Szakmai díjai mellett, mit jelent Önnek a nézők elismerése, a Prima Primissima közönségdíja?
Megmondom őszintén, hogy számomra ez a legfontosabb. Közönségpárti vagyok, hiszen az egész színházi életemet a közönségért és a közönségnek csináltam, ezért a Prima Primissima nézők által odaítélt díja hatalmas elismerést jelent.
Min dolgozik jelenleg, illetve mely darabokban láthatjuk most?
A Karinthy Színházban december 14-én mutattuk be a Janika című darabot, a Nemzeti Színházban változatlanul játszom az öt darabban, amelyben eddig is. Ezek a Tizenkét dühös ember, a Holdbéli csónakos, az Orfeusz alászáll, a Szent Johanna és A tanítónő. Emellett a József Attila Színházban a Mici néni két élete című vidám darabban is láthatnak a nézők.
Melyik az a szerep eddigi pályafutása során, amelyre különösen szívesen gondol vissza, amelyet mindenképp el akart játszani? Illetve van-e olyan, amelyet szeretett volna, de sohasem kapta meg?
Nincs olyan darab, vagy meghatározott személy, amire feltétlenül vágytam, akinek a bőrébe mindenképp bele akartam bújni. Sohasem voltak szerepálmaim, mindig azokat a szerepeket szerettem játszani, amelyeket éppen rám osztottak. Minden este úgy megyek fel a színpadra, hogy amit aznap játszom, az számomra a legkedvesebb.
Ha úgy alakult volna az élete, hogy nem a színészetet választja, milyen más szakmában tudta volna elképzelni magát?
Természetesen nekem is voltak gyermekkoromban elképzeléseim arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Sokáig matematika-fizika szakos tanár szerettem volna lenni. Végül a színészet felé fordultam, ezt választottam pályámnak, a gyerekként megfogalmazott célok megváltoztak, de így történik ez a legtöbb emberrel.
Ha megfogalmazhatna egy tanácsot, mit üzenne a főiskoláról most kikerülő, még pályája elején járó színészgenerációnak?
Elsőként azt tudnám nekik kívánni, amit a babona tart: kéz és lábtörést. Még hozzá tenném azonban, hogy a tehetségük mellé a pályájuk során kívánok legalább tíz százalék szerencsét. Mert a szerencse az elengedhetetlen.
Széles-Horváth Anna
