feladata, hogy az adott kort foglalkoztató dilemmákat és érzéseket akár klasszikus, akár kortárs darabokon keresztül, de érthetően és mély átéléssel mutassa be? ? tette hozzá. ?Kíváncsi leszek a portugál Jo?o Garcia Miguel rendezte Bernarda Alba háza című Lorca-darabra, a kivetítőn látott jelenetek meggyőztek arról, hogy izgalmas produkciónak nézünk elébe? ? árulta el.

A MITEM megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is 200 millió forinttal támogatta.

Ayhan Gökhan